Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese és Wolf László, a bank igazgatósági tagja december 13-án, szerdán OTP-részvényeket hívtak le, valamint adtak el a bank közleménye szerint.
Leginkább oldalazást láthatunk a vezető amerikai részvényindexeknél, egyelőre nem történt olyan meghatározó esemény, ami markáns elmozdulást okozhatott volna a piacokon. Nap közben azonban már más lesz a helyzet, ma este lesz ugyanis az amerikai jegybank kamatdöntése, ahol a várakozások szerint a Fed nem emeli tovább az irányadó rátát, viszont elsősorban a jövőre vonatkozó üzenetre kell majd figyelni. A piaci erőteljes kamatvágásokat áraz jövő évre akár már az első félév során, de könnyen lehet, hogy Jerome Powell elnök el akarja majd oszlatni ezeket a várakozásokat a sajtótájékoztatón, aminek kedvezőtlen hatása lenne a tőzsdei kilátásokra és teljesítményre.
Több mint kétmillió autót hív vissza a Tesla Amerikában, miután a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) átfogó vizsgálata után kiderült, hogy az Autopilot rendszer nem avatkozik be következetesen az olyan helyzetekben, amikor a rendszer figyelmeztetéseket küld a jármű vezetője felé.
A kereskedés előtti adatok alapján nagy eséssel indíthatják a napot a Pfizer részvényei, miután a gyógyszeripari vállalat felülvizsgálta a 2024-re vonatkozó előrejelzését: elsősorban a koronavírus-vakcinák és a vonatkozó kezelések iránti csökkenő kereslet miatt a vállalat által frissen közölt profit- és bevételi előrejelzések jócskán elmaradnak az elemzői várakozásoktól. Érkezett a befektetők számára kedvező hír is, bár ez egyelőre nem úgy néz ki, hogy ez meghatotta volna a piacokat: a vállalat kiterjesztette a költségmegtakarítási programját.
Jövőre a sorra kerülő választások nyomtatványait a Nyomda szállítja majd, miután a Nemzeti Választási Iroda keretszerződést kötött a céggel 2023. december 13-án az európai parlamenti képviselők választása, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választása, valamint az időközi választások, helyi népszavazások központi nyomdai termékeinek és szolgáltatásainak beszerzésére.
Alapvetően igencsak izgalmas éve van a Teslának: az év első felében közel háromszorosára emelkedett a részvény. Az elmúlt hónapokban azonban érkeztek elkeserítő negyedéves számok, leminősítések, legutóbb pedig a Cybertruck vártnál jóval magasabb árazása is elbizonytalanította a piaci szereplőket. Ez a bizonytalanság az alapvetően egyre csak javuló piaci hangulat mellett az árfolyamban is tükröződik: a novemberi felpattanást követően pedig fontos válaszút elé érkezett a Tesla: érik egy nagyobb elmozdulás a részvényben, mi pedig megnéztük, hogy mi várható a következő hetekben.
A világ második legértékesebb startupjánál, az Elon Musk által irányított SpaceX-nél a korábban tervezett 95 dolláros részvényenkénti árfolyam helyett 97 dollárért történhet a bennfentes részvények eladása, ez pedig a vállalat értékét akár 180 milliárd dollárra teheti - írja a Bloomberg.
A nyitás után oldalaznak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 0,1 százalékos mínuszban van, a S&P 500 ugyancsak 0,1 százalékkal került lejjebb, míg a Nasdaq 0,1 százalékos pluszban van.
Újabb kibocsátó debütált a Budapesti Értéktőzsde középvállalati platformján, a BÉT Xtenden: az angyalbefektető Balogh Petya által alapított és vezetett startupok számára forrást biztosító STRT Holding tőzsdére lépését sikeres zártkörű tőkeemelés előzte meg, amelynek keretében összesen 1,15 milliárd forint tőkét vont be a társaság.
Az Oppenheimer Asset Management stratégái szerint az egyik legjelentősebb amerikai részvényindex, az S&P 500 2024 végére 5200 pontig emelkedhet, ami közel 13 százalékos növekedést jelent a jelenlegi szinthez képest. Ezzel a bizakodó előrejelzéssel beálltak azon Wall Street-i elemzők sorába, akik elsősorban a kamatcsökkentési várakozások miatt jövőre rekorddöntést várnak az amerikai tőzsdéken.