prémium

Egyre több lesz a prémium bankkártya a magyar piacon

Egyre több lesz a prémium bankkártya a magyar piacon

Az MKB az elmúlt hónapokban teljesen átalakította a bankkártya-portfólióját: az elsődleges cél az volt, hogy a kártyákhoz kapcsolódó szolgáltatásokat fejlesszék. A fejlesztések egyik legfontosabb eleme, hogy Magyarországon elsőként az MKB Banknál igényelhető Mastercard World Elite bankkártya. Eölyüs Endrével, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatójával többek között arról beszélgettünk, miért most jött el a prémium célcsoportra szabott kártyák ideje, milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe az ügyfelek, és hogy hogyan zajlott a plasztik fejlesztésének folyamata.

Magas hozamú befektetés újépítésű lakással, euró alapon

Több mint 32 ezer külföldi diák tanul a budapesti egyetemeken, főiskolákon, közülük minden tizedik a Semmelweis Egyetem diákja. Az intézmény elhelyezkedése miatt a részükről megjelenő bérlakás-kereslet ráadásul a főváros egy jól körülhatárolható részére, éppen a Cordia Universo és Grand Corvin projektjeinek környékére koncentrálódik. A hallgatók döntően az egyetem közelében és gyorsan keresnek lakhatást, ráadásul szinte kizárólag euróban fizetik a bérleti díjaikat. Azok tehát, akik devizában (is) tartják megtakarításaikat, úgy vásárolhatnak euróért befektetési céllal új lakást Magyarország vezető ingatlanfejlesztőjétől, a Cordiától, hogy a bérleti díj is euróban érkezik.

IT válság közeledik a pénzügyi szolgáltatóknál és nagyvállalatoknál

Megfigyelhető, hogy egyre több szolgáltatónál és nagyvállalatnál okoz jelentős nehézséget az informatikai szolgáltatások fenntartása és fejlesztése. A vállalatok nyitnak a külső partnerek felé és egyre több szolgáltatást vesznek igénybe a fejlesztéseikhez és a rendszerek üzemeltetéséhez. "Észre kell vennünk azt, hogy az informatika ma már nem egy a sok támogató funkció közül, hanem a core business egyik alapja" - mondta Zautasvili Péter, a több mint 10 éve működő SpeSys Kft. ügyvezetője. Gondoljunk csak az elektronikus értékesítési csatornákra, elektronikus fizetési rendszerekre, automatikus kereskedelmi rendszerekre, online ügyfélszolgálatokra vagy a teljesen elektronizált ügyviteli rendszerekre.

Ha Ön hisz a cégében, mi miért ne tennénk?

2019. év eleje óta elérhető az államilag támogatott NHP Fix hitelkonstrukció a vállalkozások számára. A hitel részleteiről és feltételeiről Kerek Norberttel, az MKB Bank vállalati üzletfejlesztési igazgatójával beszélgettünk.

Csúcsidény az autókölcsönzésben - egyre nő az igény a prémium modellek iránt

Magyarországon a bérautós csúcsidőszak mindig a nyár, a forgalom pedig a nagy rendezvények, például a Forma-1 idején tetőzik. Lengyel Zsolttal, a Magyarországon 50 éve működő Avis Autókölcsönző magyar franchise-partnerének ügyvezetőjével többek között arról beszélgettünk, mely modellek a legkeresettebbek és mekkora az érdeklődés az elektromos autók iránt, de azt is elárulta, idén hány autót terveznek vásárolni és hányat értékesítettek.

Az ügyfélközpontú innovátoroké a jövő

Nemcsak befektetéssel, hanem értékes tudással is támogatja a jövőbe mutató ötleteket az MVM Csoport. Az energetikai holding által meghirdetett MVM EDISON startup versenyen energiahatékony, piacképes megoldásokat díjazva keresik az új kihívásokat és igényeket megválaszoló projekteket.

Hogyan optimalizáld az árszintedet, a profitmaximalizálás érdekében?

Rengeteg árazási technika létezik, de csak az működik igazán, amivel ténylegesen profitot lehet növelni anélkül, hogy: drasztikusan árat növelnénk, beszállítókat húznánk le és hogy bevételt növelnénk. Egy ilyen technikát hoztunk Neked ma, ami elsőre hihetetlennek tűnhet.

A jövő legígéretesebb fejlesztéseit kereste az MVM EDISON

Villanyautók és légkondicionálók üzemeltetési igényét okosan elosztó szabályozó technológia, egy mágneses, moduláris okoslámpacsalád, illetve egy, az elektromos autóhasználat kihívásaira fejlesztett teljes körű applikációs megoldás nyerte az MVM EDISON startup verseny idei döntőjét.

Évek óta nem látott árelőny a budapesti újlakás piacon

Amikor 2014-ben repülőrajtot vettek a budapesti újlakásárak, kevesen hitték volna, hogy az akkor még csak a budai Vár és az V. kerület luxusfejlesztéseit jellemző, egymillió forint feletti négyzetméterárak pár év elteltével a VI., VII. és a VIII. kerületben is általánossá válnak. Ráadásul, 2020-tól a jelenlegi 5 százalék helyett újra 27 százalék általános forgalmi adó terheli majd az új lakások többségét, amivel a fővárosi négyzetméterenkénti átlagár bizonyosan meghaladja majd az egymillió forintot.

Kedvezményeken ülnek a bankok - csak el kell venni?

Bár azt hihetnénk, minden a babaváró hitelről szólt mostanában, az élet nem állt meg a személyi kölcsönöknél. Akár több tízezer forinttal is megjutalmazhatnak egy-egy jó választásért a bankok. Tényleg egymást érik nyáron a kölcsön-kedvezmények?

Páratlan párosítás a NAV nyugtáknál

A technikai üzeneteket és a nyugtákat nem szükséges manuálisan párosítani a hivatalokkal történő elektronikus levelezésben, mert az e-Jogsegéd Kft. megoldotta, hogy e-Cégkapu szolgáltatás a beadványokkal automatikusan összepárosítja a feladóvevényt, tértivevényt és a NAV nyugtát. Ráadásul jelzi az alkalmazás kezelő felületén színekkel és szöveges információval, hogy elfogadó vagy elutasító nyugtáról van-e szó illetve milyen státuszban van.

Magyar Suzuki: 10-ből 7 munkatárs 10 éve a cégnél

Továbbra is azt tesszük, ami a feladatunk: gépjárműveket - köztük hazánk legnépszerűbb autóját, a Vitarát - gyártunk és értékesítünk, több ezer magyar ember számára nyújtva biztos megélhetést.

Budaparti otthon: a megalapozott jövő

Még mindig dübörög a fővárosi újlakás-piac, aminek egyik legkedveltebb befektetési területének számítanak az egyetemek vonzáskörzetében épülő ingatlanok. Napjainkban azonban már az előnyös lokáció mellett számos más kritériumnak is meg kell felelnie az otthonunknak.

Piknikezz a jazz a funk és a soul legjeivel!

A nyár leghangulatosabb fesztiválja, a Jazzpiknik augusztus 1-3. között Paloznakon! 4 színpadon, több mint 30 koncerttel a festői szépségű Balaton-felvidéken, a fűben ülős piknik hangulattól, a klubhangulaton át a "nagykoncert" élményig minden meglesz az idei Jazzpikniken.

Megszólalt az Enefi nagytulajdonosa: a prémium kategória a cél

Nagy potenciált lát az Enefiben az új nagytulajdonosa, Petykó András Zoltán, főként az élelmiszeripar, a turizmus, a pénzügy és az egészségügy területén lehetnek kitörési lehetőségek - mondta el a Világgazdaságnak adott interjúban. Az a terv, hogy minél nagyobbra nőjön a vállalat, tőzsdei cégként pedig a prémium kategória elérése a cél.

A kitartás meghozza az eredményt

Vízilabda és befektetési alapkezelés. Két külön világ, mégis van bennük valami közös: az eredményekhez kitartásra van szükség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.