Maradt egy ország Nyugat-Európában, ahol továbbra is él és virul a Sberbank
A Sberbank rendben folytatja üzleti tevékenységét Svájcban - ismertette a pénzintézet szóvivője a Keystone-SDA svájci hírügynökségnek nyilatkozva.
A Sberbank rendben folytatja üzleti tevékenységét Svájcban - ismertette a pénzintézet szóvivője a Keystone-SDA svájci hírügynökségnek nyilatkozva.
Három kifizetési csatorna valamelyikén keresztül kerül kifizetésre a kártalanítás összege a Sberbank betétesei számára március 18-áig, az ügyfél kilététől és az összegtől függően. Az MNB múlt pénteken döntött arról, hogy 150 milliárd forintnyi hitelt ad az OBA-nak a kártalanításhoz, az OBA-nak pedig 88,5 milliárd forintos a meglévő vagyona.
A bankrendszer stabil, ami a Sberbankkal történt, az egy egyedi eset - fejtette ki Kandrács Csaba, az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke az RTL reggeli műsorában.
Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank biztosítani akarja, hogy az emberek a Visa és MasterCard hitelkártyák felfüggesztését követően is tudjanak kártyájukkal fizetni és pénzt felvenni - közölte a bank vasárnap. A bank a Visa és a MasterCard nélkül is folytatni tudja a belföldi és részben külföldi fizetési forgalmát a közlemény szerint.
Csányi Sándor OTP-vezér nem látja indokoltnak az OTP részvényárcsökkenésének mértékét, szerinte a helyzetet messze túlreagálták a befektetők. Az RTL-nek nyilatkozva kifejtette, hogy Ukrajnában zavartalanul üzemelnek az OTP-fiókok, a háború kirobbanása óta nőtt a banknál lévő megtakarítások értéke. Kifejtette, oroszországi kivonuláson nem gondolkodik az OTP.
A Sberbank ügyfeleinek jelenleg nincs teendőjük, kártalanításuk a betétbiztosítási alapon keresztül 100 ezer euróig, körülbelül 38 millió forintig automatikus - mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
A német szabályozók a második legnagyobb orosz bank, a VTB Bank európai ágának esetleges bezárására készülnek, miközben egyre fokozódik az aggodalom az oroszellenes szankciók bankokra gyakorolt hatását illetően.
A magyar Sberbank hiteladósainak a végelszámolástól függetlenül a jövőben is a szerződéseikben rögzített határidőben kell eleget tenniük törlesztési kötelezettségüknek – hívta fel a figyelmet a pénzintézet honlapján Pataki Péter végelszámoló. A törlesztés banki átutalással működhet, megadták ehhez a számlaszámot is.
Az Appeninnt is érinti a magyar Sberbank végelszámolása – jelentette be a vállalat az BÉT-en publikált közleményében.
A Londoni Értéktőzsde csütörtökön közölte, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette több oroszországi székhelyű vállalat, köztük a Rosneft, a Sberbank, a Gazprom, az En+ és a Lukoil kereskedését.
Voltak a magyar Sberbanknál számlái az OXO Technologiesnak és egyes leányvállalatainak, azonban a bank végelszámolása a cégcsoport likviditását rövid távon és korlátozott mértékben érinti, vagyoni helyzetét érdemben nem befolyásolja – tette közzé az OXO Technologies a BÉT-en.
Március 3-ától március 18-áig zajlik a Sberbank jogosult betéteseinek a kártalanítása 38 047 000 forint értékig – közölte honlapján az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). Eközben a nagyobb költségvetésű, ezért a betétbiztosítás alá nem tartozó önkormányzatok segítségére sietett a kormány.
A kormány vissza nem térítendő támogatást nyújt több magyar önkormányzatnak, amelyek érintettek a Sberbank Magyarország végelszámolása miatt és nem jutnak a pénzükhöz.
Miközben kedden a legnagyobb orosz bank, a Sberbank azt jelentette, hogy a tavalyi nyeresége 63,9 százalékkal nőtt, a londoni értéktőzsdén a cég részvényeit képviselő, az Egyesült Államokban kibocsátott letéti jegye (ADR) 1 centre esett. Október végén ez még 21,245 dolláron állt.
"Nem eshet tovább a részvény, ha nincs nyitva a tőzsde" - ma is zárva tart az orosz börze, az előbbi érvelés azonban nem állja meg a helyét, ha más piacokon is lehet kereskedni a vállalatok részvényeivel. Pontosan ez a helyzet az orosz cégekkel, a londoni tőzsdén jegyzett vállalatokat gyakorlatilag kivégezték a befektetők.
88,5 milliárd forintnyi vagyonnal rendelkezik az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), a Portfolio becslései szerint azonban ennek többszöröse, legalább 300 milliárd forintnyi betét vár kártalanításra a végelszámolás alá került Sberbanknál. Az OBA megerősítette: várhatóan igénybe veszik az MNB ilyenkor rendelkezésre álló áthidaló hitelét, illetve új forrás bevonása is várható.
Ha nem jön földgáz Oroszországból Magyarországra, akkor nem lesz fűtés, és nem fog működni az ipar sem, amely azt eredményezi, hogy nem lesznek munkahelyek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerb-magyar gazdasági vegyesbizottság ülése után a szerb gazdasági miniszterrel közös sajtótájékoztatóján.
Nem kell igénybejelentést tenniük a Sberbank ügyfeleinek, az Országos Betétbiztosítási Alap a banknál lévő ügyféladatok alapján végzi automatikusan a kifizetéseket, és arról személyre szóló értesítést küld a betétes Sberbanknál bejelentett állandó lakcímére, illetve székhelyére – közölte honlapján az OBA.
Nemcsak a likviditási, hanem a tőkehelyzete is megrendült a magyarországi Sberbanknak, ugyanis egy nagy összegű betéte ragadt bent anyabankjánál, a végelszámolás alá került osztrák Sberbank Europe-nál. A felügyelet próbálkozott a szanálási eszköztár egyéb elemeivel is, de ezek feltételei nem teljesültek, továbbá nem talált rövid időn belül átvevő intézményt a felügyelet a bankra, így kénytelen volt a végelszámolás mellett dönteni - jelentette be Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a felügyelet szerda reggeli online sajtótájékoztatóján. Az OBA a jogosult ügyfeleket 100 ezer eurónak megfelelő forintösszegig, vagyis mintegy 37 millió forintig 10 napon belül kártalanítja. A hitelállomány jó minőségű, így vélhetően lesz rá vevő, a hiteladósok várhatóan egy másik bankhoz kerülnek át, hitelüket természetesen továbbra is törleszteni érdemes.
Szlovéniában a Nova Ljubljanska Banka (NLB), Horvátországban a Hrvatska Postanska Banka (HPB) vásárolta meg a Sberbank Europe AG ottani leányvállalatait - közölte a két ország nemzeti bankja szerdára virradóra.
Szerinte a német kancellár egy alkalmatlan bolond.
Hegyeshalomnál három, Mocsánál két személyautó ütközött.
Intenzív szakaszában van a háború.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Sikerült ledolgozni a korábbi esés egy részét.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?