A teljes magyar pénzügyi szektor találkozóját rendezzük meg szeptember 17-én, a Portfolio Future of Finance 2024 konferenciáján. Nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről, hiszen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter mellett banki és vagyonkezelési felsővezetők, AI-szakértők, vállalati CFO-k is megosztják velünk jövőképüket.
Az elmúlt hónapokban gőzerővel dolgoztunk azon, hogy továbbfejlesszük és még jobbá tegyük előfizetői szolgáltatásainkat. Ebben a munkában érkeztünk most fontos állomáshoz, melynek eredménye többek között, hogy új szolgáltatásokat vezetünk be Signature előfizetőink számára, mindezt úgy, hogy az előfizetés díja nem változik. Meglévő előfizetőinknek semmi dolguk nincs, ők eleve megkapják a mostantól Signature PRO csomag összes előnyét, egyúttal olvasóinkat csatlakozásra buzdítjuk.
Az elmúlt héten a kormány költségvetési egyensúlyt javító intézkedései és a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adat miatt erősödni tudott a forint. A hétvégi, Donald Trump elleni merénylet hatására azonban erősödni kezdett a dollár és egyenlőre a forint erősödése is megtorpant valamelyest. A hét legnagyobb kérdése, hogy van-e még erő a magyar devizában.
A dollár erősödésével a forint jelentős leértékelődésbe kezdett, 2 egységre kerültünk a 400-as eurótól, de délutánra visszahúzták a tegnapi zárószintre..
Ahogy azzal olvasóink is találkozhattak, az elmúlt években folyamatosan bővítettük a Portfolio által követett hírek tematikáját. Új kollégák csatlakoztak szerkesztőségünkhöz, több értékes elemzést és naprakész, fontos anyagot osztunk meg olvasóinkkal. Új rovatok is indultak, aktívan foglalkozunk geopolitikával, biztonságpolitikával, közben a befektetési termékek szélesebb portfólióját fedjük le. Ez a trend vezetett többek között oda, hogy közel 5 év után frissítettük a Portfolio címlapját, cikkoldalait és egyes aloldalait. Célunk, hogy a fejlesztéssel még több hírrel, információval, adattal szolgáljuk ki napi több százezres olvasóközönségünket, és nyissunk új olvasók felé. Amit ígérünk: a fejlődés nem áll meg az idén 25 éves Portfolio-nál.
Akciónk időközben lejárt. A korábbi akció keretében 33% kedvezménnyel, 19 900 forintért lehetett előfizetni egy évre a Portfolio Signature programra, így más szolgáltatások mellett hozzáférhetővé váltak kiemelt elemzéseink, lapunk cikkarchívuma és online Signature-klubjaink.
A magyarországi gazdasági média vezető szereplője, a Portfolio, komoly szakmai ambíciókkal rendelkező junior geopolitikai elemző-újságírót keres. Az ideális jelölt pályakezdő vagy 1-2 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik.
November 7-én adták át a Kreatív reklám- és médiapiaci szaklap által szervezett Online Video Audio Awards (OVA) 2023-as díjait. A legjobb podcast idén a Portfolio hatrészes, Telepesek című sorozata lett.
A magyarországi gazdasági média vezető szereplője, a Portfolio, komoly szakmai ambíciókkal rendelkező junior újságírót keres. Az ideális jelölt pályakezdő vagy 1-2 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Revolutozol, mindent tudni akarsz a mesterséges intelligenciáról, a robotokról, a jövő technológiáiról, és szeretnél minden nap valami újat tanulni? A digitális világ a mindened, imádod kipróbálni a legújabb kütyüket? Utálod a monotonitást és nem elégszel meg azzal, hogy csak egy fogaskerék legyél egy multi lélektelen gépezetében? Akkor itt a helyed! Pályakezdő, vagy egy-két évnyi tapasztalattal rendelkező kollégát keresünk, aki szívesen írna a banki digitalizációról, a fintech újításokról, a nagyvállalati informatika fejlődéséről.
Átalakíthatják a kormányt év végén, Navracsics Tibor korábbi uniós biztos új tárcát kaphat – értesült a hírről a Magyar Hang.
Érdekes módon nem egy nyugati ország áll az élen a digitális banki csatornák használatát tekintve: az első hely ugyanis Törökországé, de talán még meglepőbb, hogy a második helyen pedig Nigéria áll - derült ki a Portfolio Követeléskezelési trendek 2023 konferenciáján tartott előadásból. A második szekcióban szó volt arról is, hogy a ChatGPT milyen szerepet tölt be az üzleti életben.
Tegnap 5 egységgel, 373,5-ről 378,5-re esett a forint euróval szembeni árfolyama jórészt az EU-pénzek folyósítása körüli aggodalmak mellett, ma pedig még tovább esett 380-ig, aztán volt egy kis forinterősödés, de délután megint esett a forint, így a jegyzések átlépték a 380-et. A dollár egyre erősebb lett a délutáni kereskedésben, ez is gyengíthette a forintot, így vele szemben 342-ig esett a forint.
A kevesebb néha több jeligére indult meg az első X-Cycling biciklitúra Budapestről Balatonfüredre, a Property X konferencia helyszínére. Hetekkel a 140 km-es kihívás előtt minden jel arra utalt, hogy tökéletesek lesznek a körülmények a túrához, végül ez máshogy lett. A résztvevők létszáma a nagy esőzés hírére az utolsó 1-2 napban ugyan lefeleződött, de ezzel arányosan nőtt az elszántság és a kalandvágy mindazokban, akik végül ott voltak és végig csinálták. A Magyar Zene Házától a füredi Anna Grand Hotelig tartó túrát a CPI Property Group és több lelkes kísérő is támogatta. A hagyományteremtés volt a cél, és az első év azonnal bebizonyította a mondást: nincs rossz idő, csak rossz öltözék. Egyesek már komoly fogadásokat is kötöttek a másnapi partin, hogy 2024-ben minimum 50 fős lesz a mezőny. Legyen nekik igazuk!
Ha egy vállalkozás nem figyel oda az adatvédelmi szabályokra, akár súlyos büntetésekkel is szembesülhet, a turisták pedig egyre többször vesznek igénybe digitális csatornákat az útjaik során. A Portfolio Digital Transformation 2023 konferenciájának negyedik szekciójában két előadást, illetve egy panelbeszélgetést hallgathattunk meg az adatkezelés módjairól és szabályairól.
2022 csak ízelítő volt a gazdasági és üzleti környezetet felforgató káoszból, 2023-ban újabb meglepetések rúgták ránk az ajtót. Energiaársokk, bankcsődök, inflációs nyomás és recessziós fenyegetés. Fokozódó geopolitikai feszültségek, lakáspiaci bizalomvesztés és bizonytalanság az EU-s pénzek körül - csak néhány azok közül a témák közül, melyek felborítják hétköznapjainkat. Tisztán látni nem könnyű, döntést hozni még kevésbé. A félinformációkat egyre nehezebb megkülönböztetni a hiteles adatoktól és a tényekre alapozott elemzésektől. Hírdömping és információs káosz helyett válassz egy megbízható és kiszámítható forrást. Csatlakozz prémium előfizetői klubunkhoz, a Portfolio Signature közösségéhez, amit most ráadásul rendkívül kedvező áron tehetsz meg a HELLOTAVASZ23 kuponkóddal. Mutatjuk a részleteket! UPDATE: az akció április 23-án lezárult.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Néhány részlet ki is derült.
Nem költségvetési lazítást akarnak, hanem több pénzt.
Putyin kijelentését követően jött a felvetés.
Elkezdődött az idén jubiláló 10 éves Portfolio-MAGE Járműipar konferencia.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.