Az érintett sztrádaszakaszon a Hegyeshalom felé vezető oldalon forgalmi akadály van.
A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első hetében a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 800 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, ily módon átlagosan 29,6 százalékkal alacsonyabb díjat kell fizetniük, mint amennyiért a meglévő biztosítójuknál folytatni tudták volna jelenlegi szerződésüket - közölte az Insura biztosításközvetítő.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány mintegy 800 ezer gépjárművet, köztük több mint 400 ezer személygépkocsit érint; az év végi váltási időszakban 70-80 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők.
A beérkezett igénylések száma a négyezret közelíti, 3055 pályázat esetében pedig a kedvező döntések is megszületettek az elektromosautó-vásárlást támgató állami pályázaton - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
2-2,5 millió autós teljesen passzív a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításával kapcsolatban. Kétharmaduk azért nem néz körbe az ajánlatok között, mert túl bonyolultnak tartja a folyamatot, elsősorban ezen kell változtatnia a piacnak - derült ki egy mai biztosítói sajtótájékoztatón, amelyen a közelgő, immár csak 400 ezer autóst érintő kgfb-kampányról is szó esett.
Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap arról beszélt egy wisconsini kampánybeszédében, hogy szükség esetén akár 200%-os vámot is kivetne a Mexikóból érkező gépjárművekre.
Szeptemberben a DataHouse adatai szerint 9 796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti 9 032-es mennyiséghez képest 8,5 százalékos növekedést jelent. Éves szinten a JóAutók.hu mérsékelt, 3-4 százalék közötti bővülésre számít.
A nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél.
A kínai export augusztusban jelentős növekedést mutatott, meghaladva az elemzői várakozásokat. A vámhivatal közlése szerint az export 8,7%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest dollárban számolva, ami felülmúlta a Reuters által előrejelzett 6,5%-os növekedést - írja a Cnbc.
Augusztusban 22,64 százalékkal zsugorodott az új autók piaca Romániában éves összevetésben – közölte hétfőn a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Baleset miatt lezárták az M1-es autópályát Győr felé, a 99-es kilométernél – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Több baleset is történt péntek délelőtt az M3-as autópályán, ezért a sztrádát két helyen is lezárták - közölte az Útinform.
Mostanáig csaknem 3300 cég igényelt forrást zöld járművek vásárlásához, a beérkezett kérelmek együttesen a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét fedik le - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán.
A Tesla állítólag tárgyalásokat folytat a Michelin gumiabroncsgyártóval, hogy a cég légmentes gumiabroncs-technológiáját bevezessék a Tesla járműveiben - írta meg az Electrek.
Két baleset miatt jelentős a torlódás az M0-s autóúton Dunaharasztinál és Gyálnál is - közölte csütörtök reggel az Útinform.
A kínai Great Wall Motor augusztus 1-jén bezárja a németországi Münchenben lévő európai központját, és elbocsátja ottani mintegy 100 alkalmazottját az elektromos járművek eladásának az európai visszaesése és az itteni szabályozási bizonytalanság miatt.
Sármay Bencével, a Visa hazai vezetőjével beszélgettünk.
Egyre közelebb a 400-hoz az EUR/HUF.
Nem nyerte el a helyi vezetők tetszését.
Mit látunk a piacokon?
Az korábbi jegybankelnökkel a vámok hatásait elemeztük.
Senki nem fúr, pedig kiadták a jelszót.