otp

Nagyot hajrázott a Dow a hétvége előtt

Nagyot hajrázott a Dow a hétvége előtt

Európában a kezdeti rossz hangulat fokozatosan javult nap közben, majd délutánra vegyes kép alakult ki a tőzsdéken, a BUX felülteljesítő volt ma. A vártnál jobb, friss amerikai munkaerőpiaci adatot követően felpattantak a tengerentúli tőzsdék a nyitáskor, majd kis megingással a jó hangulat kitartott a zárásig is.

Kik a legnagyobb bérlők a budapesti irodapiacon?

Kik a legnagyobb bérlők a budapesti irodapiacon?

A budapesti irodapiac egyes területei nemcsak a piaci mutatók alapján, hanem a bérlők típusai szerint is sok esetben jól meghatározhatók. Míg a nemzetközi nagyvállalatok - főként az SSC szektorban - a nagy méretű, flexibilis irodatereket részesítik előnyben, addig a belvárosi, történelmi épületeknek is megvannak a maguk bérlőtípusai. Az alábbiakban a főváros két alpiacán, a Váci úti folyosón és a CBD-ben néztük meg, hogy kik a legnagyobb bérlők, a Cushman & Wakefield tanulmánya alapján.

Mindent felborított az inflációs rém: csúnya bukók és szép hozamok a magyar alapoknál

Mindent felborított az inflációs rém: csúnya bukók és szép hozamok a magyar alapoknál

Teljesen összekuszálták a befektetési piacot az inflációval kapcsolatos félelmek, és ez a magyar befektetési alapok teljesítményére is kihatott: a tavaly nagyot bukó alapok törtek idén az élre, a tavalyi kiemelkedő hozamot elérő alapok közül pedig sokan most a sor végén kullognak. A legnagyobbak közül az OTP Supra tovább növelte veszteségeit februárban.

Csányi Sándor az OTP árfolyamáról: emelnék a célszinten!

Csányi Sándor az OTP árfolyamáról: emelnék a célszinten!

Ma hajnalban tette közzé legfrissebb gyorsjelentését az OTP, az azt követő, ma délelőtti sajtótájékoztatón a bank vezetői beszéltek a járványügyi helyzetről, a hitelmoratórium után várható hatásokról, az akvizíciós tervekről, az osztalékról és az OTP árfolyamáról.

Megússza a magyar tőzsde a rá nehezedő súlyos nyomást?

Megússza a magyar tőzsde a rá nehezedő súlyos nyomást?

Az újabb szigorú lezárások mélyen érinthetik a legnagyobb hazai tőzsdei cégeket, ami magával hozta az eladókat az amúgy is bizonytalan, csökkenő nemzetközi piacok árnyékában. A négy blue chipből három még viszonylag jól tartja magát az aktuális támaszok felett, de mindegyik esetén látni aggasztó jeleket az árfolyamaik alakulását vizsgálva.

Beütött az OTP-nél a második hullám, de még ezt is egész jól kimozogták

Beütött az OTP-nél a második hullám, de még ezt is egész jól kimozogták

72 milliárd forint, ennyi profitot termelt az OTP csoport egy olyan negyedévben, amikor céltartalékolásban beütött a második hullám, és 52 milliárd forint lett a kockázati költség. Elég erős számok, a végeredmény miatt senkinek sem kell szégyenkeznie az OTP-nél, ahol az elmúlt időszak számai alapján jó negyedévekben 100 feletti, de még a rosszabbakban is 70-80 milliárd forint profit ki tud pörögni. Pedig a kamatkörnyezet sem segít, de a bank a marzsok csökkenését a hitelállomány növekedésével simán kimozogja. És hogy mi a siker titka? Még mindig a magyar alaptevékenység. A magyar villamosenergia rendszerben a Paksi Atomerőmű, az OTP-nél pedig a magyar operáció adja a nyomatékot.

Megjött a bejelentés: hétfőtől lehet igényelni a 10 milliós kamatmentes hitelt

Március 8-ától, hétfőtől igényelhetik a vállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönét, amely elsőként a Covid-19 járvány gazdasági hatásaival leginkább érintett ágazatok számára biztosít forrást bér-, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, illetve az újranyitáskor szükséges készletek finanszírozására.

2,5 milliárdos befektetést szerzett a Codecool programozóiskola

2,5 milliárdos befektetést szerzett a Codecool programozóiskola

Több mint 2,5 milliárd forintos tőkebefektetéshez jutott a Codecool programozóiskola és IT-szakember közvetítő cége. Az IT-szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló vállalat további terjeszkedésre és termékei fejlesztésére készül új partnere, az Integral Venture Partners, valamint korábbi befektetői, a Lead Ventures és a PortfoLion Capital Partners támogatásával. A programozóiskola még az év első felében újabb campust nyit a régióban - derül ki a társaság közleményéből.

Személyi változások az MKB Banknál

Csapó András távozik a vezérigazgató-helyettesi székből, Török Ilona pedig az elnök-vezérigazgatói kabinet vezetője lesz az MKB Banknál - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a bank.

Erős az OTP, de azért megint odacsapott a válság

Erős az OTP, de azért megint odacsapott a válság

Az OTP péntek hajnalban teszi majd közzé a tavalyi negyedik negyedévről szóló gyorsjelentését, most kijött az időszakra vonatkozó legfrissebb elemzői konszenzus. A bank bevételei és a céltartalékolás előtti eredménye is robusztus működést mutat, de a céltartalékolás újra magasra emelkedhetett, ez rontotta a bankcsoport eredményét.

Brutális céláremelés, szárnyal a Masterplast árfolyama

Brutális céláremelés, szárnyal a Masterplast árfolyama

Reggel megírtuk, hogy elemzést készített a Masterplastról a Kalliwoda Research, amiben a mostani árfolyam több mint duplájára rúgó célárat határozott meg a német elemzőcég a Masterplastra. A friss célár jóval magasabb, mint a cég részvényeit követő másik elemzőcég, az MKB célára, az esemény hatására komoly rali indult a részvénynél, valósággal rávetették magukat a befektetők a papírra.

Kettészakadt a magyar faktoringpiac: szárnyalás a nagyoknál, zuhanás a kicsiknél

Kettészakadt a magyar faktoringpiac: szárnyalás a nagyoknál, zuhanás a kicsiknél

A koronavírus-válság hatására jelentősen visszaesett 2020-ban a kis- és középvállalkozások faktoringforgalma (ami nem összekeverendő a lejárt tartozások megvásárlásával), miközben a nagyvállalatoké emelkedni tudott. A Magyar Faktoring Szövetség összességében 13 százalékos forgalomnövekedést regisztrált, az öt legnagyobb finanszírozó (OTP, UniCredit, CIB, MKB, Raiffeisen) a piac 92 százalékát uralta.

Bombaformában voltak az amerikai tőzsdék is

Bombaformában voltak az amerikai tőzsdék is

Raliznak az amerikai tőzsdék, feljebb került a Dow Jones, a Nasdaq és az S&P 500 is, amely részben a kötvényhozamokra nehezedő nyomás csökkenésének, részben pedig a közelgő újabb nagy pénzügyi mentőcsomagnak köszönhető, miután az amerikai képviselőház elfogadta az újabb körös gazdaságélénkítő csomagot, amely most a szenátus elé került. Európában szintén jó hangulatban telik a hétfői kereskedés, amely hasonlóan a kedvezőbb kötvénypiaci mozgásoknak tudható be.

Már a koronavírus-járvány előtti szinteken a BUX, közel a történelmi csúcs

Már a koronavírus-járvány előtti szinteken a BUX, közel a történelmi csúcs

A BUX jól teljesített februárban, 0,7 százalékkal került feljebb a hónap során, amit segített a relatíve kedvezőbb nemzetközi hangulat is, egyedül a technológiai cégekben gazdag Nasdaq teljesített gyengén. A befektetőket elsősorban a növekvő kötvényhozamok és az inflációval kapcsolatos aggodalmak bizonyították el. A koronavírus-járvány alakulását kettősség jellemzi, hiszen néhol megindult a harmadik hullám is. A BÉT forgalma ebben a közegben alacsonyabb volt a januárihoz képest, de a teljesítménye jó volt, főleg a Richter és a Magyar Telekom tudott emelkedni. A brókercégek rangsorában is volt némi mozgás, a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat a hónapban, míg a Concorde volt a második és az Erste a harmadik.

Megvan, mikor nyit a Lidl az új építésű belbudai luxuslakóparkban

Megvan, mikor nyit a Lidl az új építésű belbudai luxuslakóparkban

Kiderült, mikor nyithat meg a II. kerületi Csalogány utcai új építésű társasház aljára tervezett Lidl. A köztéri hirdetések szerint a leendő vásárlók először jövő csütörtökön, március 11-én, reggel 6 órakor léphetnek be az üzletbe, ami több mint 120, az első két órában ingyenes parkolóhellyel várja a vásárlókat.

Nagyot megy ma a magyar tőzsde, tépik a Molt

Nagyot megy ma a magyar tőzsde, tépik a Molt

Jól indult március első hete a tőzsdéken, komoly emelkedést látunk Európa vezető részvényindexein, azonban még az erős mezőnyben is felülteljesítő a BUX. A magyar tőzsdét elsősorban az OTP és a Mol húzza, a Mol árfolyama több mint 4 százalékot emelkedett.

Története legnagyobb felvásárlását jelentett be az AKKO Invest

Története legnagyobb felvásárlását jelentett be az AKKO Invest

A Budapesti Értéktőzsde oldalán tudatta az AKKO Invest, hogy sikeresen lezárta a NEO Property Service felvásárlását. A 18,5 milliárd forint értékű akvizíciót az AKKO saját és banki forrásból finanszírozta, az eladó a WING csoport volt. Az AKKO Invest a tranzakció zárását követően további felvásárlások lehetőségét vizsgálja, melyek célja, hogy a magyar tőkepiac meghatározó vagyonkezelőjévé váljon. A növekedés finanszírozása érdekében a vagyonkezelő alaptőkéjének maximum tízszeresére történő felemelésének lehetőségéről határozott korábban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.