A német hatóságok járványügyi szempontból a legkockázatosabb területek közé sorolták szombaton Nagy-Britanniát a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt, és december 20-i hatállyal jelentősen megszigorították az Egyesült Királyságból érkezőkre vonatkozó beutazási szabályokat - ismertette a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI).
Az omikron néhány hét alatt akár súlyos járványhullámokat is elindíthat Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője szerint. A szakértő a dán példa alapján úgy véli, hogy a következő járványhullám jóval nagyobb lehet, mint az eddigiek voltak. Egyelőre azonban ez csak az esetszámokra értendő, hiszen az omikron lefolyását rendkívüli bizonytalanságok övezik.
A holland ügyvivő kormány vasárnap reggeltől ismét "kemény" lezárásokat vezet be annak érdekében, hogy korlátozza a koronavírus omikron variánsának terjedését - jelentette be szombat este Mark Rutte miniszterelnök.
Az omikron a legrosszabb félelmeinket váltja valóra: részben meg képes kerülni az oltások nyújtotta védelmet is, így nem csoda, hogy a variánsoktól mostanra igazán tartani kezdtünk. De talán mégsem kellene minden új törzs miatt aggódnunk - hívja fel a figyelmet az InfoStart cikke.
Villámgyorsan terjed az omikron variáns Európában, így a jövő elejére valószínűleg dominánssá válik Franciaországban – figyelmeztetett a francia miniszterelnök.
„Majdnem biztos”, hogy Angliában naponta több százezer (!) ember fertőződik meg a koronavírus omikron variánsával, amely a járvány újabb hullámát okozza – közölték a brit kormány tudományos tanácsadói.
Ausztria december 20-tól szigorítja a beutazási feltételeket, hogy meg lehessen fékezni a koronavírus új, omikron nevű mutánsának terjedését - jelentette be pénteken este az osztrák egészségügyi minisztérium.
A Szputnyik V és a Szputnyik Light vakcina kombinációjával történő beoltottság teljes védelmet nyújt az új típusú koronavírus omikron változata ellen - jelentette ki Alekszandr Gincburg akadémikus, az orosz Gamaleja Központ igazgatója pénteken újságíróknak.
A Washingtoni Egyetem és a svájci Humbals Biomed SA gyógyszervállalat által lefolytatott kutatás szerint a Sinopharm, a Janssen és a Szputnyik vakcinái kevésbé hatékonyak az omikron variánssal szemben, mint a korábbi mutánsok esetében – írja a Bloomberg.
A koronavírusos betegek kórházi felvételének aránya 91%-kal csökkent Dél-Afrikában az omikron variáns által kiváltott hullám második hetében, mint a korábbi, delta okozta harmadik hullám második hetében - írja a Bloomberg.
Csütörtök reggelre 272,2 millió főre nőtt a világban a regisztrált koronavírusos esetek száma a járvány kitörése óta és 5,3 millió haláleset köthető már a koronavírushoz a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Három hét alatt nagyot változott a járványügyi kilátások megítélése az omikron variáns megjelenése és rendkívül gyors terjedése miatt, és sorra érkeznek az adatok arról, hogy a két oltás jóval gyengébben véd a tünetes megbetegedések ellen. Kérdéses egyelőre, hogy szükség lesz-e új, az omikronra specifikus oltásra, egyelőre újabb szigorításokkal és belépési korlátozásokkal reagálnak az országok. Hírek a koronavírusról percről percre.
Az omikron variáns nagyon gyorsan terjed Kanada legnépesebb tartományában, Ontarioban, és már a következő hónap első heteiben túlterhelheti az intenzív osztályokat a kórházakban - figyelmeztetnek a helyi szakértők, akik egyben korlátozások bevezetését sürgetik.
Átalakítják az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampányt Németországban a kórokozó omikron nevű változatának felbukkanása miatt - jelentették be csütörtökön Berlinben. Karl Lauterbach egészségügyi miniszter tájékoztatóján elmondta, hogy az első és a második adag oltások beadása mellett kiemelten foglalkoznak az emlékeztető oltásokkal.
Kitiltják a brit turistákat Franciaországból az extrém gyorsan terjedő omikronos esetek miatt, szombattól csak nyomós indokkal lehet beutazni az Egyesült Királyságból Franciaországba – írja a Sky News.
A koronavírus-világjárvány miatti korlátozások teljesen megváltoztatták a vírusos megbetegedések szezonalitását. Az intézkedések feloldása több vírus egyidejű megjelenését okozta - közölte a Magyar Gyermekorvosok Társasága.
Három hét alatt nagyot változott a járványügyi kilátások megítélése az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központban és mindez az omikron variáns megjelenése és rendkívül gyors terjedése miatt történt. Friss előrejelzésében több aggodalomra okot adó ábrát is bemutatnak az ECDC szakértői, mert igaz ugyan, hogy egyelőre nincsenek megbízható adatok arra vonatkozóan, hogy az új variáns súlyosabb megbetegedéseket okozna, ezért korai lenne még megnyomni a pánik gombot, ugyanakkor gyors terjedése és az európai lakosság várhatóan gyengülő védelmi szintje miatt ismét készenlétben kell lenniük az európai országoknak. Nem kizárt a szakértők figyelmeztetése szerint, hogy az omikron variáns által beinduló ötödik járványhullám megint túl fogja terhelni egyes országok egészségügyi rendszerét.
Mindeddig nem érkezett egyértelmű válasz arra, hogy az omikron variáns egy újabb, ötödik hullámot hoz magával, vagy a járvány végét vetíti előre. A kutatások eredményei megoszlanak a tekintetben, hogy az új variáns által okozott tünetek enyhébbek-e vagy hasonlóak, mint a delta variáns esetében. Az Egyesült Királyságban új csúcsra ugrottak az esetszámok, és a várakozások szerint a következő hetekben újabb rekordokat dönt a járvány az omikron miatt. Eközben Gorogországban is Romániában is tesztet kérnek a beutazóktól, hiába vannak adott esetben beoltva.
A brit egészségügyi minisztérium szerda este bejelentette, hogy az utóbbi 24 órában 78 610 új koronavírus-fertőződéses esetet azonosítottak laboratóriumi vizsgálatokkal országszerte; ez az eddigi napi rekord.
Az előzetes bizonyítékok azt mutatják, hogy a COVID-19 oltások kevésbé hatékonyak az omikron koronavírus-változathoz kapcsolódó fertőzések és annak átadása ellen, amely szintén nagyobb kockázatot jelent az újrafertőződésre - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet.