Dmitrij Rogozin orosz kormányfőhelyettes chisinaui látogatásán óva intette Moldovát attól, hogy közeledjen az Európai Unióhoz, mondván, hogy örökre elveszítheti az ellenőrzést a Dnyeszteren túli szakadár terület fölött, valamint hogy ebben az esetben a mostaninál csak sokkal drágábban tud majd energiát vásárolni Oroszországtól - számol be az MTI.
Szeptember elején lépett hatályba a nem konvencionális olajlelőhelyek feltárásának ösztönzésére bevezetett adókedvezmény Oroszországban - írja a Platts olajipari hírportál.
Államkötvény aukciót volt kénytelen törölni Oroszország, miután mindössze egyetlen ajánlattevő vett részt a tenderen - számolt be a Business Insider. A kormány 10 éves kötvényeket akart értékesíteni.
Az OTP Bank tulajdonában álló oroszországi székhelyű OAO OTP Bank irányításában 2013.augusztusától több személyi változásra kerül sor, amely a társaság tulajdonosi és szakmai irányítását egyaránt érinti, áll a társaság közleményében.
Értékesítette az oroszországi Zapadno-Malobalykskoye mezőt a MOL - közölte a társaság hétfő délután. Az olajcég azt is bejelentette, hogy az OOO MOL Western Siberia cégben lévő 100%-os tulajdonának értékesítéséről is előrehaladott tárgyalásokat folytat. Mindezek hátterében a portfolió-optimalizálási tevékenység áll.
A világ vezető autógyártói jelentős beruházásokat eszközöltek és jelentettek be az utóbbi években Oroszországban annak hatására, hogy az ország autópiaca évről évre egyre jobb teljesítményt nyújtott, valamint a helyi termelésnek köszönhetően jelentős többletköltségeket sikerült megspórolniuk a vállalatoknak. A legújabb statisztikák viszont azt mutatják, hogy visszaesett az új autók értékesítése az orosz piacon, és az idei évre vonatkozó várakozások sem kedvezőek. Mindezek ellenére a legtöbb piaci szereplő optimista az oroszországi autópiac jövőjét illetően, ráadásul az elemzői várakozások is kedvező képest festenek, a Boston Consulting Group véleménye szerint 2020-ig az orosz lesz Európa első számú autópiaca - írja az Automotive News Europe.
Jelentősen, 11,3 százalékkal csökkent az orosz gáz tranzitja Ukrajnán át Európába az idei első hat hónapban éves szinten az európai kereslet visszaesése, valamint annak hatására, hogy Oroszország új tranzitvonalat nyitott - számol be az MTI.
Bár nincs a figyelem középpontjában, Oroszország a feltörekvő régió sérülékeny országai közé tartozhat- hívja fel a figyelmet feljegyzésében Timothy Ash, a Standard Bank vezető elemzője. Nagy veszélyt jelenthet a nagyfokú tőkekiáramlás és az olajár alakulása.
Egész egyszerűen zseniális, amit az OTP az elmúlt években Oroszországban művelt: a lakossági hitelezés egyik legzsírosabb falatjára, a fogyasztási hitelezésre mozdult rá, és gyorsan felduzzasztott ügynöki hálózatán keresztül elképesztő ütemben helyezte ki az áruhiteleket, hitelkártya-hiteleket és személyi kölcsönöket. Az eredmény nem is maradt el, az orosz leánybank mostanra az OTP-csoport egyik legfényesebb ékköve, a bevételek közel negyedét, az adózás előtti profit közel harmadát szállítja, az OTP-csoport szempontjából nem mindegy tehát hogyan alakulnak az orosz OTP eredményei. A problémát az jelentheti, hogy a fogyasztási hitelezés megtetszett az orosz óriásbankoknak is, többek között a Sberbank és a VTB is jelezte, hogy komoly pozíciókat kíván kiépíteni ebben a szegmensben. Kérdés, hogy mennyi hely marad Oroszországban az OTP-nek.
A német RWE vállalat visszautasította a Gazprom orosz állami gázóriás ajánlatát, amely szerint kedvezőbb áron adná neki az orosz földgázt, ha a német cég felhagyna az Ukrajnába irányuló reverz, azaz visszafelé irányuló gázszállítással - számol be az MTI a Kommerszant-Ukrajina hétfői számára hivatkozva.
A gazdasági kapcsolatok javítása, az energetikai együttműködés fejlesztése lesz a középpontban a ma kezdődő kétnapos Oroszország-EU csúcstalálkozón. Az eseményen Oroszországot Vlagyimir Putyin államfő, az Európai Bizottságét José Manuel Barroso, a bizottság elnöke és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke képviseli - számol be az MTI.
Olajszármazékokat és propángázt szállító szerelvény 51 vagonja siklott ki csütörtökre virradóra az oroszországi Rosztovi területen, a baleset helyszínén hatalmas tűz keletkezett, 27-en megsérültek - számol be az MTI orosz híradásokra hivatkozva.
Oroszország beleegyezett, hogy az általuk Ciprusnak adott hitelcsomag lejáratát kiterjesszék két évvel, illetve csökkentsék azok kamatait is. A EU-IMF hitelcsomag előtt kapott 2,5 milliárd eurónyi orosz összegre pusztán 2,5 százalékos kamatot kell fizetnie a szigetországnak.
Bár a hasonló európai bankok többségénél jobban teljesítettek a hosszan tartó gazdasági válságban, továbbra is szélsőségesen óvatosak a hitelezésben a közép-európai bankok - emeli ki keddi cikkében a Financial Times, megjegyezve: ezt a régiós ingatlanszektor egésze megérzi.
Amerikai vállalatokat kért oroszországi beruházásokra - elsősorban az orosz gazdaság erőteljes energiaexport-függőségének csökkentése érdekében - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke - számol be az MTI.