Finn elnök: van valaki, aki egyetlen telefonhívással elérhetné az ukrajnai háború befejezését
Az amerikai Bloomberg készített interjút Alexander Stubb finn elnökkel, aki az ukrajnai háború lehetséges befejezéséről is szót ejtett.
Az amerikai Bloomberg készített interjút Alexander Stubb finn elnökkel, aki az ukrajnai háború lehetséges befejezéséről is szót ejtett.
Oroszország és Észak-Korea az ukrajnai invázió kitörése óta egyre közelebb került egymáshoz. Ez az új szövetség azonban éppen a kínai geostratégiai elképzeléseknek tehet keresztbe – írja az Eurasian Times.
Orbán Viktor magyar kormányfő nagy meglepetésre látogatást tett az ukrán fővárosban, ahol Volodimir Zelenszkij elnökkel tárgyalt. A megbeszélések tartalmáról eddig nem lehetett sokat tudni, a Kyiv Independent információi szerint viszont a kijevi államfő visszautasította a magyar miniszterelnök tűzszüneti javaslatát.
Szerte Európában jelentős a támogatottsága annak, hogy az Ukrajnát támogató országok növeljék a Kijevnek szánt fegyver- és lőszerellátást – derül ki a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) páneurópai think tank ma megjelent, 14 európai országra (de Magyarországra nem) kiterjedő közvélemény-kutatásából. Mindamellett az összes felmérésbe bevont államban a közvélemény többsége ellenzi, hogy országuk harcoló csapatokat küldjön Ukrajnába.
Az amerikai Bloomberg beszámolt arról, hogy az információik szerint Peking és Moszkva közös támadó drón kifejlesztésén fáradozik. A lépés megdöntené az eddigi kínai kommunikációt, amely szerint nem nyújtanak segítséget az oroszoknak az ukrajnai háborúban.
Az amerikai republikánus elnökjelölt, Donald Trump két nemzetbiztonsági szakértő szerint is egy radikális elképzelés megvalósítását fontolgatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel lezárja az ukrajnai háborút – írja a Politico.
Újabb felvételek jelentek meg az Ukrajna keleti országrészében fekvő mirhorodi légibázis ellen elkövetett orosz csapásról, amely mindössze egy nappal követte az előzőt.
Oroszország és Kína közös hadgyakorlatot tartott a határon átnyúló terrorizmus visszaszorításáért hétfőn. A két hatalom először tartott ilyen akciót Moszkva 2022-es ukrajnai inváziója óta – írja a South China Morning Post.
Orosz támadás érte az ukrán Mirhorod légibázist, legalább egy Szu-27-es vadászgép odaveszett. Jelentés került ki az amerikai médiába az orosz szárnyasbombákról: mint kiderült, több tucat ilyen fegyver zuhant le Oroszország területén. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma váratlanul Kijevbe utazott, ahol egy kétoldalú megállapodás létrehozását tárgyalta Volodimir Zelenszkij elnökkel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
A Világbank a 2024-es pénzügyi évre vonatkozó jövedelmi rangsora szerint Ukrajnát a felső közepes jövedelmű országok közé sorolta - derült ki a szervezet közleményéből, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetett kedden.
Kereskedelemről, határ menti együttműködésről, infrastruktúráról és energiaügyről egyeztetett ma Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – árulta el X-oldalán az ukrán vezető.
Ukrajna hétfőn közölte befektetőivel, hogy továbbra is bízik abban, hogy sikerül elérni az adósság átütemezésének célját még a háború közepette is, mielőtt a fizetési moratóriumok augusztus 1-jén lejárnak. A pénzügyminisztériummal folytatott telefonbeszélgetésen négy forrás is részt vett, akik megerősítették ezt az információt.
Tűzszünetet javasolt Orbán Viktor miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek kijevi látogatása során - értesült a Reuters.
Az ukrán haderőnek nincsenek megfelelő képességei ahhoz, hogy elhárítsák az orosz felderítődrónok tevékenységét – idézi Jurij Ihnatot, az ukrán légierő szóvivőjét a Sky News.
Egy londoni székhelyű feltörekvő piaci befektetési csoport, a Gemcorp kiszivárgott feljegyzése szerint a vállalat arra törekedett, hogy erős politikai kapcsolatokat építsen ki különböző országokban. Az orosz pénzből alapított társaság a brit Konzervatív Párt több tagját felvette már alkalmazottnak, és úgy tűnik, hatékony volt a befolyásszerzésük. A választások előtt az újabb botrány nem jön jól a toryknak.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök megérkezett ma délelőtt Kijevbe, az első videó fel is került az internetre a politikus érkezéséről.
Az ukrajnai háború kezdete óta legalább két esetben is tevékenykedtek orosz tengeralattjárók Írország partjainál – írta meg a Bloomberg hírszerzési források alapján.
Az oroszok a háború bő két éve alatt számtalan minimum szokatlan házilag barkácsolt fegyvert vetettek be. Ezek egy része egészen elmés megoldás volt, más meg éppen arcpirító butaság. Most kipróbáltak valamit, ami biztosan az utóbbi kategóriába esik
Az orosz védelmi minisztérium nemrég közölte, hogy erői ellenőrzésük alá vontak két kelet-ukrajnai falut. Ukrajna pár órája legalább részlegesen cáfolta az orosz jelentést.
Az UniCredit bejelentette, hogy jogi úton kívánja megtámadni az Európai Központi Bank (EKB) azon döntését, amely szerint az olasz banknak csökkentenie kell oroszországi kitettségét. Az ügyben az Európai Unió Törvényszékének döntését kérik.
Joe Biden visszalépését követően.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Örülhet neki a tech szektor?
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.