pályázat

Tarol a BYD a magyar elektromos autópályázaton, rövidesen zárul a kiírás

Tarol a BYD a magyar elektromos autópályázaton, rövidesen zárul a kiírás

A napra pontosan egy éve megnyílt magyar céges elektromos gépjármű pályázaton a 30 milliárd forintos keret nagy részét, 22 milliárdot már lekötötte a támogatást kérő közel 5 ezer cég, és az igényelt gépkocsik között tarol a kínai BYD márkája, közel 25%-os a részaránya – derült ki az Energiaügyi Minisztérium szerda reggeli Facebook-posztjából. Érdemes sietni a pályázóknak, mert a felhívás március végén bezár.

Új ingyenpénzes programot hirdetett meg a kormány, már ma lehet jelentkezni

Új ingyenpénzes programot hirdetett meg a kormány, már ma lehet jelentkezni

A Demján Sándor Program keretén belül az 50 fő alatti vállalkozások digitális fejlődését támogató, 9 milliárd forintos vállalkozásfejlesztő program indul, amely a mikro- és kisvállalkozások számára a mai naptól elérhető - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium. A program célja, hogy honlapjuk kialakításához a cégek szolgáltatót válasszanak és benyújtsák fejlesztési igényüket.

Itt az újabb fordulat a magyar kormány és az uniós szerv konfliktusában

Itt az újabb fordulat a magyar kormány és az uniós szerv konfliktusában

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) közötti feszültség tovább fokozódik egy visszavont uniós pályázat miatt. Az MFOI vezetője, Petri Bernadett miniszteri biztos szerint az EIT saját ellenőrző jelentésében is összeférhetetlenséget állapított meg a bírálati folyamatban, míg az uniós intézmény határozottan visszautasítja a korrupciós vádakat. A magyar fél viszont úgy látja, hogy a pályázat törlésén túl az uniós szervezet nem tett további lépéseket, valamint nem kommunikált transzparensen az ügyben.

Határozottan cáfolja az uniós szerv a magyar korrupciós vádakat

Határozottan cáfolja az uniós szerv a magyar korrupciós vádakat

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Culture & Creativity egyik pályázati kiírásának visszavonása vitát váltott ki, amelyben a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) aggályokat fogalmazott meg a döntés hátterével kapcsolatban, valamint a magyar fél korrupciós vádakat is megfogalmazott. Az uniós szerv viszont a Portfolio-nak cáfolta és visszautasította a felmerült vádakat.

30 év után újra F1-futam lehet Afrikában

30 év után újra F1-futam lehet Afrikában

A Dél-afrikai Köztársaság 50 millió dollárt kíván előteremteni, hogy 2027-ben Forma–1-es futamot rendezzen. A kormány már megkezdte a tárgyalásokat a potenciális szponzorokkal és a versenysorozat szervezőivel – számolt be a Bloomberg.

Nyilvános pályázat keretében dolgozott ki hasznosítási koncepciót a rákosrendezői pályaudvar területére a WING

Nyilvános pályázat keretében dolgozott ki hasznosítási koncepciót a rákosrendezői pályaudvar területére a WING

Az elmúlt napokban több helyen is megjelent hírekkel szemben a WING vagy a Wallis Csoport nem folytatott üzleti tárgyalásokat vagy üzleti egyeztetéseket a Fővárosi Önkormányzat képviselőivel vagy Budapest főpolgármesterével a rákosrendezői pályaudvar területének megvásárlásáról és ajánlatot sem tett ezzel kapcsolatban - közölte a cégcsoport. A vállalat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) nyilvános pályázatára jelentkezett korábban.

Indul a kormány új ingyenpénzes programja: digitális fejlesztésekre adnak milliókat

Indul a kormány új ingyenpénzes programja: digitális fejlesztésekre adnak milliókat

A kormány 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében. A támogatással javulhat a hazai kkv-k versenyképessége, nőhet a piaci részesedésük, a munkavállalóik képzettségi szintje, emellett új munkavállalók felvétele is megvalósulhat - közölte az NGM.

Figyelem, lakástulajdonosok: Gázkazánra már nem jár pénz, de 300 ezer új ház kaphat esélyt

Figyelem, lakástulajdonosok: Gázkazánra már nem jár pénz, de 300 ezer új ház kaphat esélyt

Hétfőtől könnyített lehetőségekkel indul újra a pályázás a családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítéséhez kínált, összesen akár 6 millió forint kormányzati támogatásra. A 2025. január 20-án induló program több újdonságot is tartalmaz, így például növekszik a jogosultak köre - írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) sajtóosztálya.

Otthonteremtési program indul a gyermekvédelemből kikerülő fiatalok részére

Otthonteremtési program indul a gyermekvédelemből kikerülő fiatalok részére

Otthonteremtési program indul a gyermekvédelemből kikerült vagy kikerülő fiatalok részére, első körben országszerte 25 lakás kedvezményes bérlésére pályázhatnak az érintett 18-35 év közöttiek - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten újságíróknak.

Félezer darab fölé ugrott a Tesla Model Y és a BYD Atto 3: pörög a magyar elektromos autóbeszerzési pályázat

Félezer darab fölé ugrott a Tesla Model Y és a BYD Atto 3: pörög a magyar elektromos autóbeszerzési pályázat

A Tesla Model Y és a BYD Atto 3 is átlépte az ötszázas darabszámot a vállalati elektromosautó-beszerzéseket támogató pályázaton, miközben a BYD márkák közötti előnye továbbra is jelentős. A zöld járművek iránti érdeklődés folyamatosan növekszik, több ezres nagyságrendű pályázat érkezett be, és már csaknem 6 milliárd forintot ki is fizettek a nyerteseknek - közölte az Energiaügyi Minisztérium Facebook oldalán.

Vége a lakossági napelemes pályázatnak, nagy roham volt az utolsó hetekben

Vége a lakossági napelemes pályázatnak, nagy roham volt az utolsó hetekben

Hatott az Energiaügyi Minisztérium sorozatos figyelmeztetése, hogy január 15-én lezárul a Napenergia Plusz Program, mert az utolsó hetek hajrájában végül közel 750 pályázó adta be a kérelmét, és így az összes támogatási igény 23 ezer fölé nőtt, akik összesen 96,4 milliárd forintnyi forrást kértek. A tárca pénteki közleményéből egyúttal az is kiderült, hogy a 105,8 milliárdos keretösszegből 9,4 milliárd forint "beragadt", azaz nem kötötték le támogatási igénnyel a pályázók, így a tárca korábbi jelzése értelmében ezt átforgatják más célokra.

Nagy az érdeklődés az 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program iránt, változtatásról döntött a kormány

Nagy az érdeklődés az 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program iránt, változtatásról döntött a kormány

Meghaladta az 5600-at a kormány december elején meghirdetett, 48 milliárd forintos keretösszegű eszközbeszerzési támogatására előzetesen regisztráló cégek száma. Az NGM és a lebonyolítást végző MGFÜ úgy határozott, hogy az előzetesen meghirdetett kikötéssel szemben a pályázati keretösszeg 200 százalékát kitevő összeg meghaladásakor sem zárul le automatikusan a pályázati kérelmek befogadása.

Lezárul a Napenergia Plusz Program, de máris érkezik az újabb energetikai támogatás

Lezárul a Napenergia Plusz Program, de máris érkezik az újabb energetikai támogatás

Ma zárul a Napenergia Plusz Program (NPP), miközben hamarosan újabb energetikai támogatás nyílik meg a háztartások előtt. Eddig 20,6 ezer pályázónak ítéltek oda támogatást, összesen több mint 84 milliárd forint értékben, és már készül a következő, kevesebb papírmunkával járó otthonfelújítási támogatás is, amelyre 2025. január 20-tól lehet majd jelentkezni. Időközben egy kifejezetten vidéki lakóingatlanokat célzó program is elindult, így a lakosság számos új lehetőséget kaphat az energiahatékonysági beruházások megvalósítására.

Pocsék a magyar vállalkozási hajlandóság, de itt a terv, hogy leszünk az innovatív technológiai vállalkozások hazája

Pocsék a magyar vállalkozási hajlandóság, de itt a terv, hogy leszünk az innovatív technológiai vállalkozások hazája

A magyar leleményességet és a magyar Nobel-díjak számát előszeretettel emlegetjük, azonban, ha megnézzük a nemzetközi innovációs mutatókat, már kevésbé lehetünk elégedettek: a Global Innovation Index-en 36. Magyarország, az uniós listán (European Innovation Scoreboard) pedig az elmúlt évek javuló tendenciája mellett is az átlag alatti az ország teljesítménye. Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója szerint a munkát a középiskolákban kell kezdeni, és egy olyan kutató-fejlesztő életpályát felmutatni, amely alternatívája lehet a multinacionális vállalatok által kínált karriernek. Emellett több programot indított az ügynökség, amely az induló innovatív és a már meglévő vállalkozásokat célozza, illetve a nagy cégek kutatás-fejlesztési központjaiban dolgozó szakembereket is vállalkozás indítására ösztönözheti.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.