A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai gyáripar új megrendeléseinek értéke júniusban, jelezve, hogy a feldolgozóipar kezd talpra állni, jóllehet a koronavírussal fertőzöttek számának jelentős emelkedése veszélyezteti a törékeny fellendülést.
Az előzetes adatokkal összhangban az áprilisi 36,6% után májusban 27,6%-kal zuhant az ipari termelés volumene év/év alapon munkanaphatástól megtisztítva, és bár havi alapon már látszott az élénkülés (15,6%-os ugrás), de a KSH most közzétett új megrendelésekre és rendelésállományra vonatkozó adatai egyelőre nem sok biztatót mutatnak. A járműgyártásban például az egy évvel ezelőttihez képest 65%-kal alacsonyabb az új megrendelések értéke (az exportrendeléseké 69%-kal), a rendelésállomány így 6,6%-kal alacsonyabb a tavaly májusinál; az összes kiemelt ágazat új megrendelése pedig 38,1%-kal marad el az egy évvel ezelőttinél, így a rendelésállomány 8,5%-kal kisebb.
A várt 0,2%-os csökkenés helyett 0,6%-kal esett a repülőgépek nélküli, védelmi jellegű kiadásoktól megtisztított tartós cikkek rendelésállományi adata szeptemberben az Egyesült Államokban, ami ráadásul az augusztusi, lefelé módosított 0,6%-os esést követte – derült ki a kereskedelmi tárca mai adatközléséből. Ez arra utal, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi és technológiai háború tartósan rányomja a bélyegét a világ legnagyobb gazdaságának üzleti beruházási hajlandóságára.
Májusban sem jött lendületbe a német villamosipar, ugyanúgy mint az előző hónapokban, a megrendelések elmaradtak az egy évvel korábbiaktól - közölte kedden a ZVEI szakmai szövetség.
A várt 0,7%-os növekedés helyett 0,4%-kal csökkent tavaly decemberben a német ipari termelés ár, szezonális és naptári kiigazítással - közölte a német statisztikai hivatal. Novemberben 1,3%-os volt az esés mértéke, azaz két mínuszos évvel búcsúzott a 2018-as év.
Már a februári éves termelési volumen adatokból is látszik, hogy nem az épületek, hanem inkább az egyéb építmények húzzák most a magyar építőipart, de az új szerződések volumene és a szerződésállomány alapján ez még inkább kiütközik - derül ki a KSH által ma közzétett adatokból.
Az előzetes adatokkal összhangban idén januárban havi alapon 0,1%-kal csökkent, éves összevetésben pedig csak 1,6%-kal nőtt a kiigazított ipari termelés Magyarországon - közölte ma reggel a KSH. Az igazi érdekesség az, hogy mi a helyzet a rendelésállományi adatoknál, márpedig ott sem látunk nagy fellendülésre utaló jeleket egyelőre. Az persze örvendetes, hogy az exportpiacaink (január és februári) konjunktúraadatai szép képet mutatnak.
Az utóbbi hónapok gyászos építőipari teljesítménye, illetve rendelésállományi adatai után üdítő fejlemény lesz, hogy három nagy új uniós Operatív Programban összesen 956 milliárd forintnyi EU-pályázat nyílik meg idén, amelyekből az építőipari vállalkozások jelentős megrendeléseket kaphatnak.
Idén februárban éves összevetésben 5,8%-kal nőtt a magyar ipari termelés mind a nyers, mind a kiigazított adatok szerint, így az idei első két hónap átlagában 5,6%-os a bővülés, azaz lendületes évkezdésről beszélhetünk. A KSH adatai alapján az látszik, hogy a feldolgozóipar termelése 5,9%-kal nőtt februárban, amelyen belül az egyharmados súlyú járműipar teljesítménye 17%-kal szárnyalt. Nem túlzás tehát a címben is megfogalmazott állítást használni, igaz óvatosságra adhat okot, hogy a nagyrészt exportra szánt járműgyártás kapcsán az új megrendelések éves szinten kissé csökkentek, miközben a belföldi megrendelések 10%-kal ugrottak.
Augusztusban 10,1 százalékkal esett vissza az ipari megrendelések állománya az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban. A piac számított a rossz adatra, ami egyébként egy még ennél is nagyobb mértékű bővülés korrekciójának tekinthető.
A várt 5,1 százalék helyett 22,6 százalékkal nőtt júliusban a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban - közölte a kereskedelmi tárca. Az előző hónapban még 2,7 százalék emelkedés volt megfigyelhető a tartós cikkek forgalmában. A vártnál jóval kedvezőbb hírekre érdemi pénz- és tőkepiaci reakció nem történt.
A várt 0,5% helyett 0,7%-kal nőtt júniusban a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban, és a konjunktúra erősségét jelző szűrt mutató is a várt felett alakult - közölte a kereskedelmi tárca.
Idén májusban mind a nyers, mind a munkanaphatással kiigazított index szerint csaknem kétszámjegyű ütemben, 9,6%-kal nőtt az ipari termelés Magyarországon, havi alapon viszont 1,0%-os termeléscsökkenést mért a Központi Statisztikai Hivatal. A ma közzétett részletes adatok szerint a termelés bővüléséhez elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatokon kívül az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásának növekedése járult hozzá. Az orosz-ukrán válság a gyógyszertermelésben jócskán érezteti hatását: a legnagyobb mértékben ez az alág esett vissza éves alapon. Az ipari rendelésállományi adatok egyelőre továbbra is lendületes bővülést vetítenek előre, de a bizonytalanabbá váló európai konjunktúra miatt egyelőre kérdéses, hogy az év egészére is meglesz-e a kétszámjegyű ipari termelésbővülés.
A kedvező munkaerő-piaci adatot egy kissé csalódást keltő ipari adat követte Amerikában a délután folyamán. A gyári megrendelések havi változása fél százalékos esést mutat az áprilisi 0,8 százalélkos bővülését követően.
A tartós cikkek rendelésállománya 7,3 százalékkal csökkent az Amerikai Egyesült Államokban, júliusban. Az előző havi 3,9 százalékos bővüléssel szemben jelentős irányváltásról beszélhetünk, ráadásul az érték a piaci konszenzus szerinti -5 százalékos változást is alulmúlta. Majdnem egy éve nem láttunk ekkora visszaesést a rendelésállományban, ezzel az újabb kedvezőtlen adattal pedig nem vetül túl jó fény a gazdaság harmadik negyedéves teljesítményére.