politika

Elég, ha 2-2,5 millió magyar azt hiszi, hogy fenyegetik őket

A Fidesz négy éve talált egy csodafegyvert, a rezsicsökkentést. Lehet, hogy ezen kívül a Fidesz arzenáljában van még olyan, amit most nem látunk, de szerintem az elmúlt időszak azt erősíti, hogy a Fidesz abban hisz, amit eddig tett, ez a megvédés - mondta Török Gábor politikai elemző az Info Rádió Aréna című műsorában.

Az összkép maradt, de van új szereplő a népszerű politikai pártok között

A Fidesz fölénye továbbra is elsöprő, az MSZP Jobbiktól való lemaradása kissé csökkent, a DK népszerűsége mérséklődött, de még így is népszerűbb, mint az LMP - ez a kép rajzolódik ki három, januárban készített közvélemény-kutatásból. A Medián szerdán ismertetett idei első felmérése szerint új szereplőként megjelent az olimpiarendezésről népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalom.

Több száz éves vállalatokat taszít porba a negyedik ipari forradalom

A részvénypiac mozgását jelenleg leginkább makrogazdasági, makropolitikai folyamatok befolyásolják, a politikát viszont a bizalomvesztett tömegek határozzák meg a világon. Nem lesz egyszerű a következő években jó befektetési döntést hozni, az eddig divatos kockázatkerülő befektetésekkel már szinte nem tudunk hozamot elérni. A digitalizáció miatt pedig olyan neves vállalatok tűnhetnek el a történelem süllyesztőjében, amelyek már több száz éve jól működnek - hangzott el a Citi EMEA médiakonferenciáján.

Fitch: a politikusok jelentik a kockázatot a világ számára

Az utóbbi időszakban érezhetően növekedtek a lefelé mutate kockázatok a fejlett gazdaságokban elsősorban annak köszönhetően, hogy több érintett országban is teret nyert a populizmus - olvasható a Fitch hétfőn megjelent Global Economic Outlook (GEO) kiadványában. A hitelminősítő szakemberei szerint a politikai kockázatok elsősorban a magánberuházások lendületét foghatják vissza, miközben csökken a világ jegybankjainak képessége a gazdaság élénkítésére.

Komoly felfordulás jöhet Orbán barátainál

Érezhetően gyengült múlt pénteken a lengyel zloty miután Beata Szydlo miniszterelnök bejelentette, hogy átszervezi kormányát. Távozhat többek között a pénzügyminiszter, de a piac azt sem zárja ki, hogy hamarosan maga Szydlo is odébbáll - olvasható a Commerzbank hétfői elemzésében.

Meddig bírhatja a spanyol gazdaság a politika nyomását?

Jó eséllyel a harmadik parlamenti választást is meg kell tartani egy éven belül Spanyolországban, miután a múlt héten ismét nem sikerült kormányt alakítani a parlamenti patthelyzet miatt. Pedig sürgősen szükség lenne egy erős kormányra, mely végre meg tudja hozni a régóta halogatott döntéseket, hiszen a munkanélküliség majdnem húsz százalék az országban, a költségvetés hiánya pedig tavaly meghaladta a GDP 5 százalékát. Ennek ellenére a növekedésre nem lehet panasz, Spanyolország folyamatosan az európai élmezőnyben van.

Lemond a francia gazdasági miniszter

Emannuel Macron francia gazdasági miniszter kedd délután benyújtja a lemondását - erősítették meg francia kormányzati források a Les Échos című gazdasági napilap értesülését.

Török Gábor: Nem lefutott a 2018-as választás

Nem olyan megcsontosodott, befagyott a magyar politika, mint amilyennek látszik - vélekedett a Népszabadságnak adott hétvégi interjúban Török Gábor politológus.

Figyelmeztet Magyarország megmentője: a politikusok dönthetik romba a világot

A politikai populizmus terjedése Európában és a világ más részein a gazdaság lassulásával fenyeget - mondta Michael Hasenstab, a Franklin Templeton alelnöke egy hétfői rendezvényen. A szakember az utóbbi években jelentős magyar kötvényportfóliót is kezelt, melyet mostanra szinte teljesen leépített, ugyanakkor sokan a mai napig Magyarország megmentőjeként említik, mivel akkor vette meg a magyar állampapírokat, amikor senki más nem akart beszállni.

Így állnak a pártok a népszerűségben

A befagyott pártpreferenciák mellett a Fidesz ingadozása hoz némi mozgást a pártok támogatottsági felmérésében. Igaz, az értelmezést megnehezíti, hogy a közvéleménykutatók jelentései erősen megritkultak.

Már majdnem a Jobbik a legnépszerűbb párt

A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött - tudható meg az Ipsos március 6. és 13. között, reprezentatív mintán végzett kutatásának összegzéséből.

Orbán Viktor pozícióját nem fenyegeti veszély

A Fideszen belüli hatalmi küzdelem vagy trónöröklési harc nem Orbán Viktorral szemben, hanem Orbán Viktor kegyének elnyeréséért zajlik. Orbán Viktor pozícióját nem fenyegeti veszély, őt nem belülről lehet megbuktatni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politikai elemző.

150 ezer szavazót vitt el a Jobbik a Fidesztől

Kis mértékben tovább csökkent a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül az idei év elején, az ellenzéki pártoké nem változott, a politikától távolságot tartók csoportja valamelyest megint bővült - közölte az Ipsos a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények alapján kedden az MTI-vel.

Nagyot bukott a Fidesz

Tovább apadt a Fidesz tábora, erősödött a Jobbik - mutatják az Ipsos december elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának eredményei. A friss felmérés szerint két hónap alatt 800 ezer támogatóját veszítette el a kormánypárt. Néhány választói csoportban a Fidesz támogatottsága annyira visszaesett, hogy a Jobbikkal vetekszik népszerűsége.

Bezuhant a Fidesz népszerűsége

Novemberben látványosan csökkent a Fidesz-KDNP népszerűsége, ami minden bizonnyal a közelmúlt hazai botrányainak a következménye lehet. Kisebb mértékben, de növekedtek az ellenzéki pártok táborai, viszont a legnagyobb mértékben a bizonytalanok és pártválasztásukat eltitkolók tábora nőtt meg - derült ki a Tárki felméréséből.

Senki nem nyert a Fidesz esésével

Csökkent az elmúlt hónapban a Fidesz tábora, és érzékelhetően bővült a bizonytalanok csoportja - állapította meg novemberi elemzésében az Ipsos. A közvéleménykutató - a november első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeit ismertetve - az MTI-vel pénteken azt közölte: a Fidesz az elmúlt egy hónapban annyi szavazót veszített el, mint amennyit a parlamenti választások óta összegyűjtött.

Megbukott a szlovén kormányfő

Megvonta a bizalmat pártja a szlovén kormányfőtől, aki helyett Zoran Jankovic ljublanai polgármestert választották a Pozitív Szlovénia élére péntek éjjel. Alenka Bratusek bukása előre hozott választáshoz és újabb mély belpolitikai válsághoz vezethet az országban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.