pápa

Kiderült, miért mondott le a néhai XVI. Benedek pápa

Kiderült, miért mondott le a néhai XVI. Benedek pápa

A kínzó álmatlanság volt az elsődleges oka annak, hogy a néhai XVI. Benedek pápa 2013-ban lemondott - derült ki abból a levélből, amelyet a december végén elhunyt nyugalmazott pápa pár héttel a halála előtt küldött az életrajzírójának, és amelynek tartalmát pénteken megjelent számában ismertette a Focus című német hetilap.

Progresszív, konzervatív vagy már a kérdés is rossz? Mi lesz XVI. Benedek pápa igazi öröksége?

Progresszív, konzervatív vagy már a kérdés is rossz? Mi lesz XVI. Benedek pápa igazi öröksége?

Megjelent a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében a csütörtökön eltemetett XVI. Benedek pápa életpályájával foglalkoztunk. Az adásban szóba került a korábbi egyházvezető főpapi időszaka, a pápai tisztségről való lemondásának 2013-as körülményei, valamint az egykori vatikáni uralkodó teológiai öröksége is. A témával kapcsolatban Török Csaba teológus, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia televíziós referense volt a vendégünk. Műsorunk második részében arról beszéltünk, hogy felemás éve volt 2022-ben a hazai befektetési alapoknak. Bár óriási vagyonok vándoroltak a szektorba, a makrogazdasági környezet kihívások elé állította az alapok jelentős részét. Erről Árgyelán Ágnest, a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjét kérdeztük.

Ma temetik XVI. Benedek pápát, Novák Katalin köztársasági elnök is részt vesz a búcsúztatáson

Ma temetik XVI. Benedek pápát, Novák Katalin köztársasági elnök is részt vesz a búcsúztatáson

Pápának kijáró ceremóniával, de a hagyományos szertartáshoz képest kisebb változtatásokkal ma temetik Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápát. A búcsúztatáson részt vesz Novák Katalin köztársasági elnök, és a magyar delegáció tagja lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. A temetés különlegesnek számít, mert a katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy egy elhunyt pápát a hivatalban lévő pápa búcsúztassa.

Meghalt XVI. Benedek pápa

Meghalt XVI. Benedek pápa

XVI. Benedek pápa 95 éves korában, vatikáni rezidenciáján halt meg, közölte a Vatikán.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa nagyon beteg

XVI. Benedek nyugalmazott pápa nagyon beteg

Imádkozásra szólította fel a hívőket XVI. Benedek nyugalmazott pápáért Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, hangsúlyozva, hogy a 2013-ban lemondott egyházfő nagyon beteg.

A darabokban zajló harmadik világháború totális harmadik világháborúvá vált Ferenc pápa szerint

A darabokban zajló harmadik világháború totális harmadik világháborúvá vált Ferenc pápa szerint

A háborúval mindenki veszít, még azok is, akik győztesnek képzelik magukat, vagy közömbösen ki akarnak belőle maradni Ferenc pápa szerint, akinek békefelhívását, melyet az ukrajnai háborúnak szentelt könyv előszavaként írt, a Corriere della Sera olasz napilap közölte hétfőn. Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a darabokban zajló harmadik világháború a szemünk előtt drámaian totális harmadik világháborúvá vált.

Megszólalt Ferenc pápa a lemondásáról

Megszólalt Ferenc pápa a lemondásáról

A következő hónapokban Kanadába, Moszkvába és Kijevbe is szeretne elutazni, azon pedig csak nevet, hogy állítólag daganatos megbetegedésben szenvedne – mondta egy hosszabb interjúban Ferenc pápa az Infostart beszámolója szerint.

Ferenc pápa először bírálta burkoltan Vlagyimir Putyint

Ferenc pápa először bírálta burkoltan Vlagyimir Putyint

Ferenc pápa eddig még csak burkoltan sem kritizálta Vlagyimir Putyint Oroszország ukrajnai inváziója miatt - egészen idáig. A pápa egy szombati megszólalásában úgy fogalmazott, a "hatalmasság" nacionalista érdekek miatt szítja a konfliktusokat - írja a reuters.

Ukrán válság: a pápa is a békéért dolgozik, meghívták Ukrajnába

Ukrán válság: a pápa is a békéért dolgozik, meghívták Ukrajnába

Ferenc pápa nemrég imára kérte a híveket az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus miatt, az ukrán görögkatolikus egyház pedig megköszönte a Szentatya aggodalmát és a Szentszék diplomáciai erőfeszítéseit a nemzetközi válság leküzdése érdekében. Ukrajna vatikáni nagykövete szeretné, ha Ferenc pápa Ukrajnába látogatna, szerinte nagy hatással volna a helyzet alakulására.

Felröppent a hír: Ferenc pápa ismét Magyarországra látogathat

Felröppent a hír: Ferenc pápa ismét Magyarországra látogathat

Görögországba és Ciprusra utazik Ferenc pápa december első hetében - jelentette pénteken a Kathpress az egyházfő Télam argentin hírügynökségnek adott interjújára hivatkozva, amelyben a pápa arra is utalt, elképzelhető, hogy Magyarországra is hamarosan ellátogat.

Orbán Viktor olyan ajándékot adott a pápának, amivel nagyon erős üzenetet küldött

Orbán Viktor olyan ajándékot adott a pápának, amivel nagyon erős üzenetet küldött

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Ferenc pápát vasárnapi budapesti találkozójukon, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot - mondta az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója pedig a Facebookon osztott meg részleteket a találkozóról és hogy a kormányfő által adott ajándéknak milyen jelentéstartalma van.

Útlezárások lesznek a pápalátogatás miatt

Útlezárások lesznek a pápalátogatás miatt

Ferenc pápa budapesti látogatása miatt vasárnap reggel fél héttől késő délután fél hatig szakaszosan és időszakosan lezárják a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől a Hősök teréig vezető utakat.

Ferenc pápa hivatalosan is bejelentette, hogy Budapestre jön

Ferenc pápa hivatalosan is bejelentette, hogy Budapestre jön

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

Budapestre jön Ferenc pápa

Budapestre jön Ferenc pápa

Ferenc pápa bejelentette a döntését, miszerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére Budapestre jön - olvasható a Magyar Katolikus Egyház hétfői közleményében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.