Ha a menekültek Magyarországon akarnának maradni, akkor a CBA tárt karokkal és munkával várná őket - tudta meg a cég képviselőitől az Origo.
Emlékszünk még az 5-7%-os magyar inflációra és a hasonló mértékű költségvetési, illetve folyó fizetési mérleg számokra a GDP arányában? A brutális többletet mutató fizetési mérleg adatok, illetve a ma közzétett, újra nulla százalékos magyar infláció mellett hajlamos az ember azt gondolni, hogy valami extrém mértékű változáson van túl Magyarország, részben a rezsicsökkentés hatására. Ez persze önmagában igaz is részben, de ha nemzetközi perspektívába helyezzük ezeket a folyamatokat, akkor rögtön beláthatjuk, hogy a magyar út, a magyar kiigazítás ezen makroszámok alapján mégsem nevezhető rendkívülinek.
Hirtelen rájöttek az Amazonnál is, hogy egy részük "elavult".
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Megszólalt Németország külügyminisztere.
Fotókon a szükségállapotot okozó tűz.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?