Még 23 milliárdot szétosztott a kormány
A kormány 22,7 milliárd forinttal megemelte az autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások idei költségtérítését.
A kormány 22,7 milliárd forinttal megemelte az autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások idei költségtérítését.
Kérdéses, hogy az M3-as metró felújításakor ki vezeti majd a pótlóbuszokat, ugyanis nincs elég sofőr a piacon - írja a Népszabadság.
Augusztus első két hetében indíthatja el szolgáltatását Magyarországon a Taxify, amely a vasárnap kivonult Uber helyét veheti át a budapesti személyszállításban. Rengeteg volt Uber-sofőr igazol át a céghez, de sok taxis is jelentkezik - tudta meg a Taxify sajtóreferensétől a Népszabadság. Az Uberrel szemben a Taxify minden szabálynak megfelel majd, így az előírt fix tarifákat fogják alkalmazni. Újdonság, hogy a sofőröknek egyenruhájuk lesz.
Egy központba tömörítenék a fővárosi taxisok ellenőrzésének minden tevékenységét - értesült a Népszabadság. Jelenleg három különböző helyről is ellenőrizhetik a fuvarozókat, ezt csoportosítanák most egy kézbe.
Az Uber magyarországi kivonulásával nem szűnik meg a taxisok ellenőrzése, centralizálják, egységes rendszerbe foglalják a személy- és teherszállítás szakmai ellenőrzéseit - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára hétfőn a taxis szervezetekkel folytatott tárgyalást követő sajtótájékoztatón Budapesten.
A július 24-én hatályba lépő, az Uber blokkolhatóságát lehetővé tevő jogszabállyal egy időben az Uber felfüggeszti szolgáltatását Budapesten, vagyis ezzel kivonulnak a magyar piacról. Erről a cég sofőrjei kaptak tájékoztató levelet, majd később az Uber magyar ügyvezetője sajtótájékoztatón is bejelentette a kivonulást.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
A nap végére előkerültek az eladók.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?