Védelmi ipari kérdésekről is egyeztet majd Orbán Viktor magyar és Ulf Kristersson svéd kormányfő utóbbi budapesti látogatása során – írja a svéd politikus közlésére hivatkozva a Reuters. A Gripen vadászbombázók valószínűleg kiemelt téma lesznek majd.
Jóváhagyta a török parlament Svédország NATO-csatlakozási kérelmét, már csak Magyarországra vár a katonai szövetség.
A holland hadseregnek és társadalomnak fel kell készülnie az Oroszországgal való háború lehetőségére - jelentette ki Martin Wijnen altábornagy, a holland hadsereg leköszönő parancsnoka a De Telegraaf napilapnak adott csütörtöki nyilatkozatában.
Elküldte végső jóváhagyásra a török törvényhozásnak Recep Tayyip Erdogan Svédország NATO-csatlakozási kérelmének ügyét – írja a Reuters.
Levelet küldött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Svédország külügyminiszterének, mivel egy olyan iskolai oktatóanyag jelent meg az országban, amely azzal vádolja a magyar kormányt, hogy leépítik a demokratikus rendszer működését Magyarországon.
A norvég hatóságok kedden figyelmeztetést adtak ki a térségben várható rendkívül heves esőzések miatt, miután a Hans névre keresztelt vihar két ember halálát okozta, tetőket szakított le, és a feje tetejére állította a nyári időjárást Észak-Európában. A hatóságok több országban is otthonmaradásra szólították fel a lakosságot.
Szeptembertől emelkedik az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára, továbbá a Joker alapdíja is, a legnépszerűbb számsorsjátékok alapdíjai egységesen 50 forinttal kerülnek majd többe. Az új díjszabás minden nyereménykategóriában nagyobb összegű nyereményt is jelenthet a játékosok számára - olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében. A Kenó, Puttó és Luxor játékok alapdíját a módosítás jelenleg nem érinti.
Törökországnak „biztonsági aggályai” vannak Svédország esetleges NATO-csatlakozásával kapcsolatosan, még nem látszik, hogy a katonai szövetségnek előnye vagy hátránya származik-e a skandináv ország tagságából – jelentette ki Hakan Fidan, Törökország külügyminisztere a CNN tudósítása szerint.
Oroszország komoly felderítési és információgyűjtési hadjáratot folytat az északi energetikai infrastruktúra ellen, többek között skandináv vizeken hajózó, katonákkal őrzött polgári hajók segítségével – írta meg a The Guardian a DR dán közszolgálati televízió jelentése alapján.
Március 31-én szavaz az Országgyűlés Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról – erősítette meg a kormány az ATV-nek.
A tervezett jövő heti időpontról március 20-ra csúsztatta a magyar Országgyűlés a finn-svéd NATO-csatlakozás tárgyalását – írja a HVG.
Oroszország egyértelmű katonai fenyegetést jelent Svédország közvetlen környezetére, erőit azonban jelenleg javarészt lekötik az ukrajnai hadműveletek - jelentette ki a svéd katonai hírszerzés és biztonsági szolgálat (MUST) vezetője hétfőn Stockholmban. Szerinte arra kell számítani, hogy Oroszország - amint lehetősége nyílik - megerősíti katonai képességeit a skandináv térségben.
25 százalék büntetővámot jelentett be az elnök.
Három nap alatt 6 egység emelkedésben is volt, az euró ellenében.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?