omv

Gyenge negyedévet zárhatott az OMV - Esik a részvényár

Összességében gyenge lehetett az OMV idei harmadik negyedéves teljesítménye, legalábbis erre engednek következtetni a társaság által előzetesen közzétett adatok. A kitermelés jelentősebb visszaesést mutatott, elsősorban a Líbiai kiesés következtében, és a finomítás is rosszul teljesíthetett, a marginok gyakorlatilag összeomlottak.

Pihenő jöhet az októberi száguldásban

Az októberi ralit indexekben és egyedi részvényekben is korrekció követheti. Amíg messze a támaszok addig eladást érdemes keresni, azok elérésével viszont újra a vevők kerülhetnek fölénybe. Ma az olasz börze indexe mellett az Alcoa és az OMV grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Jövőre emelkedhet a bányajáradék Romániában

Jövő év végére a tervek szerint emelkedne Romániában a bányajáradék mértéke - számolt be a Reuters. A román nemzeti ásványkincs szövetség (ANRM) vezetője szerint a bányajáradék jelenlegi mértéke nem megfelelő.

Csökkentené közel-keleti függőségét az OMV

A hétvégén az osztrák olajipari vállalat, az OMV vezére nyilatkozott a Kurier nevű lapnak, melyben kifejtette, a cég a jövőben csökkenteni kívánja függőségét a politikailag instabil közel-keleti országoktól, Európában viszont növelni akarja kitermelését.

Leminősítette az OMV-t a Morgan Stanley

A korábbi egyenlő súlyozásról alulsúlyozásra rontotta az OMV részvényeire vonatkozó ajánlását a Morgan Stanley, ezzel párhuzamosan pedig a célárfolyamát mérsékelten csökkentette, 29,4-ről 29,1 euróra.

Megint leálltak az OMV líbiai kútjai

Az OMV pénteken bejelentette, hogy leállította termelését Líbiában a feszültté vált belpolitikai helyzet miatt- nyilatkozta a társaság szóvivője a Reutersnek. A céggel kapcsolatban érkezett egy pozitív hír is, eszerint Norvégia partjainál akár 164 millió hordó olajt és 40 millárd köbláb gázt rejtő mezőt tártak fel a cég szakemberei. A mezőn az OMV-nek 25%-os részesedése van.

Újabb kutatási sikerek az OMV-nél

Az OMV gáz és kondenzátum találatot jelentett be a Pakisztáni Sofiya-2 kutatófurásnál. A tesztek során összességében 4500 boe/nap nagyságrendű szénhidrogént tudott kinyerni a vállalat.

Továbbra is vételen az OMV az Ersténél

Mai dátummal publikálta legfrissebb elemzését az OMV részvényei kapcsán az Erste, melyben többek között értékelte a legutóbb végrehajtott vásárlásokat az upstream szegmensben. Az Erste továbbra is fenntartja vételi ajánlását és 43 eurós célárfolyamát.

Optimistábban látja az OMV-t a Citi

Az OMV napokkal ezelőtt jelentette be, hogy több milliárd dollár értékben vásárolt északi-tengeri olaj- és gázmező-részesedéseket. Ezt követően a Citi felülvizsgálta modelljét, és megemelte a részvények célárfolyamát.

Bevásárolt az OMV

Az osztrák OMV AG olajipari konszern norvég és brit olaj- és gázmező-részesedéseket vásárolt az Északi-tengeren a norvég Statoil vállalattól egy 2,65 milliárd dolláros üzlet keretében - közölte hétfőn az OMV.

Új vezető az OMV Hungária élén

Augusztus elejétől Wilfried Gepp az OMV Hungária Kft. új ügyvezető igazgatója, egyben a magyar piacokért felelős töltőállomás-üzletág igazgatója - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

OMV: csak a finomítás remekelt (3.)

Ma tette közzé negyedéves jelentését az osztrák olajtársaság, az OMV is, a számok a legtöbb soron elmaradtak az elemzői konszenzusban szereplő értékektől, egyedüli üdítő pont a finomítás jóval várt feletti eredménye volt. A jelentés nagy vonalakban hasonlít a MOL-éra: az upstream szegmens a csökkenő kitermelés és az alacsonyabb olajárak miatt szenvedett, míg a finomítás egy alapvetően nem túl kedvező környezetben relatíve jól tudott teljesíteni, köszönhetően a kiskereskedelmi tevékenységnek.Az árfolyam érdemi elmozdulást nem mutatott a jelentés közzétételét követően.

4000 forintnál lehet jó vétel az OTP

A hazai papírok alaposan lemaradtak a nyugati indexektől, míg a régióban már vannak emelkedésre utaló jelek. Ma az OTP és a MOL mellett az OMV grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

4600 forint felett reménykedhetnek az OTP részvényesek

Próbálkoztak a nyugati börzéken az esés megindításával, de medve még nem kapott igazán erőre. Eközben az OTP egy bukófordulót csinált, melyből csak a 4600 forintos szint felett juthatna némi levegőhöz. Ma az OTP és az OMV mellett a Bund grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

OMV: csökkenő kitermelés, szenved a finomítás

Közzétette az OMV szokásos, gyorsjelentést megelőző riportját, melyben néhány adatot publikált az idei második negyedév teljesítményéről. A társaság kitermelése a megelőző negyedévhez képest enyhén csökkent, mely a kazah technikai problémáknak, a líbiai sztrájkoknak és az ausztriai áradásoknak volt köszönhető. A gázértékesítés volumene 5% os csökkenést mutatott év/év alapon, a finomítás pedig továbbra is a csökkenő marginoktól szenved.

Ausztráliai kutatásokról adott hírt az OMV

Kedvező hírekkel szolgált ausztráliai földgázkutatásai kapcsán az osztrák OMV, a legújabb mélytengeri kútfúrás megerősítette, hogy Nyugat-Ausztrália partjainál több, földgázt tartalmazó réteg helyezkedik el.

OMV: visszaállt a kitermelés Líbiában

Az OMV bejelentette, hogy múlt pénteken visszaállt kitermelése Líbiában, mely jelenleg normál szinteken stabilizálódott. Líbia fontos piaca az OMV-nek, amit jól mutat a kitermelés korábban bejelentett leállására adott piaci reakció is, a papírok közel 10%-ot estek két nap leforgása alatt.

Nyeletlen baltaként zuhan az OMV

Folytatódik a lejtmenet az osztrák olajtársaság, az OMV piacán, a tegnapi 4%-ot zuhanás után ma újabb 3%-ot esett a részvényár. A lejtmenet hátterében elsősorban a tegnapi hír állhat, miszerint átmenetileg szünetel a társaság kitermelése Líbiában.

Leállt az OMV termelése Líbiában - Esik a részvényár (3.)

A jelenlegi politikai helyzet következtében június 25.-e óta lényegében nem termel olajat Líbiában az OMV - tájékoztatta a nyilvánosságot közleményében az osztrák olajtársaság. Líbia korábban már okozott gondot az OMV-nek, 2011-ben a Kadhafi-rezsim elleni megmozdulások hatására az ország olajkitermelése meredeken visszaesett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.