Esik az OTP a csúcsdöntést követően
Tegnap történelmi rekordot ért el az OTP árfolyama, ma azonban a nemzetközi részvénypiaci hangulattal együtt mozogva esik a magyar tőzsde, ez alól az OTP sem kivétel.
Tegnap történelmi rekordot ért el az OTP árfolyama, ma azonban a nemzetközi részvénypiaci hangulattal együtt mozogva esik a magyar tőzsde, ez alól az OTP sem kivétel.
Új impulzusokra várnak a befektetők a tőzsdéken, a Donald Trump megválasztását követő tőkepiaci lendület lelassult, szerdán a vezető amerikai és európai részvényindexekben csak mérsékelt elmozdulások voltak, és csütörtökön is kis pluszokkal indult a nap, a kereskedés folyamán viszont egyre magasabbra kúsztak a vezető európai részvényindexek. Közben az OTP új történelmi csúcsra emelkedett. Piaci összefoglalónkban folyamatosan követjük a tőzsdei eseményeket csütörtökön is.
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsdén is jó volt ma a hangulat. A nagypapírok közül a Mol teljesített a legjobban.
Felemás mozgásokat láthattunk ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig Európában hiába indult óvatos emelkedéssel a nap, délutánra ismét lefordultak a piacok. A magyar tőzsdén eközben ma is jó volt a hangulat, különösen a Magyar Telekom emelkedett a negyedéves gyorsjelentést megelőzően. Délután fontos inflációs adat jött Amerikából: a várakozásoknak megfelelően 2,4%-ról 2,6%-ra emelkedett az amerikai infláció októberben, míg a maginfláció maradt 3,3%-on, de ez nem okozot nagyobb mozgásokat a tőzsdéken, megpihentek az amerikai indexek a választási ralit követően. A bitcoin viszont történelmi csúcsot döntött ma, 93 ezer dollár fölött járt a legnagyobb kriptodeviza árfolyama.
Az európai tőzsdék lefordultak szerdán és az amerikai piacokon is vegyes a hangulat, eközben a BUX index egész nap a tegnapi záróértéke felett mozgott.
A kereskedési idő felénél a Magyar Telekom a legjobban teljesítő hazai nagypapír.
A nyitást követően mínuszban van a BUX. A hazai blue chipek az OTP kivételével emelkednek.
Bár az európai piacokon ma megérkezett a korrekció, a BUX index minimális emelkedéssel tudta zárni a napot, köszönhetően az OTP és a Magyar Telekom ralijának.
Az európai tőzsdéken látott eséssel párhuzamosan a magyar piac csak minimális elmozdulásokat mutat a tegnapi jelentős emelkedés után.
Tovább dübörög a Trump-trade a tőzsdéken: ismét új csúcson a bitcoin, emellett pedig a tőzsdéken is folytatódott az emelkedés hétfőn Európában, illetve Amerikában is. A magyar piacon is nagy izgalmak voltak, a Masterplast kilőtt az MBH Bank friss elemzése után, míg az OTP a múlt heti nagy ralit követően történelmi csúcsot döntött.
Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét, a héten azonban fontos inflációs adatok jönnek Magyarországról és Amerikából is majd.
A kedvező nemzetközi hangulat a magyar piacot sem kerülte el, erős napot zárt a BUX.
Féltávnál a Richter vezeti a hazai nagypapírok emelkedését, de jól teljesít az OTP is, melynek árfolyama ismét történelmi csúcson van.
Történelmi csúcson nyitott a magyar tőzsde hétfőn, mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedik.
Mozgalmas napokon vannak túl a tőzsdék, az elnökválasztás után emelkedett a piac, majd tegnap még egy Fed-kamatdöntés is érkezett, amelyen a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontot vágott az amerikai jegybank. Eközben itthon is pörögnek az események, az OTP és a Mol is közzétette hajnalban a negyedéves számait. A bank gyakorlatilag minden fontosabb soron jobb negyedéves eredményeket szállított, mint amire az elemzők számítottak, a bevétel 4, a profit 10 százalékkal lett magasabb a vártnál. A Mol ezzel szemben inkább csökkenést könyvelt el a fontosabb sorokon, és adózott eredménye mintegy 6,5 százalékkal múlta alul a várakozásokat. A két vállalat részvényárfolyama csak mérsékelt elmozdulásokkal reagált a jelentésekre - az OTP emelkedett, míg a Mol esett. Közben a nemzetközi hangulat vegyesen alakul, Európában estek a tőzsdék, az USA-ban azonban emelkedést láttunk.
Ma hajnalban jelentett az OTP és a Mol, azonban a két blue chip árfolyama csak minimális elmozdulásokat mutat a piacnyitás után.
Jó volt a hangulat egész nap a tőzsdéken, az európai piacokkal együtt a BUX is emelkedéssel zárt.
Jó a hangulat a magyar tőzsdén, nagyot megy az OTP a mai kereskedésben, a bankpapír új történelmi csúcsot döntött, az átlagosnál jóval erősebb részvénypiaci forgalommal. Az európai tőzsdék szintén pluszba fordultak, az élen a DAX indexszel.
Az európai tőzsdéken kis pluszokkal indul a nap és a magyar piac is beállt a sorba, a BUX mérsékelt emelkedéssel nyitott.
Miközben Európában lefordultak a tőzsdék, addig a magyar tőzsdén végig kiváló volt a hangulat. Az OTP vezette a blue chipek emelkedését, a bank részvényei ráadásul 2021 novembere óta először új történelmi csúcsra emelkedtek ma.
Erős emelkedést láthatunk a magyar tőzsdén, féltávnál a Telekom a legjobban teljesítő blue chip.
A Greenpeace szerint az új megállapodás a világ erdőit újabb egy év pusztulásra ítélné
A bérleti díjakat is megnézték.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az ukrán védelem hátában az orosz csapatok.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.