A Tesla 120 423 járművet hív vissza az Egyesült Államokban, mert a jelenlegi beállítások mentén fennáll a veszélye annak, hogy az utastér ajtajai baleset közben kinyílnak - közölte pénteken az ország közlekedésbiztonsági felügyelete.
Évtizedek óta beszélünk arról, hogy az épületeket energiahatékonyabbá kell tennünk, de ennek ellenére a hazai ingatlanok kétharmada pazarló, az üzemeltetők és tulajdonosok nem fordítanak kellő figyelmet az épületenergetikára. Az árak emelkedésével ez a probléma egyre több embert érint, akik elkezdték keresni a spórolási lehetőségeket, arról nem beszélve, hogy a cégek ESG-jelentéseire is egyre több figyelem fordul. A hagyományosnak mondható módszerek mellett, mint a szigetelés vagy a modern hűtési és fűtési rendszer, már olyan szoftveres energiahatékonysági megoldások állnak rendelkezésünkre, amely a spórolás új szintjét hozhatják el. Erről beszélgettünk két vendégünkkel, akik a Grape Solutions szoftverfejlesztő cégtől érkeztek: Németh Norbert értékesítési igazgatóval és Kerekes Sándor tanácsadóval, akinek a szoftveres energetikai megoldások a szakterülete.
A holland kormány ideiglenesen megtiltaná a köztisztviselőknek, hogy mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftvereket használjanak, mint a ChatGPT és a Bard chatbotok vagy a Dall-E és a Midjourney képgeneráló programok - derül ki Alexandra van Huffelen digitális ügyekért felelős államtitkár javaslattervéből, amelyet csütörtökön ismertetett a Volkskrant című napilap.
Az izraeli haderő bombázásainak köszönhetően a Hamász működési képessége jelentősen csökkent, a szervezet nem tudja többé ellenőrizni Gázát. Ezért a bombázások intenzitásának növelésére van szükség – idézi a Times of Israel Daniel Hagari ellentengernagyot, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivőjét.
Az Apple iPhone 15 Pro és Pro Max felhasználók közül néhányan arra panaszkodnak, hogy az új készülékek túlságosan felforrósodnak használat vagy töltés közben – számoltunk be korábban a hírről. Az óriásvállalat most reagált a hírre: a forrósodást részben egy szoftverhiba, részben pedig egyes alkalmazások, például az Uber vagy az Instagram okozza.
A Pentagon szeretne többet tudni a mesterséges intelligencia eszközeiről, mielőtt teljes mértékben elkötelezné magát a technológia használata mellett, ezért azt kéri a fejlesztőktől, hogy legyenek átláthatóbbak és nyitottabbak az információcserére – írja a Bloomberg.
A francia hatóságok jelenleg vizsgálják az Apple szoftverfrissítését, amely az iPhone 12 készülékkel kapcsolatos sugárzási aggályokat orvosolná. A frissítésre azt követően kerül sor, hogy Franciaország e hónap elején felfüggesztette a telefon értékesítését, mivel a tesztek a sugárterhelési határértékek megsértését mutatták.
Frissíti az Apple az iPhone 12 készülékeit Franciaországban a küszöbérték feletti sugárzási szint miatt – jelentette be a francia digitális ügyekért felelős miniszter.
Anonim hacekrek egy csoportja azt állítja, hogy feltörték a WebDetetive nevű kémprogramfejlesztő cég rendszereit ahonna törölték a megfigyelt készülékek adatait. Ha ez igaz, - márpedig az etikus hackerek által közölt adatokból arra lehet következtetni - akkor a közel 75 000 felhasználót védhettek meg a további illetéktelen megfigyeléstől - írja a TechCrunch.
Sofőrfigyelő asszisztenseket régóta alkalmaznak az autógyártók, de az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures portfóliócége egy olyan komplex megoldással állt elő, amely nemcsak életeket menthet, de segítségével az is megállapítható, hogy ki milyen stílusban és mennyire biztonságosan vezet. A cég vezetői, Gábor Ábel ügyvezető és Várhelyi-Tóth Gergely technológiai vezető szerint a szoftverük igen jó eszköz lehet a fuvarozócégek kezében, amikor a sofőrök éves teljesítményértékelését végzik. Hasonló a helyzet a carsharing flottáknál, ahol a kinyert adatok alapján akár kedvezményekkel is jutalmazhatják a legbiztonságosabban vezető felhasználókat. Interjú.
Jelentősen átalakíthatja az oktatást a mesterséges intelligencia: segítséget jelenthet a tanároknak és a diákoknak is a technológia fejlődése – idézi Bill Gates techguru szavait a CNBC.
A beszállítói láncának biztosítása érdekében a Volkswagen stratégiai lépésként 10 gyártótól, köztük az NXP Semiconductors-tól, az Infineon Technologies-tól és a Renesas Electronics-tól közvetlenül vásárolja az alapvető chipeket. A német autógyártó korábban alkatrész-beszállítókra támaszkodott a chipek beszerzésében, de a globális hiány miatt tavaly októberben kezdett közvetlen üzleteket kötni magukkal a gyártókkal - írja a Reuters.
A Kaliforniai Erdészeti és Tűzvédelmi Minisztérium (Cal Fire) nemrég egy új programot mutatott be, amelyben mesterséges intelligenciát használnak az erdőtüzek megfékezésére. A San Diegó-i Kaliforniai Egyetemmel partnerségben létrehozott Alert California AI program 1032 darab 360 fokban forgó kamera felvételeit veszi fel, és a mesterséges intelligencia segítségével azonosítja a kialakuló futótüzeket - írja az Engadget.
A ChatGPT mögött álló OpenAI szabadalmi kérelmet nyújtott be az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatalhoz (USPTO) a GPT-5-re - derül ki a hivatal online nyilvántartó honlapjáról, amelyet a Cybernews vett észre.
A világ legmodernebb vadászbombázójának számító amerikai F-35-ös repülőgépek gyártásának belassulásáról nyilatkozott a gépeket gyártó Lockheed Martin vezetője. A problémát szoftveres gondok okozzák, emiatt több száz millió dolláros kieséssel kell számolnia a vállalatnak – írja a Defense One.
A Tesla alkalmazottakat keres három hónapos tesztvezetői munkára, hogy kiváló minőségű adatokat gyűjtsenek a járművei teljesítményének javítása érdekében. A gyártó karrieroldalán közzétett álláshirdetések arra utalnak, hogy a vállalat a Tesla-tulajdonosoktól származó adatok helyett inkább a belső tesztelésre támaszkodhat a szoftver tesztelése céljából, beleértve a Full Self-Driving programját is.
A belga tulajdonosi hátterű, információ-technológiai tanácsadással foglalkozó Delaware bejelentette, hogy budapesti központja mellett Debrecenben is irodát nyit.
Kedd délután beüzemelte új időjárási modelljét az Európai Középtávú Előrejelzések Központja (ECMWF) - írja az Időkép időjárási szakoldal, mely megjegyzi, hogy az előrejelzéseik már a fejlettebb szoftver adatai alapján készülnek.