olajtermelés

Rekord eredményekre emelkedik a Shell

Emelkedik a Shell részvény árfolyama hétfőn, miután a társaság az elmúlt négy év legmagasabb nyereségét érte el 2018 harmadik negyedévében, jelentős részben az olajárak emelkedésének köszönhetően.

Megszakította rossz sorozatát a világ legnagyobb olajcége

Megszakította rossz sorozatát a világ legnagyobb olajcége

Az Exxon Mobil a vártnál nagyobb nyereséget és árbevételt ért 2018 harmadik negyedévében, teljes olaj- és gáztermelése azonban ismét csökkent. Vártnál jobb jelentésével a világ legnagyobb, tőzsdén kereskedett olajtársasága megtört egy negatív szériát, a mostanit megelőző öt negyedév eredményeiből négy ugyanis elmaradt a prognózisoktól.

Rákapcsoltak az olajtermelésre az oroszok

Októberben harmincéves csúcsra, napi 11,41 millió hordóra emelkedett az orosz olajtermelés az energiaügyi minisztérium pénteken közzétett jelentése szerint.

Jó úton jár az OMV ahhoz, hogy a nagyok közé kerüljön

Jó úton jár az OMV ahhoz, hogy a nagyok közé kerüljön

Elsősorban az olajárak emelkedése, valamint kitermelésének fokozása javította az OMV eredményességét a harmadik negyedben. Az osztrák olajtársaság termelése egy év alatt 20 százalékkal napi 400 ezer hordó olajegyenérték fölé bővült, vagyis jó úton jár stratégiai célja, a 600 ezer hordós termelés 2025-ig való elérése felé.

Sosem látott szinten a világ olajtermelése

Új történelmi rekordot ért el a globális olajtermelés augusztusban. A világ olajkitermelése elérte a napi 100 millió hordós szintet, annak ellenére, hogy Irán és Venezuela hozzájárulása csökkent.

Nagy tervei vannak az olaj- és gázszektorban Kínának

Nagy tervei vannak az olaj- és gázszektorban Kínának

A kínai belföldi gáz- és olajkutatás és -termelés fokozását ígérik az ország állami energiaóriásai; különösen a gázellátást kívánják növelni. Az elhatározásra nem teljesen maguktól jutottak a nagyvállalatok vezetői, sokkal inkább Hszi Csin-ping elnök instrukcióinak köszönhetően.

Meglepő adatra drágul az olaj - Bejelentésre várnak a piacon

Drágul az olaj hétfőn délelőtt, miután a friss adatok szerint Szaúd-Arábia termelése júliusban meglepetésre csökkent, a tengerentúli palaolaj-termelés bővülése pedig a jelek szerint, legalább is átmenetileg stagnáló szakaszba léphetett. Az árfolyamok emelkedését támogatja az is, hogy a piac várakozásai szerint hétfőn újabb bejelentésre kerül sor Washingtonban az iráni olajexportot célzó szankciókról.

Rekordot döntött az olajtermelés

Idei csúcsára emelkedett a Kőolaj-exportáló Országok (OPEC) olajtermelése júliusban, miután a Perzsa-öböl államai a júniusi megállapodásnak megfelelően fokozták aktivitásukat, és a Kongói Köztársaság is csatlakozott a csoporthoz. A bővülést ezzel együtt az iráni és líbiai kínálat csökkenése korlátozta.

A vegyiparban terjeszkedik a világ legnagyobb olajcége

A vegyiparban terjeszkedik a világ legnagyobb olajcége

A Saudi Aramco részesedést szerezne a szintén szaúdi állami SABIC (Saudi Basic Industries Corp) petrolkémiai óriásban - közölte az olajtársaság. A lépés érdemben növelheti az Aramco piaci értékét a tervezett tőzsdére lépést megelőzően.

Egymás után dönti az olajrekordokat az Egyesült Államok

Egymás után dönti az olajrekordokat az Egyesült Államok

2018-ban napi 10,8 millió hordóra, 2019-ben pedig 11,8 millió hordóra bővülhet az Egyesült Államok nyersolajtermelése az ország Energiainformációs Hivatalának (EIA) előrejelzése szerint. Ezzel az Államok valószínűleg már idén a világ első számú olajtermelőjévé válhat, amit jövőre is megőrizhet. Ezzel az USA az 1970-ben felállított napi átlag 9,6 millió hordós termelési rekordot adja át a múltnak. Közben az ország nyersolaj- és üzemanyagimportja hatvan éves mélypontra süllyed.

Az olajár sorsát meghatározó döntés készül

Az olajár sorsát meghatározó döntés készül

Az olajárak jövőbeni alakulását illetően rendkívül fontos ülésre készül a világ legjelentősebb olajtermelő országait tömörítő OPEC. A korábbi tervekkel szemben ugyanis már június 22-i, Bécsben tartandó találkozóján dönthet a kitermelés növeléséről a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete. Az OPEC-től, illetve orosz forrásból származó hírek szerint a júniusban meghozandó döntés akár teljes mértékben visszavonhatja a 2017 eleje óta hatályos, összességében a globális olajpiaci kínálat közel két százalékát kivonó összehangolt kitermeléscsökkentési intézkedést. A döntésnek már önmagában a kilátása jókora gyengülést idézett elő az olaj árfolyamában, ami az olajtársaságok árazását is kedvezőtlenül érintette.

Eltűnt 600 ezer hordó olaj a piacról

Eltűnt 600 ezer hordó olaj a piacról

Az elmúlt tizenkét hónap legalacsonyabb szintjére csökkent áprilisban a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) olajkitermelése, nem utolsó sorban a venezuelai olajipar mélyrepülése és az afrikai olajexport visszaesése miatt. A szervezetbe tartozó országok olajtermelése jelenleg még az OPEC-nek a kitermelés korlátozására vonatkozó céljától is jócskán elmarad.

A bérek miatt lehet sztrájk a világ egyik leggazdagabb országában

A bérek miatt lehet sztrájk a világ egyik leggazdagabb országában

Mintegy 35 ezer norvég munkavállaló léphet sztrájkba vasárnaptól, amennyiben nem sikerül új kollektív bérmegállapodást elérni a szerdán kezdődött négynapos tárgyalásokon; a sztrájkolók száma pedig később még emelkedhet. A sztrájk eleinte ugyan nem érinti az EU második legnagyobb olajellátó országának kitermelését, később azonban kedvezőtlenül befolyásolhatja azt.

Olajat találtak Magyarországon

Hamarosan megkezdheti a Mol a Somogy megyei Vízváron talált földgáz és kőolaj kitermelését. A beruházástól a helyiek jelentős adóbevételre számítanak, és abban bíznak, hogy számukra is ad munkát - számolt be az atv.hu.

Nagyobb lehet a Mol és partnerei északi-tengeri projektjének csúcstermelése

A jövő év első felében futhat fel a Catcher területen a kitermelés - közölte az operátor Premier Oil az északi-tengeri projekttel kapcsolatban; a kitermelés indulását ma reggel jelentette be a Mol. A magyar olajtársaság 20 százalékos részesedésével megvalósuló projektben a csúcstermelés a korábban vártnál magasabb, napi 60 000 hordó olaj-egyenérték lehet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.