Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfő délelőtt nyilvános határozathirdetésen ismerteti a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését - tájékoztatta Bitskey Botond, az Ab főtitkára pénteken az MTI-t.
Az ítélethirdetés 10.30-kor kezdődik, az eseményről a Portfolio.hu élőben tudósít.
A hazai hitelintézeti rendszer legyen versenyző, átlátható és felelős, hatékony és tisztességes profitot termelő. A közvetítőrendszer megfelelő működése a hitelintézetek, a gazdaságpolitika és a szabályozó hatóságok közös érdeke és egyben közös felelőssége is. Emiatt egy olyan gondolkodás elindítását javasoljuk, amelynek célja a bankrendszer jövőképének kialakítása. Vitaindítóként 10 kritériumot definiálunk, melyek megítélésünk szerint a fenntartható gazdasági növekedést legnagyobb mértékben támogatni képes hitelintézeti rendszert jellemzik. A szerzők az MNB munkatársai.
Sorra követik el az öngyilkosságokat a pénzügyi szektorban, idén már több mint 10 halálesetet regisztráltak. Az érintettek között olyan neves intézmények találhatók, mint a JP Morgan, ahol csak az idén három halálesetet regisztráltak. Ez persze nem az első alkalom, hogy a pénzügyi szektor az öngyilkosságoktól hangos, 2009 elején, rögtön a pénzügyi válság kirobbanását követően a milliárdos Adolf Merckle vetett véget életének, amikor egy vonat elé feküdt. A merényletet Merckle azért követte el, mert több rossz üzleti döntés következtében veszélybe sodródott családi vállalkozása.
Az orosz nagyvállalatok dollármilliárdokat vonnak ki a nyugati bankokban tartott vagyonukból, ugyanis a korábban megpedzegetett amerikai szankcióktól tartanak - írja a Financial Times. A Fed által közölt friss adatok alapján az is elképzelhető, hogy az oroszok az amerikai állampapírpiaci kitettségüket is jelentősen csökkentették.
Az MTI-nek nyilatkozó bankok határidőre visszafizetik az ügyfeleknek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában szereplő, jogsértőnek minősített díjakat. Bár a Magyar Bankszövetség több tagja is jelezte korábban, hogy megalapozatlannak tartja a büntetést és várhatóan bírósághoz is fordulnak, ez nem halasztó hatályú.
A Generali olasz anyacége, az Assicurazioni Generali közzétette 2013-as éves eredményeit. A Generali üzemi eredménye 4,2 milliárd euró lett, részvényei után pedig 45 eurócentes osztalékot fizet - írja a társaság közleményben.
Bár nagyon megígérte több amerikai bankvezér is, hogy javítani fogja bankja hatékonysági mutatóit, ez nehezen megy nekik: hiába vágják szorgalmasan a költségeket, ha eközben a bevételek nem segítik a mutatók javulását - derül ki a Bloomberg cikkéből.
Másfél év után először ismét pozitív negyedéves eredményről számolt be az FHB Jelzálogbank. A társaság negyedik negyedéves 344 millió forintos adózás utáni eredménye nemcsak a bázist, hanem az elemzői konszenzust is felülmúlja.
Fontosabb részletek:
2013 egészét 4,5 milliárd forintos veszteséggel zárta a bank, ami a szabályozói terhek nélkül 478 milliós veszteség lett volna, szemben az előző év hasonló módon számított 1 milliárdos veszteségével.
A hitelezés motorját a lakossági üzletágban a támogatott hitelezés, a vállalati üzletágban az MNB Növekedési Hitelprogramja jelentette - nőtt a kihelyezésekben a bank részesedése.
A fentiek ellenére a saját hitelállomány egy év alatt 3,7%-kal csökkent, ugyanakkor a betétállomány egy év alatt 46%-kal gyarapodott.
Csökkent a bank kockázati költsége és a nem teljesítő hitelek állománya, utóbbiak aránya viszont 20,4%-ra nőtt.
Csütörtök kora este közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését az FHB Jelzálogbank. A társaság 2013 utolsó három hónapjában 343,6 millió forintos adózott eredményt ért el, ami jelentősen meghaladja a Portfolio.hu 82 millió forintos elemzői konszenzusát.
Értetlenül és megdöbbenéssel fogadták a bankok az MNB mai bejelentését - tudta meg a Portfolio.hu. Az ügyben a Magyar Bankszövetséget is megkerestük, ahol hasonló fogadtatásról számoltak be.
Az Erste, az MKB és a Raiffeisen kapja a legnagyobb bírságot az MNB-től abban az ügyben, amely összesen 1,2 milliárd forintos bírságba és akár 10 milliárd forintnyi jogtalanul beszedett díj visszafizetésébe kerül a hazai bankszektornak. A felügyelet azokért a 2012 eleje és 2013 vége között elkövetetett szabálytalanságokért bünteti a bankokat, amelyek többségét a tranzakciós illeték bevezetése nélkül valószínűleg nem követték volna el. A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel bevezetéséhez ennek még valószínűleg kevés köze van. Mivel a bankok aligha háríthatják tovább a mostani bejelentés negatív eredményhatását, a bankszektor eredménye tízmilliárd körüli összegben romolhat az ügy miatt, ami nagyobb a GVH tavalyi, végtörlesztéshez kapcsolódó 9,5 milliárdos bírságánál.
Radikális változásokat hoz a március 15-én hatályba lépő Polgári Törvénykönyv az életünk számos területén. A cégvezetők például az eddiginél jóval nagyobb felelősséget viselnek majd hibás vezetői döntéseikért. Amiért eddig a társaságot vették elő, azért a jövőben (legalábbis részben) a cégvezetőt vonhatják felelősségre anyagi vagy egyéb, harmadik félnek okozott károkért is. Mindez beláthatatlan változásokat indíthat a hazai felelősségbiztosítások piacán - több biztosító is tárt ajtókkal várja már a hozzá forduló cégeket. Két biztosítótársaság szakértője és egy, a piacot jól ismerő ügyvéd mutatta be a Portfolio.hu-nak a földcsuszamlásszerű változások lényegét és várható hatásait.
Az FHB Jelzálogbank közölte: a Moody's Investor Service 2014. március 12-én közzétette, hogy felminősítette 15 európai bank, köztük az FHB Nyrt. által forgalomba hozott jelzálogleveleket.
A tavalyi teljesítmény után járó sikerdíjakkal az egy évvel korábbinál is nagyobb mértékben hízott a Wall Street-i alkalmazottak bankszámlája: a kifizetett bónuszok összege 15 százalékkal 26,7 milliárd dollárra nőtt - írja a Bloomberg.
Hirtelen megugrott Európa bankjainál a nem teljesítő hitelekre képzett céltartalékok összege. Az óvatosságot az Európai Központi Bank idei eszközminőségi felülvizsgálata indokolja. A Reuters az olasz bankok kapcsán világít rá a jelenség pozitív oldalára.