Lezárták a ferihegyi repülőtér felé vezető utat
Többen megsérültek egy balesetben a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, az utat lezárták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton kora este a rendőrség honlapján.
Többen megsérültek egy balesetben a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, az utat lezárták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton kora este a rendőrség honlapján.
A világszerte növekvő átoltottsági adatoknak, valamint az utazási korlátozások fokozatos enyhítésének köszönhetően egyre többen utaznak repülővel. A nyári szezon beköszöntével a jelenlegi dinamikus visszaépülés várhatóan júliusban és augusztusban is folytatódni fog a Budapest Airport várakozásai szerint. Az első félévben összesen 603 585 utast kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ennek közel felét a nyár első hónapjában, júniusban. 2021-ben a legnépszerűbb repülős nyaralódesztináció Hurghada, amit Barcelona és Antalya követ a budapesti reptér közlése szerint.
Megerősítette a magyar kormány nem kötelező vételi ajánlatának megtételét a Budapest Airport legnagyobb tulajdonosa, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő hétfőn, ám azt is megjegyezte, reméli, hogy továbbra is befektetői pozícióban marad a budapesti repülőtéren.
Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak - tudta meg a Magyar Nemzet.
A kétmilliót sem érte el a német főváros új nemzetközi repülőterének (Flughafen Berlin Brandenburg Willy Brandt - BER) utasforgalma az idei első félévben, a várakozásokat alulmúló teljesítmény a koronavírus-világjárványnak tulajdonítható.
Egy befektetőkből álló csoport az eddigi egyik legnagyobb felvásárlási ajánlatot tette Ausztráliában, amely a Sydney Airport 22,26 milliárd ausztrál dollár (16,7 milliárd dollár) értékű felvásárlását célozza. Az ügylet a nyolcadik legnagyobb felvásárlás lenne globálisan idén, és a második legnagyobb repülőtéri felvásárlás a brit Heathrow repülőtér 2006-os 30,2 milliárd dolláros tranzakciója mögött.
Az olaszországi nemzetközi légikikötőkben nem ellenőrizték egyenként az érkező utasokat a védettséget tanúsító uniós Covid-igazolás bevezetésének első napján - számolt be a sajtó csütörtökön.
Az USA Közlekedésbiztonsági Hatósága 2,02 millió utast vizsgált át pénteken az Egyesült Államok repülőterein, ami a legmagasabb napi érték 2020 márciusa óta.
Hivatalosan is érdeklődik a magyar állam a budapesti reptér iránt és azt is lehet tudni, hogy a tárgyalásokat Palkovics László fogja koordinálni. Az innovációs és technológiai miniszter most a vasarnap.hu-ban nyilatkozva üzent a jelenlegi tulajdonosoknak.
Megvásárolta a Keszthelytől és Hévíztől alig néhány kilométerre fekvő, hányatott sorsú sármelléki repteret az állam a pandémia alatt - írja a Népszava. A Hévíz-Balaton Airport üzemeltetési jogait birtokló cég 90 százalékát még novemberben vette meg az állam a fideszes vezetésű hévízi önkormányzattól. Idén áprilistól pedig a repülőtéri ingatlanok kerültek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vagyonkezelésébe Széles Gábor nagyvállalkozótól.
Egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a városhatár felé a Határ úti felüljárótól a Kőbánya-Kispesti felhajtóig, ugyanis elkezdődött a 3-as metró vágányai feletti híd felújítása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel.
Áprilisban kevesebb mint 65 ezer utas fordult meg a budapesti reptéren, ami még mindig a töredéke a járvány előtti szintnek. Az átoltottság növekedése azonban biztató, elsőként az európai járatok indulhatnak újra – véli a Budapest Airport.
Újra állami tulajdonban van a Hévíz-Balaton Airport, miután területen lévő ingatlanok is a Magyar Turisztikai Ügynökség vagyonkezelésébe kerültek. A repülőtér a felújítás után európai színvonalú légikikötőként működhet – áll az MTÜ közleményében.
Erős légiáruszállítás, alacsony utasforgalom, fejlesztések és felkészülés az utasforgalom visszatérésére – ez jellemezte a Budapest Airport első negyedévét. Habár az utasforgalmi adatok egyelőre nem mutatnak emelkedést, a vállalat már dolgozik egy terven, hogy felkészüljön a mérsékelt utasforgalom visszatérésére a közelgő nyári szezonban – olvasható a Budapest Airport közleményében.
Március végétől Chris Dinsdale veszi át a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját Dr. Rolf Schnitzlertől - olvasható a társaság közleményében.
Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése, ahol a jövőben sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér valósul meg, valamint a repülőtérhez kapcsolódóan ipari parki terület létesül - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a helyszínen egyeztetett a város országgyűlési képviselőjével és polgármesterével.
Az Európai Unió Tanácsa a közlekedési ágazatot súlyosan érintő koronavírus-járvány miatt a reptéri résidők felhasználására könnyítéseket fogadott el és meghosszabbította egyes iratok, engedélyek, valamint rendszeres ellenőrzésekről és képzésekről szóló tanúsítványok érvényességét.
Habár egyelőre tetszhalott állapotban van a turizmus, várhatóan rekordsebességgel tér magához, mihelyt elérhető lesz széles tömegek számára a koronavírus elleni vakcinák valamelyike (igaz, sokan nem várták meg az oltóanyagot, negatív PCR-tesztekkel is nekivágtak a nagyvilágnak). De mi várható az árak tekintetében, számíthatunk-e radikális zuhanásra, filléres szállásokra ezen a nyáron? - erre a kérdésre Karsai Árpád, a Turisztikai Fejlesztők és Tanácsadók Szövetségének alelnöke válaszolt a Pénzcentrumnak.
Az elmúlt két évben a Budapest Airport 167 millió euró értékben valósított meg beruházásokat a repülőtéren, amelyeknek köszönhetően nagymértékben nőtt a budapesti légikikötő régiós jelentősége. Az infrastruktúra, a kapacitásbővítés és a digitalizáció köré épülő nagyberuházások és egyéb háttérfejlesztések érezhető emelkedést eredményeztek az utasélményben, amit számos kutatás és az utasok visszajelzése is megerősít.
Őrizetbe vették Moszkvában, elvezették Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust a rendőrök vasárnap este a seremetyjevói repülőtér útlevél-ellenőrzéséről.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.