A Tesco 25 áruházát újította fel a február végéig körülbelül egy év leforgása alatt. Az átalakítások 12 hipermarketet és 13 kényelmi üzletet érintettek szerte az országban.
Emmanuel Macron felszólította csütörtökön az energiaszolgáltatókat, hogy "tárgyalják újra a túlzó szerződéseket" minden kisvállalkozóval. A francia államfő szerint a cégek kétharmada bajban van a megemelkedett energiaárak miatt, ezért az állam támogatni fogja őket.
Ezer forintnál is többe kerül nehány héten belül a legolcsóbb kenyér kilója, a jobb minőségűek pedig még drágábbak lesznek - írja a Telex, amely a drágulást az alapanyagok és az energia árának rohamos emelkedésével magyarázza.
Bezárás fenyegeti az olaszországi pékségeket a korábban Ukrajnából és Oroszországból érkezett búzaszállítmányok megakadása miatt a La Repubblica napilap vasárnapi beszámolója szerint, amely a kenyér és a tészta 30 százalékos drágulását várja.
Példaértékű és a hazai gazdaság erejét mutató vállalkozói bizalom jele, hogy tizenötmilliárd forintból - a kormány csaknem hétmilliárd forintos támogatásával - Magyarország legnagyobb sütőipari üzemét építi fel a Lipóti Pékséget működtető Lipóti Tóth és Társai Zrt. Hatvanban - jelentette ki a pénzügyminiszter a beruházás pénteki alapkőletételi ünnepségén.
Az már egyszer biztos, hogy új kihívások elé állítja az embereket a koronavírus, nem hétköznapi dolgok sorát hozta már el a világjárvány, így aztán azon sem lepődhetünk meg annyira, hogy egy finn pékség WC-papír formájú és kinézetű tortákat kezdett árulni.
Elgondolkodtató kérdéssel indított egy júliusi hétfő reggel a belvárosi Salon étterem konyhájában Wolf András, Magyarország egyik legismertebb séfje, aki igazi kovász-szakértővé képezte magát az elmúlt években:
Fontos szinten az AI vezérhajója.
Moszkva és Washington a szankciók ellenére párbeszédet folytatott
A magyar villamosenergia-hálózat üzemeltetője szerint vannak tartalékaik.
Vízummentességet vezetett be 35 európai ország állampolgárai számára.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?