oroszország

Így kommentálta a Kreml Putyin és Scholz egyeztetését

Így kommentálta a Kreml Putyin és Scholz egyeztetését

Az ukrajnai helyzet politikai és diplomáciai rendezésének lehetséges változatairól, a valamint a konfliktus humanitárius aspektusairól tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Olaf Scholz német kancellár - közölte szerdán a Kreml sajtóosztálya.

Amerikai parancsnok: a történelem során még nem volt ilyen

Amerikai parancsnok: a történelem során még nem volt ilyen

Az Egyesült Államok stratégiai parancsnokságának (STRATCOM) parancsnoka, Charles Richard szerint az amerikai nukleáris erők felkészültek az orosz agresszió és a növekvő kínai nukleáris képességek ellenére is - számolt be Stars and Stripes. Richard szerint Amerika még nem szembesült olyan helyzettel a történelem során, mint amelyet Oroszország és Kína mostani fenyegetése jelent.

A britek könnyű légvédelmi eszközöket adnának Ukrajnának

A britek könnyű légvédelmi eszközöket adnának Ukrajnának

A brit kormány fontolóra vette könnyű légvédelmi eszközök szállítását Ukrajnának - mondta szerdán Ben Wallace brit védelmi miniszter. A kormány ugyancsak szerdán törvénytervezetet nyújtott be, amelynek értelmében bűncselekménynek minősülne orosz repülőgépek berepülése a brit légtérbe, illetve leszállásuk brit területen.

Mi vár Oroszországra az ukrajnai háború után? Itt van az 5 legvalószínűbb forgatókönyv

Mi vár Oroszországra az ukrajnai háború után? Itt van az 5 legvalószínűbb forgatókönyv

Rengeteg elemzést olvasni arról, hogy milyen jövője lehet Ukrajnának az Oroszországgal való háború után. Bármi is lesz a konfliktus kimenetele, az is világos, hogy nemcsak Ukrajna, hanem Oroszország is példátlan helyzetbe került, hiszen a Nyugat egyik pillanatról a másikra gazdasági vasfüggönnyel próbálja leválasztani a világ pénzügyi vérkeringéséről, sorra vonulnak ki az országból a globális nagyvállalatok, és a Kreml sosem látott intézkedésekkel próbálja elkerülni a teljes gazdasági összeomlást. Mi várhat Oroszországra a háború után? Végiggondoltuk az 5 legvalószínűbb forgatókönyvet.

Tökéletes vihar jöhet, tovább drágul az étolaj

Tökéletes vihar jöhet, tovább drágul az étolaj

Az étolajok "tökéletes viharral" nézhetnek szembe - James Fry, az LMC International tanácsadó cég elnöke szerint a fekete-tengeri régió napraforgóolaj-exportjának akár 60 százaléka is késhet az idei gazdasági évben Oroszország ukrajnai inváziója miatt, ez a körülmény alaposan felhajthatja az árakat.

Orbán Viktor bejelentette, hogy Magyarország nem vet ki szankciókat az orosz olajra és gázra

Orbán Viktor bejelentette, hogy Magyarország nem vet ki szankciókat az orosz olajra és gázra

Erőfeszítéseink középpontjában a béke megteremtése áll, de legalább ennyi energiát kell fordítanunk a háború miatt kivetett szankciók gazdasági következményei is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában, amelyben arról is szólt, hogy diplomáciai nagyüzem van, utalva arra, hogy folyamatosan egyeztetnek az EU-ban az Oroszország elleni szankciókról. Hangsúlyozta, Magyarország nem vet ki szankciót az Oroszországból érkező gázra és olajra.

Nem csak az OTP-ért őrülnek ma meg a befektetők

Nem csak az OTP-ért őrülnek ma meg a befektetők

Egyre jobb a hangulat Európa tőzsdéin, a régióban elsősorban a nagybankok részvényeit veszik előszeretettel a befektetők - az OTP a maga több mint 10 százalékos emelkedésével jelenleg csak a dobogó harmadik fokára fér fel.

Borrell: Európának önálló védelemmel kell rendelkeznie

Borrell: Európának önálló védelemmel kell rendelkeznie

Európának a NATO-t kiegészítő, önálló védelemmel kell rendelkeznie a biztonság növelése és szavatolása érdekében - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Amerikai hírszerzés: Putyin dühös, eszkalálódhat a háború

Amerikai hírszerzés: Putyin dühös, eszkalálódhat a háború

A Politico újságírója, Quint Forgey részletes beszámolót írt az amerikai hírszerzés vezetőinek Vlagyimir Putyinról szóló jelentéseiről. A CIA vezetője szerint Putyin minden tekintetben tévedett, és az Egyesült Államok több tisztviselőjel együtt úgy látja: a Kreml vezetője nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a háborút - duplázni fogja a tétet.

Szakad a gázár Európában, pedig megy a szankciós adok-kapok – Mi történt?

Szakad a gázár Európában, pedig megy a szankciós adok-kapok – Mi történt?

Több tényező együttes hatására szerdán tovább szakadt az Európában irányadó holland tőzsdei gázár és már csaknem felébe kerül, mint hétfő reggel a piaci pánik tetőpontján. Ezzel együtt még mindig extrém magas árszintekről és nagyon volatilis árfolyam mozgásról beszélhetünk. Közben az európai tőzsdéken fellélegzési ralit látunk, az euró is erősödik a dollárral szemben.

Fitch: Oroszország az államcsőd küszöbén van

Fitch: Oroszország az államcsőd küszöbén van

A Fitch Ratings drasztikus mértékben, hat fokozattal tovább rontotta Oroszország szuverén adósbesorolását. A „B” kategóriából a „C” osztályba vágta az országot, amit azzal indokolt, hogy a fizetésképtelenség küszöbön állnak, mivel a szankciók és a kereskedelmi korlátozások aláásták az adósságszolgálati hajlandóságát.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.