Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már az első kérdésben megkapta, hogy mit szól a magyar kormány által sürgetett karácsonyi tűzszünet lehetőségére. Ahogy az elmúlt héten többször, úgy most is elutasította a kezdeményezés.
Nem látok semmi ünnepit egy olyan fegyvernyugvásban, amely valójában csak a konfliktus befagyasztását szolgálja
– fogalmazott. Az elnök szerint a béke csak az ukrán területek teljes felszabadításával és igazságos megállapodásokkal érhető el. Hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint Orbán Viktornak semmilyen felhatalmazása nincs egy ilyen béketerv előterjesztésére, valamint Oroszország sem támogatja ebben.
Az energiaválság kapcsán Zelenszkij leszögezte, hogy Ukrajna nem fogja meghosszabbítani az orosz gáztranzit-szerződéseket.
„Nem engedhetjük meg, hogy Oroszország további milliárdokat keressen, amelyeket aztán a háborúra fordít” – hangsúlyozta. Kifejtette, hogy csak akkor lehet tárgyalási alap egy alternatív megoldás, ha a gáz származása egyértelműen nem kapcsolható Oroszországhoz.
Az ukrán infrastruktúrát ért folyamatos támadások miatt Zelenszkij azonnali segítséget kért a nemzetközi közösségtől.
Legalább 19 légvédelmi rendszerre van szükségünk, hogy megóvjuk a városainkat és az energiahálózatot
– mondta az ukrán elnök. Hozzátette, hogy Kanada és Németország már jelezte támogatását, de a szállítások még nem elegendőek.
Az oroszok által megszállt nukleáris létesítmények és az ukrán áramtermelés folyamatos támadásai miatt az elnök figyelmeztetett: „A télen 4-5 gigawattnyi energiát is elveszíthetünk, ha nem tudjuk megvédeni az energiahálózatunkat.” Zelenszkij szerint ez nemcsak Ukrajnát, hanem Európa társállamait is érinti.
Az elnök megköszönte a nemzetközi, különösen az Európai Uniótól érkező támogatást, de további összefogást szorgalmazott. „Ez nem csak Ukrajna háborúja, hanem az egész demokratikus világé” – emelte ki. Zelenszkij szerint Ukrajna védelme kulcsfontosságú az európai stabilitás szempontjából.
„Mi békét akarunk, de nem bármilyen feltételek mellett” – mondta az elnök. Hangsúlyozta, hogy a béke csak az orosz agresszió teljes megszűnésével és az igazságos rendezéssel valósulhat meg.
A konfliktus befagyasztása nem opció; ez csak időt adna Oroszországnak az újabb támadásokra
– fogalmazott határozottan.
Címlapkép forrása: EU