Megvizsgálhatják a magyar bíróságok, hogy a devizahitelek árfolyamkockázata tisztességtelen feltételnek minősül-e, amennyiben a szerződésben nem világosan és érthetően fogalmazták meg - kissé leegyszerűsítve ezt állapította meg Evgeni Tanchev főtanácsnok, akinek a véleménye nagy hatással lesz az Európai Bíróság hamarosan várható ítéletére. Onnantól ismét a magyar bíróságoknál, és (ha úgy gondolják, mint a 2014-es elszámolási törvényeknél) a politikusoknál pattog majd a labda.
2018. április 19-én, csütörtökön reggel 8:30-kor 1652 felperes keresete alapján, a Fővárosi Törvényszéken elindul a peres eljárás a Magyar Nemzeti Bank, mint 1. rendű alperes, a Magyar Állam, mint 2. rendű alperes és az Állami Számvevőszék, mint 3. rendű alperes felelősségének megállapítása iránt a 2015. év tavaszán csődbe ment befektetési vállalkozások csalássorozattal összefüggésben.
Jogerősen pert nyertek a Malév Zrt. f.a. dolgozói állammal szemben, így több mint 2 milliárd forintot ki kell fizetnie az alperesnek a volt dolgozók felé - számol be a mai bírósági döntésről a napi.hu.
Csaknem 64 ezer iPhone-tulajdonos indított pertársaságként közös polgári peres eljárást Dél-Koreában az Apple és helyi leányvállalata ellen régebbi mobiltelefonok teljesítményének szándékos korlátozása miatt - jelentette pénteken a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Megindultak a perek a Facebook ellen a cég adatkezelési gyakorlatával kapcsolatban: három Messenger-felhasználó a kaliforniai bíróságon nyújtott be keresetet, mert nehezményezték, hogy a Facebook adatokat gyűjtött a hívásaikról és az smseikről.
Az Unibet után a Sporting Odds is nyert a NAV ellen az Európai Bíróságon - olvasható a testület szerdai közleményében. A bíróság ismét kimondta, hogy a kaszinókra és onlinejátékszervezésre vonatkozó magyar szabályozás nem egyeztethető össze a szolgáltatások szabad áramlásával.
A Buda-Cash Brókerház felszámolója pénteken pert nyert a Saxo Bank ellen indított perben, a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán.
Újabb sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódott a karcagi álbróker, Dobrai Sándorné ellen indított per csütörtökön a Szolnoki Törvényszéken. A tavaly novemberben kezdődött eljárás várhatóan az év végéig tart, még tanúk sorát idézik bíróság elé a nagyszabású csalássorozat tárgyalására.
Újabb botrány a legnagyobb német bank körül: 740 millió euróra perlik befektetők a Deutsche Bankot, azt állítják ugyanis, hogy méltánytalanul alacsony összeget kaptak a bank által megvett Postbank részvényeiért. A bank részvényei 0,3%-os mínuszban zárták a napot, ezzel ma a DAX legrosszabbul teljesítő komponense volt a társaság.
Jelentős, legalább 1,6 milliárd dolláros kártérítési pert akaszthatnak a Spotify nyakába, a Wixen Music Publishing ugyanis beperelte a zenemegosztó vállalatot szerzői jogok megsértése miatt - írja a CNBC.
Szlovénia pert készül indítani Horvátország ellen a határvitában született ítélet elutasítása miatt.
Per indítását fontolgatja az egykori SZOT-szálló helyén, a korábbi épülettömbnél is magasabb társasház építése miatt a Budapest Világörökségért Alapítvány - írja a HVG. Tíz évvel ezelőtt egy ugyanilyen per vezetett a projekt leállításához.
Újabb fejezetéhez érkezett a könyvelés botrány a Tescónál, a bíróságon folytatódik az ügy. A brit kiskereskedelmi óriás három korábbi vezetője manipulálta a profitszámokat, hazudott a könyvvizsgálóknak és félrevezette a részvénypiaci befektetőket - állítják az ügyészek a londoni bírságon.
A magyar jelzáloghitelesek számára is érdekes ítéletet hozott ma az Európai Bíróság egy román ügyben. A testület ezúttal sem mondta ki, hogy a devizaárfolyam-kockázat áthárítása miatt semmis lenne a hitelszerződés, ehelyett arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdés csak akkor vizsgálható, ha az erre vonatkozó feltételről nem világosan és érthetően adott tájékoztatást a bank. Hogy ez az egyedi esetben fennáll-e, azt a román bíróságnak kell megvizsgálnia. Akik tehát abban bíztak, az ítélet hatására lavina indulhat el Magyarországon is, azoknak (legalábbis első értelmezésünk szerint) csalódniuk kell. Vannak persze további, magyar ügyek is a bíróság asztalán, kérdés, ezek sorsára milyen hatással lesz a mai ítélet.
A papírforma szerint elutasítja majd szeptember 6-án az Európai Bíróság a magyar és a szlovák keresetet a kötelező menekültkvóta ügyében, de a közelmúltban éppen két hasonló témájú ügyben az Európai Bíróság a főtanácsnoki indítvánnyal ellentétes álláspontra helyezkedett - hívja fel bírósági forrásai alapján a bomba meglepetésre a figyelmet beharangozó anyagában a Bruxinfo.
Nem változtat pótdíjazási politikáján a BKK, mert a cég álláspontja szerint a pótdíj mértéke nem tisztességtelen mértékű - lényegében ezt a választ küldte a cég az Index azon kérdésére, amit azután küldött, hogy ezzel ellentétes tartalmú jogerős bírósági ítélet született a minap.
Csoportos keresetet nyújtott be a Wall Street bankjai ellen pár amerikai nyugdíjalap. Úgy vélik, hogy a keresetben megcélzott hat bank évekig összejátszott, hogy manipulálja az árakat és kiszorítsa a versenytársait az értékpapírkölcsönzési piacról.
Bojinka Miklós 22 évesen alapította első cégét.
Itt a szokásos év végi nemzetközi sajtótájékoztatója.
Konszenzusra jutottak a republikánusok és a demokraták.
Intenzív szakaszában van a háború.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?