Jelentés előtt hasít az OTP és a Mol, magukkal rántották a BUX-ot
A csütörtök délutáni kereskedésben új történelmi csúcsra emelkedett a hazai BUX-index, elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően.
A csütörtök délutáni kereskedésben új történelmi csúcsra emelkedett a hazai BUX-index, elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően.
A G7 tett ki gyűjtést arról, hogy a hazai vállalatok közül melyek tervezik a koronavírus-oltás kötelezővé tételét. A lapnak nyilatkozó cégek közül egy sem tervezi, hogy kötelezővé teszi alkalmazottai számára a koronavírus elleni védőoltást.
Miközben az európai és az amerikai részvénypiacokon a Fed esti bejelentéseire várva bizonytalan volt a hangulat, a BUX emelkedéssel zárta a kereskedést, miután mind a Mol, mind az OTP jelentősebbet emelkedett ma. Mind a két vállalat pénteken hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves számait.
A szerda délutáni kereskedésben emelkedéssel próbálkozik a magyar tőzsde, amiből a Mol alaposan kiveszi a részét, hiszen felülteljesítő a hazai olajtársaság részvénye a blue chipek között. Arról, hogy mi áll a Mol árfolyamának emelkedése mögött, ebben a cikkünkben írtunk.
Emelkedéssel zárt a napot a magyar tőzsde, amely részben a Richternek volt köszönhető, hiszen a gyógyszergyártó árfolyama több mint 3 százalékos pluszban zárt. A hazai midcapeknél vegyes volt a kép, a legjobban az AutoWallis teljesített, míg a legnagyobb esést a CIG Pannónia papírjai szenvedték el.
Ritkán látható esemény történt október végén a magyar tőzsdén, az OTP-ben volt egy hatalmas, 14,5 millió darabos kötés, ami alaposan eltorzította nem csak az OTP forgalmát, hanem az egész magyar tőzsdei forgalmat is, emiatt ugrott nagyot a BÉT forgalma októberben, és lett első a brókercégek sorrendjében az OTP.
Komoly pluszban kezdte a kereskedést a Richter részvénye, a rali vélhetően annak tudható be, hogy még múlt hét pénteken a cég amerikai partnere jó híreket közölt a Vraylarral kapcsolatban. A Richter részvénye ma is jelentősen felülteljesítő a versenytársaival szemben, jelenleg a legforgalmasabb papír a Budapesti Értéktőzsdén.
Tegnap a vállalati gyorsjelentések által fűtött ralival új csúcsra emelkedett az S&P 500 és a Nasdaq is, azonban a zárás után lefordultak a határidős indexek, miután az Apple és az Amazon is a vártnál gyengébb negyedéves számokat közölt, amelyek a pénteki kereskedésben is rányomják a bélyegüket a kereskedés hangulatára. Európában emellett szintén rossz volt a hangulat pénteken, viszont a magyar tőzsde emelkedéssel tudott zárni, részben a Richter jó teljesítményének köszönhetően.
Nagyot emelkedett ma a Richter árfolyama, miután a cég jó híreket közölt a Vraylarral kapcsolatban. Ezzel a Richter papírjai jelentősen felülteljesítők a versenytársaival szemben.
A Richter amerikai partnere, az AbbVie kiegészítő engedélykérelmet tervez benyújtani az amerikai gyógyszerfelügyeletnek a Vraylarra, miután egy fázis 3 klinikai vizsgálat igazolta a cariprazine hatásosságát kiegészítő kezelésként a major depresszióban szenvedő betegeknél – tette közzé a Richter. A hírre ugrik a Richter árfolyama a mai kereskedésben.
Több nagyobb munkaadót is megkérdezett a Telex arról, tervezik-e bevezetni a kötelező oltást a munkahelyen. A nagyobb társaságok még kivárnak a döntéssel, de a Mészáros Csoport már elárulta, hogy ők nem tervezik kötelezővé tenni az oltást.
Közel 2 százalékos eséssel zárta a napot a magyar tőzsde, a hazai részvények esésében szerepet játszhatott, hogy a magyar kormány a járványhelyzet miatt korlátozó intézkedéseket vezet be, a Molnál pedig az is nyomás alatt tarthatta az árfolyamot, hogy Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a magas üzemanyagárak hatásait figyeli a kormány, és a jövedéki adó csökkenésén és a befagyasztáson kell gondolkodni. A szektortársak részvényei közül az OTP és a Mol papírja is kilóg, a régiós bankpapírok ma vegyesen szerepeltek, az OTP volt a leggyengébb, az olajcégek részvényei pedig estek, de ott is alulteljesítő volt a Mol.
A csütörtök délutáni kereskedésben esik a magyar tőzsde, főleg a két legfontosabb blue chip, az OTP és a Mol gyenge teljesítménye húzza lefelé a hazai benchmarkot.
Esik a magyar tőzsde a mai kereskedésben, a BUX 0,3 százalékkal került lejjebb. A hazai blue chipek közül egyedül a Richter emelkedik, miközben az OTP-ben óriási forgalom van ma.
Emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a magyar tőzsde, a hazai BUX indexet az OTP húzta ma, melynek árfolyama 2,3 százalékkal került feljebb.
A keddi kereskedés felénél járva iránykeresés látható a magyar tőzsdén, a BUX előző napi záróértéke közelében jár. A hazai blue chipek között vegyesek a mozgások, az OTP emelkedik, míg a Mol és a Richter lejjebb került.
Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde, a BUX 0,7 százalékkal került lejjebb. A hazai blue chipek kivétel nélkül mínuszban fejezték be a napot, a leggyengébben az OTP teljesített ma.
Több információt is megosztott a magyar koronavírus-gyógyszerről Kacskovics Imre az InfoRádióban: az immunológus többek között startidőponttal szolgált és elmondta, hogy kik kaphatják majd a gyógyszert, ha forgalomba kerül.
Anélkül nem lehet nagy céget építeni, hogy ne legyen releváns külföldi jelenléte - ezzel indította a nagyvállalati panelbeszélgetést Bán Zoltán, a Net Média Zrt. (Portfolio) vezérigazgatója a Portfolio Budapest Economic Forum 2021 konferencián. Az Indotek gyakorlata az, hogy elsőként megpróbál egy kisebb üzletet bonyolítani a célpiacon a folyamatok megismerése érdekében, a Richter pedig sok esetben termékakvizíciókban gondolkodik.
Történelmi csúcsokat döntöget a BUX index, még az év hagyományosan leggyengébb hónapjának számító szeptembert is emelkedéssel tudta zárni a hazai benchmark. Ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket rendszeres havi felmérésünkben, hogy milyenek a hazai részvénypiac és a forint kilátásai és hogy melyek a kedvenc hazai részvényeik. Az utóbbi hónapokban a blue chipek kissé visszaszorultak a top pickek listáján, úgy tűnik, hogy a midcapekben látnak most inkább sztorit a hazai alapkezelők.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?