Alapvetően jó ma a hangulat a világ tőzsdéin a múlt pénteki komoly bezuhanás után, a nemzetközi emelkedés közepette ugyancsak jól teljesít a magyar BUX index. A legjelentősebb hazai blue chip, az OTP kilóg valamelyest a mezőnyből, a maga több mint 3 százalékos emelkedésével felfelé húzza a BUX-ot az OTP.
A koronavírus omikron variánsának feltűnése széleskörű eladási hullámot indított el múlt pénteken a tőzsdéken. A befektetők szinte mindentől szabadultak, viszont az olyan „otthonmaradós” részvények, mint például a Zoom, kifejezetten jól teljesítettek. Felmerül persze a kérdés, hogy milyen stratégiához érdemes folyamodni, megvenni a megütött részvényeket, vagy inkább már arra játszani, hogy az új variáns miatt ismét lezárások és a gazdaság leállítása vár ránk. Erre igyekezett gyors választ adni a Goldman Sachs a múlt pénteki piaczárás utáni helyzetértékelésében.
A délutánba fordulva bár valamelyest visszafogottabban, de továbbra is emelkedik a magyar tőzsde, jelenleg fél százalékos a plusz a BUX indexnél. A hazai blue chipek közül a maga másfél százalékos pluszával az OTP teljesít a legjobban.
A Gazprom harmadik negyedévi bevétele és nettó nyeresége minden idők legmagasabb szintjére emelkedett, mivel a gázárak új rekordokat értek el az európai energiaválság mélyülése közepette. Ennek köszönhetően arra lehet számítani, hogy a 2021-es osztalékkifizetés szintén történelmi rekordot dönthet.
Az alacsony hozamkörnyezet és a rekord szinten járó részvénypiacok arra ösztönzik a befektetőket, hogy máshol keressék a hozamot: egyre többen keresik a nem tőzsdei beszállási lehetőségeket – írja a Financial Times.
Átmeneti vagy tartós lesz az infláció? Ez most az egyik legnagyobb kérdés a részvénypiacokon, bár a befektetők többsége (és a Fed) úgy tartja, hogy csupán átmeneti inflációval nézünk szembe és láthatóan ezt is árazzák a tőzsdéken. Persze az, hogy mi a piac várakozása, és mi lesz a valóság, koránt sem feltétlenül egyezik meg és könnyen elképzelhető, hogy az infláció tartósan velünk marad. A JP Morgan az inflációval kapcsolatos kérdések szaporodása miatt frissítette az S&P 500-ra szóló fair érték modelljét, ami azt mutatja, hogyha az infláció tartós lehet, akkor legrosszabb esetben az értékének közel felét elveszítheti az amerikai benchmark index.
A BUX index jelentős, 2,7 százalékos mínuszban zárta a napot, a blue chipek közül az OTP jegyzése 4,6 százalékot esett, míg a Mol részvénye 1 százalékkal, a Richteré 1,7 százalékkal, a Magyar Telekomé pedig 1,6 százalékkal került lejjebb.
A pénteki kereskedésben alaposan elromlott a nemzetközi tőkepiaci hangulat, miután felütötte a fejét a koronavírus új variánsa, amely képes lehet megkerülni az oltásokkal kialakított védelmet. A hírek hatására beindult az esés a tőzsdéken, csak az indexek szintjén 2-4 százalékos zuhanást látni, az egyedi részvényekben pedig ennél is rosszabb a helyzet, főleg az olyan szektorokban, amelyeket kifejezetten rosszul érint az új variáns megjelenése. Természetesen most is vannak olyan termékek, amelyekbe lehet menekülni, a klasszikusok közül az arany, a japán jen, és a svájci frank is állja a sarat, de az olyan részvényeknek is nagyot emelkedett az árfolyama, amelyek "ellenállók lehetnek az új variánssal szemben", például az ételkiszállítással foglalkozó cégek részvényei.
Egy afrikai eredetű, nagy mutációs képességű új koronavírus-variáns miatt kezdtek el aggódni a pénz- és tőkepiacok, a magyar tőzsdét sem kerülte el a kimondottan rossz hangulat - alaposan lefordult a BUX index is, a hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legrosszabbul.
Már-már pánikszerű hangulatban indul a kereskedés a vezető európai tőzsdéken, a DAX 3,4 százalékot esett, ennél nagyobb napon belüli zuhanásra több mint 1 éve nem volt már példa. A koronavírus új szupervariánsa miatt kezdtek aggódni a befektetők, az Egyesült Királyság ideiglenesen már fel is függesztette járatait hat dél-afrikai országból. A Dél-Afrikában megjelent változat több mint 30 mutációval terjed, a WHO ma rendkívüli ülést tart, hogy megvitassa, mit jelenthet az új variáns a vakcinák és a kezelések szempontjából.
Globális hangulatromlás figyelhető meg ma reggel a tőzsdéken, nagyot estek az ázsiai tőzsdék, szakadnak az amerikai határidős indexek, Európában is komoly mínuszok jöhetnek, de adják az olajat is - röviden tehát nem indul jól a nap. Az általános piaci hangulatromlás oka, hogy egy új, valószínűleg a vakcináknak ellenálló koronavírus-változat ütötte fel a fejét, ami fenyegeti a járványból való kilábaláshoz kapcsolódó reményeket.
Elindult a Portfolio idei utolsó nagy befektetési konferenciája, a Private Investor Day. A rendezvényen a szakértők olyan témákat érintenek, mint az inflációvédelem, a forint kilátásai, ESG, kriptodevizák, energiaválság, magyar és nemzetközi tőzsdei sztorik. A záró szekcióban pedig a Portfolio nagyágyúitól lehet kérdezni mindenféle befektetési témában.
Jellemzően emelkedést láthattunk ma a vezető európai tőzsdéken, a német, a francia és a brit börzék mellett nem tudott azonban feljebb kerülni a magyar BUX index. A soha nem látott forintgyengülés miatt ma újabb 40 bázispontos emelést jelent be a magyar jegybank, így 2,9 százalékos lett a kamat – ezzel a döntéssel egyébként a régióban a magyar lesz a legmagasabb irányadó kamat. A hazai blue chipek közül eleinte az OTP teljesített a legjobban a kamatemelésnek köszönhetően, de később elromlott a hangulat és mindössze 0,4 százalékos pluszban zárt a részvény. Ami pedig a többi blue chipet illeti, a Mol végül 2,5 százalékos mínuszban zárt, míg a Magyar Telekom részvénye nem mozdult el érdemben, a Richter jegyzése pedig 0,5 százalékkal került feljebb.
A koradélutáni órákban lefordulni látszik a BUX index, a korábbi komoly emelkedéshez képest jelenleg csak 0,1 százalékos a pnusz a börzénél. A 4 blue chipből mindössze az OTP került feljebb, azonban a délelőtti 2 százalék körüli pluszhoz képest mindössze 1,3 százalékos az emelkedés a nagybank papírjánál. A Mol emellett komoly, 1,5 százalékos mínuszban van, míg a Magyar Telekom jegyzése 1,4 százalékkal, a Richteré pedig 0,1 százalékkal került lejjebb.
Magasan felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde, miközben az európai és az amerikai indexek mínuszban tartózkodtak a délután folyamán, a BUX több mint 2 százalékos emelkedéssel zárt, főként az OTP-nek köszönhetően.
Az utóbbi hónapokban egyre nőttek a kockázatok a nemzetközi részvénypiacokon, legyen szó a koronavírus válság újabb hullámáról, az egyre inkább elszabaduló inflációról, az energiaárak miatti nyomásról, vagy az ellátási láncok problémáiról. Bár a tőzsdéken csak részben vannak ennek jelei, de azért így is egyre több tényező utal arra, hogy még a trendek folytatódása esetén is egyre nagyobb volatilitással kell számolni a befektetőknek. Ez komoly fejfájást okozhat azoknak, akik nem nagyon hosszútávra gondolkoznak, hiszen a kockázatkezelés során a pénztárca mélyéig ható dilemmákkal kell szembesülniük. A hagyományos eszközök nem mindig alkalmasak ezek megoldására, ezért érdemes alternatív lehetőségek után kutatni, és ebben a technikai elemzés, valamint az opciók használatának egyvelege nyújthat nagy segítséget.
Felülteljesítő ma a magyar tőzsdei, miközben az európai indexek lefordultak, a BUX több mint másfél százalékot erősödött, elsősorban az OTP teljesítményének köszönhetően.
Mától forognak a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában az AutoWallis új részvényei, miután a kibocsátási folyamat sikeresen lezárult. A 10 milliárd forint összegű részvénykibocsátás nagy mértékben támogatja az AutoWallis Csoportnak azt a célját, hogy részben a befolyt összegből 16-38 milliárdos üzletfejlesztéseket, akvizíciókat hajtson végre, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a társaság az évtized végére a régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon.
Az elmúlt napok esései után felpattant ma az OTP árfolyama, a bankrészvény több mint 3 százalékot emelkedett, amivel az élen járó blue chip ma a magyar tőzsdén és a régiós szektortársak közül is kiemelkedik.
Néhány napos szünet után Elon Musk újra megkezdte Tesla részvényeinek eladását, és most már az ígéretének több mint félét teljesítette, vagyis az elektromosautó-gyártóban lévő részesedésének 5 százalékát már eladta.