OTP-részvényeket adott el a bank igazgatósági tagja
Kocsán Antal, az OTP Bank igazgatósági tagja december 19-én, a Budapesti Értéktőzsdén OTP-részvényeket adott el - áll a bank közleményében.
Kocsán Antal, az OTP Bank igazgatósági tagja december 19-én, a Budapesti Értéktőzsdén OTP-részvényeket adott el - áll a bank közleményében.
Az Affirm nevű amerikai BNPL-szolgáltató részvényei több mint 16%-ot emelkedtek kedden, miután a cég váratlanul bejelentette: kiterjeszti "buy now, pay later" szolgáltatásait a Walmart több mint 4500 áruházának önkiszolgáló pénztáraira is - számolt be a CNBC.
5 százalék fölé emelkedett az Konzum Management tulajdonrésze az Opus Globalban - áll a vállalat közleményében.
A blue chipek felemás teljesítményt nyújtottak ma, az OTP vitte a prímet.
Ma is OTP-részvények cseréltek gazdát a BÉT-en Csányi Sándor alapítványa és vagyonkezelő cége között, a portfólióátrendezés jegyében.
Az év végére a részvénypiaci rali egy egészségesebb fázisba lépett, miután a Csodálatos Hetes mellett immáron a pénzügyi szektor részvényei, valamint a kisebb kapitalizációjú papírok is erőre kaptak - írja a Yahoo Finance.
A Waberer’s bejelentette, hogy Munkavállalói Résztulajdonosi Programot indított.
A Banca Transilvania gyorsan halad az OTP Bank Romania felvásárlása felé, tudta meg a Ziarul Financiar.
Jól halad a 100 millió eurós bónusz felé vezető úton Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója - ő kaphatja az európai vállalati szféra egyik legnagyobb prémiumát, amennyiben sikerül még feljebb tornászni a részvény árfolyamát.
Egyre nagyobb az optimizmus a részvénypiacon a Federal Reserve 2024-re várt kamatvágásainak köszönhetően, ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a múlt héten soha nem látott mennyiségű pénz áramlott a világ legnagyobb és legrégebbi, tőzsdén kereskedett befektetési alapjába.
Az egyik legjobban teljesítő globális részvényalap idén a technológiai szektor papírjaival szakított nagyot, de jövőre már más szektorokra fókuszál, írja a Bloomberg.
Hamarosan új elszámolási szabályok lépnek életbe az USA-ban, a SEC az amerikai részvények és vállalati kötvények elszámolási idejét két napról (T+2) egy napra, T+1-re csökkenti. Az elszámolási idő lerövidülésének hatását Európában is vizsgálták, itt akár 2 évbe is telhet a bevezetés – írja a Reuters.
Míg megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt hetek részvény- és kötvénypiaci raliját követően van-e még további tere az emelkedésnek 2024-ben, eközben Michael Wilson, a Morgan Stanley híresen pesszimista vezető részvénystratégája szerint a Federal Reserve olyan irányba terelheti jövőre az amerikai gazdaságot, ami nagyon is kedvező lesz a piacok számára.
Nem változtatott az Opus-részvények célárán az Equilor elemzője a társaság negyedéves gyorsjelentését követően, és ajánlása változatlanul tartás. A célár 423 forint, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest közel 9 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Nem egészen úgy alakulnak ez elektromos autó eladások, mint ahogy arra az Audi számított, ezért a német autógyártó visszafogja az elektromos modellek bevezetését, hogy elkerülje a gyárak és a kereskedők megterhelését, írja a Bloomberg.
A Goldman Sachs 5100 pontra emelte a 2024-es S&P 500-as célértékét, ami 8 százalékkal magasabb a korábbi prognózisnál, az amerikai részvényeket ugyanis a csökkenő kamatok és a visszaszoruló infláció segítheti - írja a Reuters.
OTP részvények cseréltek ma gazdát a BÉT-en Csányi Sándor, az alapítványa és vagyonkezelő cége között, a portfólióátrendezés jegyében - derül ki a tőzsdén publikált közleményekből.
Az Apple leállítja legújabb okosóráinak értékesítését az Egyesült Államokban a véroxigén-érzékelő funkciójával kapcsolatos szabadalmi vita miatt - írja a Bloomberg.
Miközben az irányadó európai tőzsdék többségén esnek a vezető indexek, a magyar piac mérsékelt emelkedéssel fejezte be a kereskedést.
A vegyesvállalat célja a Gidrán páncélozott harcjárművek magyarországi összeszerelési és gyártási képességének kialakítása.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Nem sokat lacafacáztak.
Megmagyarázhatatlan gesztust tett Törökország.
Rászabadították őket a társadalomra.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?