A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság által kiadott utasítás szerint minden parancsnokságon csak október 15-én indítható el a központi fűtés, ráadásul megtiltják minden alternatív fűtőeszköz használatát - derült ki az RTL Híradó riportjából.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elvárja a kormánytól, hogy a jogszabályban előírt 20-22 °C fokot biztosítsa fenntartótól függetlenül az oktatási és nevelési intézmények számára (állami, önkormányzati, egyházi, alapítványi), vagyis az energia megvásárlásához, az egekbe szökő rezsi kifizetéséhez nyújtson pénzügyi fedezetet.
Akár jövő héttől elkezdődhet az újfajta sztrájk bevezetése a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének javaslata alapján, közli az Infostart.
Már az egyeztetés elején kiderült, hogy semmilyen előremozdulás nincs a sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban - ismertette Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a kormány képviselőjével történt mai sztrájktárgyalást követően.
Egyre több a speciális foglalkozást igénylő gyerek, miközben egyre nő a gyógypedagógusok feladata is - mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az Infostart alapján.
Habár már megvan, hogy mikor egyeztet a kormány a pedagógus szakszervezetekkel, mégis előkerülhetnek lassan a kockás ingek, azaz a tanárok folytathatják a korábban már beígért sztrájkot. Emellett a diákok is szervezkednek, mozgósítással és adománygyűjtéssel segíti a két legnagyobb pedagógus-szakszervezet a Diákok a Tanárokért csoportot a szeptember 2-ára meghirdetett tüntetés megszervezésében - írja az RTL.
A londoni metróhálózat dolgozóinak sztrájkja miatt lényegében leállt a brit főváros föld alatti közlekedése pénteken, egy nappal a vasúti dolgozók országos munkabeszüntetését követően.
Közös kezdeményezésre soron kívüli egyeztetések indultak az Audi és az Audi Hungária Független Szakszervezet között a további inflációkövető bérkorrekcióról – írja a szakszervezet a Facebook oldalán.
Minden eddiginél korábban, már kedden napirendre kerül a jövő évi minimálbér a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány egyeztetésén – értesült a VG.hu.
A vasutasnapi egyszeri 100 ezer forintos juttatás után két olyan „hangulatjavító” kérését is elutasította a kormány a Vasutasok Szakszervezetének, amelynek megvalósításához egyetlen fillér sem kellene - közölte a szakszervezet.
A spanyol távközlési óriáscég Telefonica felajánlja alkalmazottainak a négynapos munkahét lehetőségét, kiterjesztve ezzel egy kísérleti programot, amely eddig mintegy 150 dolgozót érintett - közölte szerdán három, az ügyet ismerő forrás.
A napokban gyakran szerepel a nemzetközi sajtó címlapjain a Tesla és Elon Musk: a világ leggazdagabb embere elbocsátás terhe mellett felszólította a beosztottakat a legalább heti 40 órás irodai munkvégzésre, amire azonnal reagált a legnagyobb német szakszervezet, ezt követően fény derült arra, hogy egy korábbi szakszervezeti kedeményezésnél megfigyelhette az alkalmazottak online tevékenységeit a Tesla - ezután Musk a "szuper rossz gazdasági helyzetre" hivatkozva a munkahelyek mintegy 10 százalékának leépítéséről írt egy levelet az elektromosautó-gyártó vezetőségi tagjainak. Mindezeket látva nem csoda, hogy nagy eséssel nyitja a napot a Tesla részvénye.
Elon Musknak, a Tesla vezérigazgatójának "szuper rossz érzése" van a gazdasággal kapcsolatban, és az elektromos autógyártónál a munkahelyek mintegy 10 százalékát le akarja építeni - írta nemrég egy vezetőknek küldött e-mailben a világ leggazdagabb embere.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, nagy felháborodást váltott ki Németországban Elon Musk nemrég hozott ultimátuma, miszerint a Tesla munkatársai ne "telefonálgassanak", hanem menjenek vissza az irodába dolgozni - már reagált is a legnagyobb német szakszervezet a vezetői utasításra, a CNBC pedig most arra mutatott rá, hogy egy korábbi szakszervezeti kedeményezésnél megfigyelhette az alkalmazottak online tevékenységeit a Tesla.
A sztrájktörvényt szigorító, ellehetetlenítő akciók következtében akkora felháborodás tört ki, hogy egy alulról jövő mozgalom indult el. Egy hét alatt több mint száz bejelentés érkezett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) letétbe helyezett felmondólevélről, és Komjáthy Anna, a PDSZ újonnan választott országos választmányának elnöke szerint a valós szám jóval magasabb lehet. Ahogy egyre kevesebb tanár lesz a pályán, egyre nagyobb kényszer nehezedik majd a kormányra, hogy megállapodjon a pedagógusokkal, ezért mindenkinek az az érdeke, hogy mielőbb elkezdődjenek a tárgyalások a kormány és a pedagógus szervezetek között.
Már ma reagált a legnagyobb német szakszervezet Elon Musk tegnap nyilvánosságra hozott ultimátumára, miszerint a Tesla munkatársai ne "telefonálgassanak", hanem menjenek vissza az irodába dolgozni.
A Tungsram a termelést Kisvárdán gyakorlatilag megszünteti, az innen elküldendő dolgozók több mint a fele helyben vagy a környéken megfelelő munkalehetőséghez tud jutni, a hajdúböszörményiek esetében pedig a szakszervezetek úgy látják, van igény a munkaerőpiacon az elbocsátandókra - mondta el Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke kedden az MTI-nek.