Ahogy a családalapítás, úgy a babavárás időszaka, majd az azt követő hónapok és évek is folyamatos tervezést igényelnek. Ahhoz, hogy gyermekünk, gyermekeink boldogan, magabiztosan váljanak felnőtté és megkezdjék önálló életüket hozzátartozik az anyagi gondoskodás és előre gondolkodás is a szülők részéről.
A kormány tervei szerint véglegesíthetik a Start-számlákra vonatkozó befizetési korlátot, vagyis marad a Babakötvénynél az évi maximum 1,2 millió forintos befizetési összeghatár - írta meg a Bankmonitor.
Állampapírra váltható utalványt nyerhetnek a Magyar Államkincstár meglévő és új ügyfelei. A nyereményjátékon azok indulhatnak, akik új értékpapírszámlát, vagy gyermeküknek Start-számlát nyitnak és azon legalább 100 000 forintért vásárolnak állampapírt, vagy már meglévő számlájukon ugyanennyi összeget fektetnek állampapírba szeptember 23. és november 30. között - közölte az Államkincstár.
Sokak számára furcsa lehet, de igaz: idén lehet először pénzt kivenni a Babakötvényből. Az a több mint 12 ezer fiatal kaphatja vissza a tőkéjét, akik 2006-ban születettként először válnak jogosulttá erre 18. életévük betöltésével. Több mint 4000 fiatal vett fel már idén átlagosan 1,9 millió forintot Babakötvényből, de vajon megérte sietni? Van egy csavar ugyanis a sztoriban, ami miatt az első Babakötvény-sorozat épp jövő decemberben fizetné az eddigi legmagasabb kamatot. Megnéztük, érdemes-e ezt megvárni.
Varga Mihály pénzügyminiszter kedd reggel egy Facebook-videóban magyarázta el a kormány hétfő esti rendeletének hátterét. Szerinte a babakötvény kiemelkedően magas hozama a visszaélők figyelmét is felkeltette az elmúlt időszakban, ezért kellett a limitet bevezetni a mai naptól.
Hétfő késő este vadonatúj rendeletet hirdetett ki a kormány a Magyar Közlönyben: február 13-ától legfeljebb 1,2 millió forintot fizethetnek be minden egyes Start-számlára egy naptári évben. A kormány tehát korlátozza az egy évben egy gyermek után befektethető babakötvény összegét, amivel feltehetően a kamatkiadások kordában tartása a célja, jelenleg ugyanis a csúcson van a babakötvény kamata.
A Babakötvény az egyedüli olyan állampapír jelenleg itthon, amely infláció felett 3%-os reálhozamot kínál, ezzel még a szuperállampapírt is maga mögé utasítja. Ráadásul a számlanyitás is egyre egyszerűbb, azt már online, ügyfélkapun keresztül is megtehetik a szülők vagy a hozzátartozók. Érdemes lenne ezt meglépni, hiszen eddig csupán 230 ezer gyereknek van Babakötvénye, holott további egymillió kiskorú lenne még rá jogosult.
A veszélyhelyzet idején érdemes otthonról kényelmesen, ingyenesen és online vásárolni állampapírt, így például Babakötvényt is, ezt hétfőtől azok a szülők is megtehetik, akiknek még nincs ehhez szükséges Start-számlájuk - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
2016 óta már folyamatosak a kifizetések a Babakötvény konstrukción belül, az eddig pénzt kapó fiatalok fejenként átlagosan több mint egymillió forintot kaptak eddig kézhez.
A kormány a gyermekvállalást ösztönző akcióterv részeként az életkezdési támogatást és a Start-számla nyitás lehetőségét a nem Magyarországon élő magyar gyermekekre is ki kívánja terjeszteni.
A legújabb KSH-adatok szerint az idei év első nyolc hónapjában 1600-zal több gyermek született az előző év azonos időszakához képest. Nagy az esélye annak is, hogy az utóbbi 5 év legmagasabb születésszámát érjük el az idén. Ebből kiindulva különösen felértékelődnek a kedvező babakötvény-konstrukció nyújtotta lehetőségek. Az adatok alapján azonban még mindig sok olyan szülő van, aki nem használta ki a számlához kapcsolódó előnyöket, holott az adó- és illetékmentesség mellett még jelentős állami támogatás is járhat.
A Start-számlák indulásáig, azaz 2006-ig visszatekintve havonta jött össze akkora befektetés a kisgyermekek születésével megnyitható számlákon, mint most mindössze két hét alatt, december 2. és 19. között - írja a Figyelő.
Az első sorozatú babakötvényt azok szülei is megvehetik a futamidő alatt, akik gyermeke jelenleg már például 5 éves - mondta el a Portfolio.hu tisztázó kérdésére Borbély László András. Az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettese egyértelműsítette a babakötvények egyes sorozatainak szabályát, illetve azt is, hogy hogyan kamatozik a speciális kötvény, azaz hogyan kapja majd meg a megtakarító az átlagos infláció feletti három százalékpontos kamatprémiumot.
Mélyül a szakadék a szövetségesek között.
Két hónapos ultimátumot kapott a kabinet.
Nem tudni még, pontosan mi okozta az incidenst.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?