A négyéves mélypontot jelentő 93,7 pontról 95,2 pontra emelkedett januárban az eurózóna gazdasági hangulatindexe, míg a fogyasztói hangulatindex mínusz 14,2 pontra emelkedett januárban a decemberi mínusz 14,5 pontról – derült ki csütörtökön az Európai Bizottság által készített felmérés adataiból.
Az olasz Mediobanca kedden elutasította a részben állami tulajdonú Monte dei Paschi di Siena vételi ajánlatát, mondván, az egyesülés káros lenne a részvényesekre nézve, mivel nem lenne stratégiai és pénzügyi értelme.
Az utasbiztosítások negyedét kötik kimondottan síelésre, a november óta megkötött utasbiztosítások átlagos díja pedig közel 11 ezer forint volt. A legtöbben autóval mennek valamelyik síparadicsomba, az országok listáját pedig utcahosszal vezeti Ausztria – derült ki a Netrisk saját adataiból.
Az elmúlt negyedévekben csökkenésnek indult a használt autók ára a főbb európai piacokon, és ebben a tavalyi év utolsó hónapjaiban sem történt változás, az árak tovább estek. A UBS legfrissebb elemzésben azzal számol, hogy az új autók piacán várhatóan felerősödő árverseny a használt autók piacára is hatással lehet, és tovább nyomhatja lefelé az árakat. Az árcsökkenés ráadásul a használt elektromos autóknál még jelentősebb, mint a belső égésű motoros járművek esetében.
A Commerzbank szerdán "ellenségesnek" minősítette az UniCredit fúziós közeledését, és közölte: az elmúlt két évben nem folytak tárgyalások egyesülésről az olasz bankkal, annak ellenére, hogy Andrea Orcel, az UniCredit vezérigazgatója ennek ellenkezőjéről beszélt - írja a Reuters.
Az olasz parlament megszavazta Ukrajna további támogatását a háború kezdete óta immáron tizedik fegyverszállítmány küldésével, amely a védelmi miniszter szerint az utolsó lesz.
Az olasz Generali biztosító és a francia BPCE bank kedden bejelentette: megtették az első lépést Európa legnagyobb bevétellel és második legnagyobb kezelt vagyonnal rendelkező vagyonkezelőjének létrehozása felé. Az iparág szereplői méretük növelésével próbálják fenntartani vagy növelni marzsukat.
A Generali befektetési bizottsága zöld utat adott az olasz biztosítónak ahhoz, hogy összeolvadást hajtson végre a francia tulajdonban lévő Natixis Investment Managersszel az alapkezelési üzletágban - közölte két, az ügyhöz közel álló forrás vasárnap a Reuterszel.
Olaszország, Albánia és az Egyesült Arab Emírségek (EAE) megállapodott egy 1 milliárd euró értékű új tenger alatti energetikai összeköttetés kiépítéséről. A projekt célja a megújuló energiaforrások importjának elősegítése az Adriai-tengeren keresztül, ami jelentős lépés az energiabiztonság növelése, a fenntartható fejlődés és a tiszta energiára való átállás felgyorsítása felé a mediterrán térségben - írta meg a Reuters.
Havi összevetésben nőtt, éves szinten csökkent az euróövezet ipari termelése novemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Az Európai Unió 2025 január végén megszünteti a gázárplafont, amelyet 2022 decemberében vezettek be megawattóránkénti 180 eurós határig. Az intézkedés soha nem lépett életbe, mivel az energiaárak a háború kitörését kivetően jelentősen visszaestek. A most meghozott döntés különösen érzékeny időszakban született, tekintve az ukrán gáztranzit szerződés lejártát, az orosz LNG import tervezett uniós tilalmát és a hideg téli időjárás által okozott ellátási kockázatokat - írta meg a Reuters.
Az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja, jelentős lépést tett a kriptovaluták piacán: első alkalommal hajtott végre saját számlás kereskedést bitcoinnal. Egy belső feljegyzés szerint az Intesa jelenleg 11 bitcoinnal rendelkezik - számolt be a Reuters. A bank egymillió eurót fektetett be a világ vezető digitális valutájába, ami jelzi a hagyományos pénzügyi intézmények növekvő érdeklődését a kriptovaluták iránt.
Zalaegerszegen gyártották azt a KF41 Lynx páncélost, melyet az olasz haderő jelenleg tesztel, a járműtípus esetleges rendszeresítése céljából - tudta meg a Combatant Blog.
Varsó támogatja Donald Trump követelését, hogy a NATO-országok a GDP 5 százalékát költsék védelemre, még akkor is, ha a szövetség lemaradó országainak 10 évbe telik, mire elérik a célt - vélekedett a lengyel védelmi miniszter a Financial Times beszámolója szerint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy a nyugati szövetségesekkel a németországi Ramstein légibázison folytatott tárgyalások eredményeként további 2 milliárd dollár értékű katonai támogatást kap Ukrajna az Oroszország elleni háborúhoz – írja a Reuters.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján határozott álláspontot fogalmazott meg az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kereskedelmi kapcsolatok jövőjét illetően. Az olasz kormányfő szerint a vámok bevezetése nem alkalmas eszköz a két fél közötti gazdasági egyensúly helyreállítására.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?