OTP részvényeket hívott le Csányi Sándor
Az OTP a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor december 29-én OTP részvényeket hívott le a kedvezményes részvényvásárlási program keretében.
Az OTP a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor december 29-én OTP részvényeket hívott le a kedvezményes részvényvásárlási program keretében.
Az év utolsó kereskedési napján kedvezőtlen hangulatban indul a kereskedés a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül kisebb pluszban van az OTP és a Magyar Telekom, illetve mínuszban a Mol és a Richter részvényei.
Európában visszafogott emelkedéssel telt a kereskedés, Amerikában pedig a tegnapi esést követően határozott pluszban zártak a vezető részvényindexek.
A kedvező nemzetközi hangulat ellenére mínuszban zárta a napot a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül emelkedett a Richter és a Mol, mínuszban zárt az OTP és a Magyar Telekom.
Hamar kifulladt idén a medvepiaci rali, helyét átvette a bizonytalanság és a recessziótól való félelem. A hazai portfóliómenedzserek szerint érdemes óvatosnak lenni a kötvény- és részvénypiacon is, de a szemfülesek mindkét terepen találhatnak jó beszállási lehetőségeket. Decemberi portfólió-ajánlóikban a magyar szakértők kitérnek arra is, milyen várakozásokkal mennek neki 2023-nak.
A kereskedési idő felénél mind a 4 hazai blue chip árfolyama mínuszban van.
A blue chipek közül stagnál a Richter, mínuszban nyitott az OTP, a Mol, és a Magyar Telekom is.
Európában nagyobb elmozdulások nélkül telt a kereskedés, a bizonytalan piacnyitás után azonban lefelé vették az irányt az amerikai börzék. A mai napon fontosabb gazdasági eseményekről nem lehet beszámolni, így a befektetők elsősorban a nemzetközi hangulatra figyelnek. A magyar tőzsde a tegnapi esést követően ma is kisebb mínuszban fejezte be a kereskedést, a hazai blue chipek közül a Richter részvényei zártak egyedüliként mérsékelt emelkedésben a tegnapi nagy esését követően.
A nemzetközi és a hazai piacokon egyaránt minimális elmozdulások jellemezték a kereskedést a mai nap során, a magyar tőzsde végül kisebb mínuszban zárta a napot. A hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter részvényei zártak pluszban.
Év végéhez közeledve megnéztük, hogyan alakul a hazai bankok mobilbanki rangsora a nyilvánosan elérhető értékelések alapján. A jó hír, hogy a rangsor elején fej-fej mellett haladnak a jó minősítést szerző bankok, a rossz az, hogy néhány bank alkalmazása nagyon lemaradt a felhasználói értékelések alapján.
A kereskedési idő felénél továbbra is kisebb mínuszban van a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter részvényei vannak mérsékelt emelkedésben.
A kétszámjegyű infláció, a drasztikusan emelkedő kamatok és állami terhek, a felgyorsuló zöld átállás, a dübörgő vállalati hitelprogramok és a visszaeső lakossági hitelezés éve volt 2022 a magyar bankszektorban, de vajon miről fog szólni 2023? A Portfolio ezúttal is megkérte a legnagyobb hazai bankcsoportok vezetőit, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2023-ra.
Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2022-t saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Mit tekint saját bankja és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2023-ra?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2023 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?
A nyitást követően a hazai blue chipek közül emelkedik a Richter és a Magyar Telekom, kisebb mínuszban van az OTP és a Mol.
A két ünnep közti első kereskedési napon sok előre bejelentett gazdasági eseményre nem lehetett számítani ami a nemzetközi befektetői hangulatot befolyásolná, délután Amerikából érkezett az októberi lakásárindex, amire figyelhettek a kereskedők. Itthon a Richter részvénye mozgatta a piacot, miután pénteken éjjel jelent meg az új kormányrendelet a Magyarországon termelő gyógyszergyártók árbevétel-arányos különadójáról, ami a legnagyobb hazai gyógyszergyártóként a Richtert érintheti a leginkább. Ahogy arra számítani lehetett, nagyot esett a részvény, magával rántva a magyar tőzsdét.
Mind a 4 hazai blue chip mínuszban zárta a mai napot, legnagyobb mértékben pedig a Richter részvényei estek, miután új, gyógyszergyártókat érintő különadó került bejelentésre.
Továbbra is a Richter esése határozza meg a hazai részvénypiaci hangulatot.
A BUX 1,4 százalékos mínuszban van, a hazai blue chipek közül a Richter esik a leginkább az új különadó bejelentésének hírére.
A megugró gáz- és áramárak felduzzasztották Magyarország energiaszámláját, és ezzel rontották a külső egyensúlyi mutatókat - értékelték az OTP elemzési központ szakértői a folyó fizetési mérleg harmadik negyedéves, a GDP 8,5%-ára emelkedő hiányát. A közvetlen külföldi közvetlen tőkebefektetések közelmúltbeli élénkülése ellenére a hiány jelentős részét adósságból finanszírozta a nemzetgazdaság, így a külső adósság a GDP 67%-ára emelkedett. Bár a hiány nagyon magasnak tűnik, jó hír, hogy a várakozásokhoz képest mégis kissé alacsonyabban alakult, ráadásul az ősszel csúcson lévő energiaárak esése, illetve a gazdaság alkalmazkodása miatt a következő negyedévek már mérséklődést hozhatnak.
Amerikában a személyes fogyasztási kiadások árindexe (PCE) novemberben mérséklődött: éves alapon 5,5%-os volt a drágulás üteme, ami lassulást jelent az októberi 6,1%-os érték után. Ezt követően megnövekedett volatilitás jellemzi a kereskedést a deviza- és részvénypiacokon egyaránt. A tegnapi esést követően az amerikai tőzsdék kisebb mínuszban nyitottak, a nyitást követően azonban folyamatosan javult a hangulat. Az európai börzéken pedig folytatódik az iránykeresés.
A hazai blue chipek közül stagnált a Mol, mínuszban zárt viszont az OTP a Magyar Telekom és a Richter is.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.