Dicséretet és kilátásjavítást kaptak az oroszok a Fitchtől
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Oroszország államadós-osztályzatának kilátását pénteken a Fitch Ratings.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Oroszország államadós-osztályzatának kilátását pénteken a Fitch Ratings.
A Kreml kézikönyve - Oroszország kelet-európai befolyásának bemutatása címmel mutatta be jelentését Center for Strategic and International Studies kutatóintézet csütörtökön. Azt állítják a szakértők, hogy Oroszország gazdasági és politikai intézkedésekkel láncolja magához a kelet-közép-európai országokat, és járatja le a nyugat-európai liberális demokráciát - számol be a Reuters hírügynökség.
Ötéves időtávon Amerika tűnt a legjobb befektetésnek, míg három év alatt magyar, egy év alatt pedig orosz alappal bővíthettük leginkább a pénztárcánkat.
Véget ért a harmadik negyedév is, a tíz legjobban teljesítő Magyarországon kezelt alappal bőven 20 százalék fölött kereshettünk eddig idén, persze cserébe kiemelkedő kockázatot is kellett vállalnunk.
Szeptember 28-án tartanak találkozót az OPEC tagországok, hogy megtárgyalják a lehetséges intézkedéseket, melyek elősegítenék az olajpiac stabilizálását. Elemzők szerint ha nem sikerül dűlőre jutniuk, az olajárban jelentős esés várható, akár 40 dollár alá is csökkenhet.
Az ígért gazdasági és politikai reformok teljesítésére szólította fel helyi idő szerint szerdán Ukrajnát Joe Biden amerikai alelnök, mert szerinte máskülönben az Európai Unió feloldhatja az Oroszország elleni szankciókkal.
Az előzetes szavazati eredmények alapján a kormányzó Egységes Oroszország párt megőrizte meghatározó szerepét az orosz szövetségi parlament alsóházában (Állami Dumában), és úgy tűnik, hogy a vasárnapi választás alapján ugyanaz a négy párt alapíthat majd frakciót, mint eddig.
Mivel Oroszországban tizenegy időzóna van, a választási helyiségeket nem egy időben nyitották meg. Először az orosz Távol-Keleten kezdődtek meg a választások.
Moszkva és Teherán dolgoznak azon, hogy egy közös bankot hozzanak létre, amely a két ország devizájával dolgozik az orosz-iráni baráti szövetség volt vezetője szerint.
Az orosz pénzügyminisztérium 40 dolláros olajárral számol a jövő évi költségvetés tervezetében - erősítette meg Alekszej Lavrov orosz pénzügyminiszter-helyettes pénteken.
Moszkva felháborodásának adott hangot az Oroszország ellen "az ukrán válság ürügyén" bevezetett amerikai pénzügyi és kereskedelmi szankciók kiterjesztése miatt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor szerdán telefonon tárgyalt amerikai hivatali partnerével, John Kerryvel. A két miniszter megbeszéléséről az orosz diplomáciai tárca számolt be. Az éles hangvételű telefonbeszélgetés mellett ma légi incidens volt a két ország között a Fekete-tenger fölött: egy orosz harci repülőgép befogott egy amerikai felderítőgépet, amely megközelítette az orosz partokat.
Megkapta első hivatalos engedélyeit a Gazprom a török hatóságoktól a Török Áramlat gázvezeték-építési projekt beindítására - közölte az orosz gázipari vállalat szerdán.
A kormány várhatóan kénytelen lesz elfogadni Paks 2 kapcsán azt a brüsszeli érvelést, hogy a projekt nem térül meg piaci alapon, azaz a kiadások, illetve a várható bevételek különbségét csak jelentős állami támogatásokból lehet fedezni - ezt valószínűsíti saját információi alapján a Népszabadságnak nyilatkozó Jávor Benedek. A Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője szerint tehát lesz állami támogatás a projektben, igaz erre rábólinthat az Európai Bizottság. Ezzel összhangban lévő információkat kapott a Portfolio az ügyre rálátó szakmai forrásból. A napilap több forrásból úgy tudja, hogy a másik brüsszeli vizsgálat (nemzetközi tender elmaradása) csak úgy záródhat le, ha a magyar kormány belemegy: az alvállalkozókat kötelező tendereztetni, és így be kell engedni a nagy nyugati cégeket a projekt megvalósításába.
A gazdasági válságtól és ennek a kisebb orosz bankokra gyakorolt negatív hatásaitól való félelmükben tömegével pártolnak át a legnagyobb bankhoz, a Sberbankhoz az orosz ügyfelek, ami a bank profitjában is megtette pozitív hatását.
Oroszországnak nincs pénze arra, hogy idén teljes mértékben indexálja a nyugdíjakat, miután a költségvetési hiány meghaladja a Vlagyimir Putyin államfő által ígért GDP-arányosan 3 százalékos mértéket - jelentette be kedden az orosz miniszterelnök.
Az Egyesült Államok betartja a NATO alapszerződésében és az 5. cikkelyben foglalt kötelezettségeit - hangsúlyozta kedden Rigában a balti vezetőkkel tárgyaló Joe Biden amerikai alelnök.
Robert F. Kennedyvel egyeztetett a volt elnök.
Készül a szintlépés Teherán és Moszkva viszonyában.
Kamala Harris jelöltségéről is határozott a vélemény.
Soha nem volt még példa hasonlóra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.