Ősszel, elsőként a fővárosban indítja útjára új szolgáltatását a Wolt: saját boltot, saját raktárat üzemeltetve, saját beszerzéssel, a woltos platformon keresztül lehet majd házhoz rendelni alapvető élelmiszereket.
"Az árak tekintetében nyugat-európai kortárs művészekhez képest még mindig elérhető vagyok, csak itthon nem vagyok olcsó" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Szűcs Attila. A Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész többek között arról is beszélt, mikénti éli meg azt, hogy az MNB az épülő gyűjteményébe tőle még nem vásárolt semmit, hogy mennyit drágultak a festményei 25 év alatt és hogy van-e esély Magyarországról igazán nagy nemzetközi karriert befutni.
Idén nyáron is rengeteg magyar tölti a horvát tengerparton a szabadságát. Közülük sokan horgászfelszerelést is visznek magukkal a kiruccanásra. Aki azonban elmulasztja kiváltani a horgászengedélyt, jelentős bírságot kaphat.
A Pénzcentrum interjút készített Kökönyei Gyöngyivel, az ELTE Pszichológiai Intézetének megbízott igazgatójával, aki kitért arra, milyen hatása volt a koronavírus-járványnak a szakmára, hogy mennyire jelentenek valós veszélyt a megfelelő végzettséggel nem rendelkező kóklerek a páciensekre és hogy mégis mi a különbség a pszichológus, pszichoterapeuta és a coach között.
Szentkirályi Alexandra a május 13-i Kormányinfón bejelentette, hogy június 1-től megtarthatóak gyerekeknek táborok Magyarországon. A Pénzcentrum Tóth Bélával, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetőjével beszélt arról, milyen árakra számíthatnak a szülők.
Rengetegen keresnek "bejárós" autót Magyarországon, amelyet olcsón lehet megvásárolni, illetve fenntartani. Ezzel váltanák ki a koronavírus szempontjából kockázatosabb tömegközlekedést. Azonban ezek a járművek nem fiatalok: 2021-ben az importált használt autók 41,1 százaléka legalább 15 éves, további 23,5 százalékuk pedig elmúlt tíz éves. Azonban a biztonság szempontjából sem mindegy, hogy mennyi idős gépjárművet vásárolunk. Sokan ódzkodnak tőle, de manapság már nem ördögtől való egy hitellel kiegészíteni a rendelkezésre álló pénzösszeget.
A Tesla nemrég közzétette a hivatalos magyarországi árlistáját – írta laptársunk, a Pénzcentrum. Eszerint a legolcsóbb modell ára hajszálnyival ugyan, de 15 millió forint alatt marad, amelynek köszönhetően a régi pályázati kiírás alapján járhat rá az elektromos autókra igényelhető 500 ezer forintos állami támogatás. Azok a taxisok, akik a prémiumelektromos-autó mellett tennék le a voksukat, még jobban járhatnak, az ígéretek szerint ők akár 6,75 millió forintos kedvezménnyel is hozzájuthatnak egy Tesla Model 3-hoz.
A járványhelyzet és a kényszerű izoláció hatására nőtt az alkoholfogyasztás a magyarok körében, Nagy Zsolt, Phd, addiktológiai konzultáns szerint az alkoholfogyasztás vonatkozásában az európai élmezőnyben vagyunk: nagyjából a hatodik-nyolcadik helyen helyezkedünk el az egy főre eső tömény szeszre átszámított fogyasztásában.
Több tízezernyi informatikai szakember hiányzik a piacról, a kezdőket diploma nélkül is alkalmazzák akár 400-450 ezer forintos kezdőbérért a cégek. Alapjaiban forgatta fel a toborzást a pandémia, Filep Szabolcs, a PROGmasters alapítója szerint semmi nem lesz már olyan, mint a világjárvány előtt.
A Pénzcentrum legújabb felmérésében arra keresi a választ, miért keresik elsősorban a vásárlók a magyar termékeket, milyen elvárásaik vannak a boltokkal szemben, illetve mi motiválhatná őket arra a jövőben, hogy inkább a hazai árukat válasszák.
A digitális oktatás a különböző intézményekben mást és mást jelent. Van, ahol jelentős modernizációs löketet adott, máshol viszont a "teljes elsötétítést" jelenti Radó Péter oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző szerint, aki a Pénzcentrumnak adott interjújában kitért arra is, mi történt az elmúlt egy év során a hátrányos helyzetű gyerekekkel és hogy mi marad meg a mostani, kényszer szülte új lehetőségekből.
Kevesen tudják Palya Beáról, hogy két éve előadó-trénerként is dolgozik: szervezetek működésében segít, ahogyan ő nevezi, a duguláselhárításban. Az üzleti világban szokatlan, módszereivel tárja fel egy-egy szervezet rejtett problémáit. Azt mondja, hozzá bátorság kell, amire lehet, hogy még nincs felkészülve mindenki.
"A pandémia a fogyasztói szokásokat változtatta meg, nem gondolom, hogy ezek teljesen vissza fognak állni, és az emberek nem rendelnek majd ételt online. Hiszen látják a szolgáltatás előnyét" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Tajta Ákos, a Wolt ügyvezetője, aki beszélt arról is, naponta átlagosan hány futárra van szüksége a cégnek Budapesten, hogyan foglalkoztatják a futárokat, mi alapján dől el, hogy mely vidéki városban indítják el a szolgáltatást.
Évről évre duzzad a munkaerőhiány az infokommunikációs szektorban, és 50 év felett bizonyítottan sokkal nehezebb elhelyezkedni a munkaerőpiacon még akkor is, ha az ember rendelkezik hasznos és keresett tudással. A Pénzcentrum szakértő segítségével járt utána, mi lehet ennek az oka és mégis milyen előnyökkel járna az X generáció alkalmazása a munkáltatók számára.
A járvány miatt sokan döntenek amellett, hogy egy olcsóbb használt autóval váltják fel a tömegközlekedést. A Pénzcentrum szakértő segítségével járta körbe, mire kell vigyázni a használt autó vásárlásakor, ha nem szeretnénk pórul járni.
Lassan egy éve tört be az életünkbe a koronavírus, az átmeneti állapot tartósnak bizonyult. Nemcsak a lakosság, hanem a cégek, munkáltatók is kezdik belátni, hogy már nincs esély visszatérni a régi kerékvágásba, és hogy kezelni kell azt a kiégést, amit a járvány nem várt elhúzódása okozott. A Pénzcentrum Kisfaludy Lilla munka- és szervezetpszichológiára szakosodott pszichológus, a Solution Creators csapatának tagjával járta körbe, hogyan tudnának kitörni a dolgozók a fásultságból, miben és hogyan segítheti őket a munkáltató, vagy épp hogyan lehet előállni a fizetésemelés kérdésével a koronavírus okozta gazdasági válság alatt.
Egyre nő az egészségügyi magánszolgáltatások forgalma, miután az állami ellátórendszer leterhelt, és egy-egy vizsgálatra akár hosszú hónapokat kell várni. A Pénzcentrum megnézte, nagyjából milyen árakra számíthat az, aki a magánszektort keresné fel különböző szűrővizsgálatok elvégzése miatt.
Nemes Márton négy éve él és dolgozik Londonban. Bár még csak 34 éves, a képeit már most milliókért vásárolják meg a gyűjtők. A művész a Pénzcentrumnak adott interjújában többek között arról beszélt, mennyivel másabb a londoni művészvilág, mint a budapesti; hogyan hatott a művészetére az angol főváros; mit szólt ahhoz, hogy az MNB több képét is megvásárolta; illetve hogy a magyar piac meddig fogja még elbírni a festményei rohamos árnövekedését.
Már a járványt megelőzően egyre nagyobb szerephez jutottak a magánszolgáltatók az egészségügyben, a lecsengést követően pedig csak még többen fordulhatnak a magánklinikákhoz. A magánegészségügyi intézmények amellett, hogy részben tehermentesíthetik az állami ellátórendszert, hozzájárulnak a szektor kifehéredéséhez. A hálapénz rendszerének felszámolásának hatására még több beteg fordulhat magánellátókhoz, ahol immár legálisan fizet a többletszolgáltatásért. Ebben az egyik leginkább érintett terület a várandósgondozás és szülés. Az viszont már most látható, hogy a járvány gazdasági hatása, az infláció a magánegészségügyet sem kímélte: több klinikán jelentős, 20 százalékos áremelés is végbement a pándémia kitörése óta. A Pénzcentrum megnézte, hogyan alakulnak az árak a különböző magánszolgáltatóknál.