Példátlan sztrájk után 3 hét múlva tárgyal újra a Tesco az érdekvédőkkel
A Tesco és a szakszervezetek képviselői október 2-án ülnek újra tárgyalóasztalhoz - közölte hétfő kora este a kiskereskedelmi lánc.
A Tesco és a szakszervezetek képviselői október 2-án ülnek újra tárgyalóasztalhoz - közölte hétfő kora este a kiskereskedelmi lánc.
A kánikulára tekintettel azonnali rendkívüli intézkedésekre, akár a menetrend időszakos felfüggesztésére, az első ajtózás átmeneti szüneteltetésére is kérte levélben a BKV és a Volánbusz vezetését az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Az EKSZ szerint egyes járatokon embertelen körülmények között, például a tűző napon álló buszban ülve kell várakozniuk a következő fordulójukra a járművezetőknek úgy, hogy még szociális helyiség sincs a közelben. Amennyiben nem lesz változás, a szakszervezet a munkavédelmi hatósághoz fordul.
Szerveződik a demonstráció, kedden jelentjük be a végleges helyszínt és időpontot. Ha minden jól megy, onnantól kezdve két héten belül tüntetünk - mondta a Magyar Nemzetnek Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
Elakadtak a bértárgyalások a Tescónál, mert a munkáltató továbbra is bruttó, dolgozónként 4 ezer forintos béremeléssel számol - mondta Buday Pálné, a KASZ alelnöke a keddi bértárgyalást követően az MTI-nek, közölte, a munkavállalókat képviselő két szakszervezet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) úgy döntött, hogy a dolgozók érdekében demonstrációt tartanak. A demonstráció időpontjáról és pontos helyszínéről a jövő héten kedden közös sajtótájékoztatón számolnak majd be az érdekképviseletek - tette hozzá. A Tesco sajtóosztálya az MTI megkeresésére közölte, tudomásul veszi a demonstráció tényét, és ahogy eddig is, a jövőben is együttműködésre, a munkatársakat előtérbe helyező párbeszédre törekszik.
Eddig példátlan összefogás született két kereskedelmi szakszervezetek között a béremelések kikényszerítése érdekében és az első nagyobb akciójukat a Tesco budaörsi székhelyénél tervezik, ami akár országos méretű tiltakozáshoz is vezethet - írja a Magyar Idők. A Portfolio megkeresésére a cég közölte: a szakszervezetekkel folyamatosan egyeztetnek, júniusban lesz a tárgyalások következő köre.
Elfogadhatatlannak tartja mindkét nagy kiskereskedelmi szakszervezet a Tesco Global Zrt. azon béremelési terveit, amelyek a kötelező bérminimum feletti fizetési kategóriák áruházi és raktári dolgozóit érintik. Az elképzelések nagyon messze vannak egymástól - tudta meg a Napi.hu.
Átfogó egyeztetés kezdődik a jövő héten a 2012-ben hatályba lépett munka törvénykönyvének módosítási javaslatairól - értesült a kormányközeli Magyar Idők. A szakszervezetek többek között a felmondás szabályait, a jogellenes munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos jogorvoslati lehetőségeket, a kisgyermekesek védelmét, valamint a bérpótlékok kérdését rendeznék.
A BKV minden dolgozója legalább 28 ezer forintos béremelést kap - mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke az M1-en hétfő reggel.
Hamarosan dönthet az Országgyűlés a munka törvénykönyve újabb, munkaidő-szervezésre vonatkozó módosításáról, amely egyebek mellett a jelenlegi, egyéves munkaidőkeretet három évben határozná meg. A szakszervezetek tiltakoznak a módosítás ellen, és hiányolják a háromoldalú kormányzati egyeztetést a munkaadói és munkavállalói oldallal - írja a kormányközeli Magyar Idők.
Harminc százalékos béremelést kér a BKV-tól a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) - közölte a két érdekképviselet pénteken az MTI-vel.
Sikertelenül folytatódott a bértárgyalás a héten az Audi Hungáriánál, a vezetőség a szakszervezet utolsó, decemberi ajánlatát túlzónak és elrugaszkodottnak értékelte. Az Audi álláspontja szerint az még a kezdeti szakszervezeti ajánlatnál is magasabb bértömeget jelentett volna, így az ajánlatot nem fogadták el. A vállalat képviselői a munkáltató eredeti, és ez idáig egyetlen hivatalos ajánlatát is visszavonták, jelezve, hogy a tárgyalásokat az elejéről kívánják kezdeni - számolt be az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ).
A kormány kompromisszumkész, így lehet szó arról, hogy az eredeti 4+2 százalékpontos járulékcsökkentésből 5+1 legyen, vagyis már jövőre nagyobb legyen a könnyítés - mondta Varga Mihály pénteken az M1 műsorában. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy Kanadából máris érkezett megkeresés, hogy valóban 9 százalék lesz-e a magyar társasági adó januártól.
Garanciákat és szigorú ellenőrzést vár a kormánytól a tervezett munkáltatói járulékcsökkentésekkel, valamint a cefeteriát érintő jövő évi adóváltozásokkal kapcsolatban a vegyipari szakszervezet. A VDSZ ugyanis attól tart, hogy mindkét módosításnak a munkáltatók lesznek a nyertesei, ha a kormány nem épít be olyan kötelezettségeket, amelyekkel ezt megakadályozhatja, s a munkavállalókat helyezheti előtérbe.
Azonnal meg kell kezdeni a munkához kapcsolódó vállalkozói adóterhek érdemi csökkentését a gazdasági növekedést leginkább segítő szektorokban, az iparban és a mezőgazdaságban - véli a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).
Korántsem csak az alacsony bérekkel van gondjuk a hazai munkavállalóknak, emberségesebb körülményeket és empatikusabb vezetőket is szeretnének - ez derült ki a Vasas Szakszervezeti Szövetség által az elmúlt két hónapban készített felmérésből. Az ipari vállalatoknál dolgozó emberek mély hangulati válságban vannak, ez a kivándorlásuk egyik fő oka. Több megkérdezett fizikai bántalmazásról is beszámolt - írja a Népszabadság.
Csütörtök reggeltől bezárnak a CBA üzletlánchoz tartozó Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzletei - közölte Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a nol.hu beszámolója szerint. A CBA keleti központjáról kedden derült ki, hogy már akkora bajban van, hogy a béreket sem tudja szerződés szerint kifizetni.
Egyértelműen a kormányon múlik, tulajdonosként a zsebébe nyúl-e, hogy megmentse a kritikus létszámhiánnyal küzdő vasutas ágazatot - állítja a Vasutasok Szakszervezete annak kapcsán, hogy a napokban már a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is elismerte: visszafogott számítások szerint is több száz szakember hiányzik a magyar vasút működtetésből.
Háromnapos sztrájkot kezdett péntektől Görögországban az állami és a magánszektor dolgozóit képviselő két legnagyobb szakszervezeti tömörülés közel 2 millió tagja; az élet gyakorlatilag leáll az országban. Az ADEDY és GSEE a nyugdíjcsökkentés és a nyugdíjkorhatár emelése, valamint a tb-járulék növelése ellen tiltakozik a sztrájkkal.
A munkavállalói érdekképviseletek fenntartásaikat hangoztatják a 2017-es költségvetés tervezetének a foglalkoztatást érintő részei miatt, azonban pozitív lépéseket is látnak a kedden benyújtott törvényjavaslatban.
Az albérleti szezon előszele már júniusban feljebb húzta a bérleti díjakat.
Nemzetbiztonsági kockázatok miatt lépett az USA.
Mintha mi sem történt volna.
Nagy mínuszban nyitott a cég árfolyama kedden.
Az OTP értéktérképe szerint továbbra is a XIII. és a XI. kerület a legaktívabb, de mindenhol várható átadás.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?
Az agráriumban is a megfelelő információkon, a transzparencián múlik az, hogy el tudjuk-e kerülni a finanszírozás problémáit.
Ki nem kényszerített hibát vétett Putyin?