Címlapsztorijában a kormány új, médiát érintő intézkedéséről számol be a Népszabadság. A lap információi szerint a reklámadó után itt az új "csodafegyver", a tévék, rádiók, nyomtatott lapok, internetes portálok reklámfelületeit értékesítő kereskedőházak működését szabályozná testre szabott törvénnyel. A tervezettel kapcsolatban az Index megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot, amely azt írta: "a kormány ilyen törvényjavaslatot nem tárgyalt, a Népszabadságban ebben a témában megjelent mai hír alaptalan".
Értékpapír piaci termék értékesítésében jártas munkatársakat keresünk, akik a fejlődés útjára kívánnak lépni, nincsenek híján az elszántságnak, képesek a saját sikeres jövőjük érdekében ügyfélállomány kiépítésére, vannak jól megfogalmazott terveik, céljaik és jövőképük és felkészültnek érzik magukat arra, hogy egy rutinos, régóta együtt dolgozó, szakmailag sikeres csapatba integrálódjanak, lendülettel, ambícióval, kreativitással, intenzív munkavégzéssel, pozitív és inspiráló hozzáállással.
A Dorsum Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. nyugat-európai piacszerzési terveinek megvalósításához munkatársat keres account/sales manager munkakörbe.
Fontos lépés az ország energiabiztonsága felé.
Pedig Grönland státuszának a kérdése valóban fontos.
Délután és este nemzetközi események is nagy mozgásokat hozhatnak.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.
Mit látunk a piacokon?
Folytatjuk az Ivy League-es magyar diákok beszámolóját.