részvény

Eséssel zárt a magyar tőzsde

Eséssel zárt a magyar tőzsde

A rossz nemzetközi hangulat alól a BUX sem tudott kibújni a hétfői kereskedésben, így mérsékelt eséssel zárt a hazai részvényindex, a blue chipek közül pedig egyedül a Magyar Telekom tudott emelkedni.

Kezdik elveszíteni a reményt a kisbefektetők, és ez jó hír

Kezdik elveszíteni a reményt a kisbefektetők, és ez jó hír

Alapvetően pozitív forgatókönyvet fogalmazott meg amerikai részvénypiacok számára Eric Liu, a Vanda Research társalapítója és elemzési vezetője. Bár a szakember szerint majd csak jövő év elején indulhat be igazán a rali, a kisbefektetői pozícionálás, a makrogazdasági adatok alakulása, és a várhatóan lassuló kamatemelési ütem támogatja a piacokat - írja a MarketWatch.

Mégsem ürült ki a gigantikus aranybánya? Visszatérhet a sokak által halottnak hitt szuperhatalom

Mégsem ürült ki a gigantikus aranybánya? Visszatérhet a sokak által halottnak hitt szuperhatalom

Az elmúlt pár évben a kínai részvénypiacok nagymértékben alulteljesítővé váltak, a több mint másfél évtizedes felfelé menetelést követően. Egészen 2017 végéig a Sanghaj kompozit index felülteljesítette az S&P 500 amerikai indexet, azonban ezt követően egyre több problémával kellett szembenéznie a kommunista ország vezetésének, így a befektetők a régió egyéb országaiba vitték a pénzüket az emelkedő bizonytalanság következtében. Ugyan a bizonytalanság továbbra is fennáll, viszont egyre több olyan intézkedést és változást figyelhetünk meg, amely a befektetők bizalmát és kockázatvállalási kedvét növelheti.

Nem javul a hangulat, esik a magyar tőzsde

Nem javul a hangulat, esik a magyar tőzsde

Ahogy az európai tőzsdéken is mérsékelten negatív hangulat látszik, úgy esik a magyar tőzsde is ma délután. A hazai blue chipek közül egyedül a Mol van emelkedésben kora délután.

Története során először Európán kívül vesz bankot az OTP

Története során először Európán kívül vesz bankot az OTP

Régóta tervezi az OTP, hogy Európán kívül is megveti a lábát, és bár a hírek korábban például Vietnamról szóltak, most egy másik országban, Üzbegisztánban vásárol bankot a magyar pénzintézet. Üzbegisztán sorra tervezi privatizálni a most még állami tulajdonban lévő bankjait, ennek a sorozatnak az első lépése az Ipoteka Bank eladása, amely Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése 8,5 százalék, a bank több mint 1,6 millió lakossági ügyféllel és jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. Az ukrajnai háború miatt csúszott a tranzakció, ma azonban Taskentben aláírták a felek az adásvételi szerződést.

Bemondták a profik, meddig emelkedhetnek jövőre a tőzsdék

Bemondták a profik, meddig emelkedhetnek jövőre a tőzsdék

A világ legnagyobb befektetői közül néhányan arra számítanak, hogy a részvények jövőre alacsony kétszámjegyű emelkedést fognak elérni, ami megkönnyebbülést hozna, miután a globális részvénypiacok 2008 óta a legnagyobb esést szenvedték el az idei évben. A Bloomberg 134 alapkezelő körében végzett felmérése olyan nagybefektetők véleményét tartalmazza, mint a BlackRock, a Goldman Sachs Asset Management és az Amundi. A felmérés betekintést nyújt a jövő évet övező nagy témákba és kockázatokba, amelyekkel a befektetőknek várhatóan 2023-ban meg kell majd küzdeniük, miután az infláció, az ukrajnai háború és a szigorú központi bankok idén nyomás alá helyezték a részvénypiaci hozamokat.

Fontos szinten zárt az OTP

Fontos szinten zárt az OTP

Összességében jó hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül az emelkedést a Richter vezette, de a tegnapi esést követően jó napot zárt a Mol is. Az OTP részvényei is emelkedtek ma, végül a Portfolio által is kiemelt, valamint a befektetők által is figyelt, kulcsfontosságú 10 000 forintos támaszszinten zárt az árfolyam. A Magyar Telekom részvényei pedig a hazai nagypapírok közül egyedüliként kisebb mínuszban zártak.

Felülteljesít a BUX

Felülteljesít a BUX

A kereskedési idő felénél felülteljesít a magyar tőzsde a vezető európai részvényindexekhez képest. A hazai nagypapírok közül az OTP vezeti az emelkedést, egyedül a Magyar Telekom részvényei vannak kisebb mínuszban.

Csúnya, ami ma a magyar tőzsdén történt

Csúnya, ami ma a magyar tőzsdén történt

A nemzetközi piacokon összességében vegyes mozgásokat láttunk ma, nem igazán alakult ki határozott irány az európai tőzsdéken. Ehhez képest a magyar piac jelentősen alulteljesítő volt az európai társaihoz képest, egyrészt a vártnál rosszabb inflációs adat, másrészt a külkereskedelmi mérleg hiányáról szóló rekordgyenge statisztika, harmadrészt pedig a Mol esése miatt, miután az olajtársaságra vonatkozó különadó mértékét jelentősen megemelte a kormány, ezt pedig egy több mint 5 százalékos mélyrepülés követte ma a Mol árfolyamában, ami a BUX-ot is lefelé húzta.

Megvan a Gloster első külföldi akvizíciója

Megvan a Gloster első külföldi akvizíciója

A Gloster bejelentette, hogy sikeresen zárult a cég első külföldi akvizíciója. 2022. december 8-án üzletrész átruházásról szóló szerződést írtak alá a manchingi G-Plus Consulting tulajdonosai és a Gloster, melynek keretében a több közvetlen (ún. Tier 1) autóipari beszállítói szerződéssel rendelkező német szoftveripari vállalat többségi (51 százalékos) tulajdonrészét szerezte meg a Gloster.

Csúnya mínuszba ütötték a Molt

Csúnya mínuszba ütötték a Molt

Jelentős mínuszban van a magyar tőzsdei a csütörtöki kereskedésben, elsősorban a Mol mélyrepülése miatt, miután az üzemanyagárstop eltörlése után a kormány bejelentette, hogy megnöveli a vállalat adóterheit.

Döntött a kormány: pénzeső vagy érvágás vár most a Molra?

Döntött a kormány: pénzeső vagy érvágás vár most a Molra?

A kormány tegnapi intézkedésével a Mol által fizetett extraprofitadó kulcsát az eddigi 40 százalékról 95 százalékra emelte. Ezzel becsléseink szerint mintegy 200-210 milliárd forint többletbevételre tehetnek szert, ami kimondottan jól fog jönni a kormánynak, amely éppen most írja újra a 2023-as költségvetést. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy mi a Molt érintő kormányzati bejelentéseknek a teljes mérlege: a mérleg egyik felén tehát látható a különadó emelése több száz milliárd forint értékben, a mérleg másik oldalán viszont ott van a benzinárstop kivezetése, ami lehetőséget ad az olajcégnek arra, hogy piaci áron nagyobb mennyiséget értékesítsen üzemanyagból, mint az elmúlt bő 1 évben az árstop ideje alatt. Az igazán fontos kérdés ebben a helyzetben az, hogy végülis jól jön ki a Mol ebből a helyzetből, vagy nagyon nem?

Brutális adót kap a nyakába a Mol, nyitás után nagyot esett az árfolyam

Brutális adót kap a nyakába a Mol, nyitás után nagyot esett az árfolyam

Tegnap reggel érkezett a hír, hogy az üzemanyag-árstop eltörléséből fakadó Mol-profitnövekedést az állam elvonja, és a rezsivédelmi alapba irányítja. A lépés abban a tekintetben nem nevezhető meglepőnek, hogy a Mol így is jelentős profitot könyvel el, a büdzsének pedig jövőre nagy szüksége lesz plusz forrásokra, az esti közlöny részletei alapján pedig azt is meg lehet már becsülni, hogy körülbelül mennyi lesz a kormány többletbevétele az extraprofitadó megemelése után. A szám nem kicsi, ahogy a Mol részvényárfolyamában ma reggel látható mínusz sem.

Fontos támaszszinten zárt az OTP

Fontos támaszszinten zárt az OTP

Összességében negatív hangulatban telt a mai nap a hazai piacokon, a blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom részvényei zártak pluszban. Napközben megütötték a Mol részvényeit, miután Orbán Viktor bejelentette, hogy a kormány elvonja a Mol újabb extra profitját, ami az árstop eltörlésével keletkezik. Az OTP részvényei ugyan a kereskedési idő vége előtt már a 10 000 forintos lélektani szint alatt is jártak, végül azonban ezen a szinten zárt az árfolyam.  

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.