A személyautók piaca 2024-ben jelentős növekedést mutatott Magyarországon, 2024-ben 121 607 személyautót regisztráltak az országban, 13 százalékkal többet az előző évinél - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken.
Bár az elmúlt időszakban Oroszország egyre komolyabb fegyvereket vetett be az ukrán háborúban, mint például az „Oresnyik” nevű, közepes hatótávolságú rakétát, a frontvonal ellátásában továbbra is katasztrofális a helyzet. Az orosz csapatok ugyanis egy Ladával indultak rohamra – derült ki friss harctéri felvételekből.
Visszafogottan emelkedtek a kgfb-átlagdíjak az idei kampány első két hetében, a személyautósok átlagosan több mint 18 ezret spórolhattak ahhoz képest, mintha nem léptek volna - állapította meg a legnagyobb online alkuszcég.
Jól teljesített a magyarországi lízingpiac a harmadik negyedévben a Magyar Lízingszövetség adatai szerint. Kőszegi László, a szervezet főtitkára ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a stratégiailag fontos mezőgazdasági eszközök esetében állami támogatások híján kivárás – és ezáltal markáns visszaesés – figyelhető meg a piacon. Meglepő viszont, hogy mialatt az építőipari termelés volumene visszaesőben van, az itt működő vállalkozások igen aktívak voltak a lízingpiacon. Kiemelkedő mértékben, mintegy 76 százalékkal nőtt a lakossági ügyfeleknek finanszírozott személyautók száma 2023-hoz képest, ebben jelentős szerepe volt a különféle akciós lízingkonstrukcióknak.
Tizennyolcan sérültek meg az Alsónemesapátinál szombat éjszaka történt balesetben, amikor a 76-os főúton egy személyautó és egy autóbusz frontálisan ütközött – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.
Szeptemberben a DataHouse adatai szerint 9 796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti 9 032-es mennyiséghez képest 8,5 százalékos növekedést jelent. Éves szinten a JóAutók.hu mérsékelt, 3-4 százalék közötti bővülésre számít.
Az M3-as autópálya országhatár fele vezető oldalán Mezőkövesd térségében, a 124-es kilométernél baleset történt - írja a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár ez egy előzetes, becsült érték - a hónapban lezajlott adásvételeket követő átírások késleltetve jelennek meg a statisztikákban -, az eddigi 76 ezres havi rekordérték immár biztosan a múlté.
Ismét zavartalanul haladhat a forgalom az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Törökbálintnál, megszűnt a korlátozás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Az M1-es autópályán, a komáromi csomópont közelében, a Budapest felé vezető oldalon, a 71-es és a 81-es km között terelést építenek ki, a külső sávot lezárták. A torlódás meghaladta a 6 km-t - írja az
Azt javasolják az autósoknak, hogy a sztráda helyett térjenek le az 1-es főútra Óbaroknál Budapest felé.
Kis mértékben módosult a február elején induló, vállalati e-autó beszerzéseket támogató, 30 milliárd forintos keretösszegű pályázati kiírás – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium.
Bár az új autók piaca zsugorodott hazánkban tavaly, az elektromos autók eladása erőteljesen nőtt Magyarországon - írja cikkében a HVG. Kiemelik ugyanakkor azt is, hogy a környezetbarát járművek értékesítése relatíve alacsony szinten mozgott.
A decemberi számokkal teljessé vált a 2023-as újautó-piaci lista, így kiderült, hogy mely modellek voltak a magyarok kedvencei tavaly. A számokból az látszik, hogy a teljes piac összességében zsugorodott, így valószínűleg a magyar újautó-piac lesz az egyetlen az EU-ban, amely visszaesett tavaly (bár ezt még hivatalos EU-s számoknak meg kell erősíteniük). A két legkellendőbb márka japán volt tavaly a magyar piacon, így nem meglepő módon a Toyota és a Suzuki modelljei rendre a dobogóra kerültek az legnagyobb járműszegmensekben.
Elindult az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány a hazai biztosítóknál: bár egyre kevesebb autós érintett, még így is több százezren vannak, akiknek a kötelező biztosításuk január elsején fordul (2010 óta az újonnan szerződő autókra nem az év első napja a forduló). A biztosítók számára hosszú évek után tavaly már jelentősen romlott a kötelezői biztosítási terület megtérülése, ezért szinte parancsoló szükségszerűség, hogy az inflációhoz hasonló mértékű díjemeléseket hajtsanak végre ott, ahol csak tudnak. A Magyar Nemzeti Bank adataiból csipegetve megnéztük, hogy áll a hazai kgfb-szektor az év végi hajrá előtt.
Szeptemberben már zsinórban 11. hónapja nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének (ACEA) adatai szerint. Különösen nagy kiugrást ért el az olasz és a francia piac is az időszak során, a magyar piac azonban szembemegy az uniós trendekkel.
Idehaza a vártnál magasabb infláció csak a forintot mozgatta meg.
Megindult az ellencsapás.
Váradi József vezérigazgató beszélt a részletekről.
Mit hozhat Klaus Iohannis államfő lemondása?
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.
Mit látunk a piacokon?