Kisebb kihagyás után ismét bevetette az ukrán haderő a rettegett fegyverét a frontvonalon, a „Sárkány leheletének” becézett drón égő termittel borította az orosz lövészárkot – derült ki friss harctéri felvételekből.
Az amerikai hadsereg két új fegyverrendszer sikeres teszteléséről számolt be, amelyek illeszkednek a hosszú távú tüzérségi képességek bővítésére irányuló stratégiába - közölte a Breaking Defence.
Orosz és ukrán források is megosztottak felvételeket egy TOSz-1 „Szolncepjok” nehéz lángszóró / termobárikus rakéta-sorozatvető megsemmisítéséről – írta meg a Militarnyi.
Az ukrajnai háború akár új fordulatot is vehet a szíriai események miatt, mivel a lázadók kezére került modern (és kevésbé modern) haditechnika komoly erősítést jelenthet Kijev számára. A következő hetekben intenzív tárgyalásokra lehet számítani az arzenál sorsáról, amely alku megkötésében szinte minden, a közel-keleti béke megteremtésén ügyködő fél érdekelt - közölte Patricia Marins háborús elemző X-bejegyzésében.
Egy orosz katona közvetlen közelről videózta le, amint egy BM-21 Grad rakéta-sorozatvetőt eltalálja egy HIMARS-rakéta, begyújtva ezzel a lőszerkészletet, másodlagos detonációk sorozatát okozva.
Rengeteg orosz (és iráni), köztük modernnek számító haditechnikai eszközhöz jutottak hozzá a szír lázadók, miután a kormányerők fejvesztett menekülésbe kezdtek – derült ki friss harctéri felvételekből.
Az orosz hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett el rakétavető rendszereiben az ukrajnai háború során, és most Észak-Korea segítségével próbálja pótolni ezeket. Az új észak-koreai rakétavetők komoly fenyegetést jelenthetnek az ukrán erőkre és a civil lakosságra egyaránt - jelentette a Forbes.com.
Több mint 100 tüzérségi rendszert és 100 KN-23/24 típusú rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát szállítottak át eddig Észak-Koreából Oroszországba. A listán olyan tétel is szerepel, amelyről eddig nem került ki információ - válaszolta az ukrán védelmi hírszerzés az Interfax-Ukraina megkeresésére.
Egy orosz katona osztotta meg azt a videót, amelyen állítólag az egységéhez tartozó két BM-21 Grad rakéta-sorozatvető maradványai láthatóak. A HIMARS-rakéta és/vagy a másodlagos robbanások a környező erdőt is teljesen letarolták.
Oroszország kifejezetten nagy energiát fektetett a második világháborút követően a rakétatüzérség fejlesztésébe. A Szovjetunió idején százával előállított BM-21 Gradok és BM-27 Uraganok a rendszerváltást követően nagyrészt katonai raktárakba kerültek. Az orosz-ukrán háború fokozódó veszteségei azonban rákényszerítették Moszkvát, hogy reaktiválja a kivont készleteit, a legújabb adatok alapján azonban úgy látszik, Oroszország nagyon közel került a tartalékai feléléséhez.
Megsemmisített az ukrán haderő egy orosz BM-21 Grad típusú rakéta-sorozatvetőt, pillanatokkal azelőtt, hogy a fegyverrendszer tüzet nyitott volna rájuk. Az esetről videó is készült.
Bár minden jel szerint megindult az orosz ellentámadás Kurszk térségében, a front egyes szakaszain még mindig dolgoznak a védelmi vonalak kiépítésein. Az ukránok egyik HIMARS rakéta-sorozatvetője éppen munka közben szúrt ki egy nagyon ritka Zemledelije aknatelepítőt. Csúnya vége lett.
A TOSZ-1-es rakéta-sorozatvető (orosz terminológia szerint nehéz lángszóró) Moszkva egyik, ha nem a legkegyetlenebb fegyvere, így nem csoda, hogy az ukránok kiemelt célpontnak tekintik őket. Most egy újabb példányt ütöttek ki, igaz, úgy néz ki alaposan meggyűlt vele a bajuk.
Elsőként egy amerikai gyártmányú irányított légibombával, majd ezt követően HMARS rakéta-sorozatvetőkből indított GMLRS-rakétákkal támadta az ukrán haderő a Szejm fölött átvezető hidat, a támadást követően járhatatlanná vált az átkelő.
Nagyon úgy néz ki, hogy megkapta Oroszország az első új rakétarendszereket Irántól, melyek érkezésére az amerikai hírszerzés már majdnem két éve készül. Még mindig nem tudni pontosan, mit és mennyit kapott Moszkva, a legfrissebb információk szerint főleg Fateh-360-asok kerültek átadásra, melyek inkább egy nagy kaliberű rakéta-sorozatvetőre hasonlítanak, mintsem egy hagyományos ballisztikus rakétarendszerre. Irán fegyvertranszferje olyan szempontból fontos lehet, hogy az oroszok hosszabb távon nagy mennyiségű, gyorsan legyártható rakétához juthatnak hozzá, ami kiegészítheti az orosz hadiipar gyártóképességét és az észak-koreai beszerzéseket.
Egy orosz Telegram-csatorna kezdett el terjeszteni egy felvételt arról, hogy az orosz haderő ismételten megsemmisített egy amerikai gyártmányú M270-es rakéta-sorozatvetőt.
Értesülések szerint legalábbis.
A TSMC Donald Trumppal együtt tette közhírré a döntést.
Senki sem sérült meg a váratlan balesetben.
11 százalékkal érkezett kevesebb menedékkérelem tavaly a megelőző évhez képest.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.