Budapesten találkoztak egymással a visegrádi országok közlekedési államtitkárai és miniszterhelyettesei, akik többek között a nagysebességű vasúti összeköttetések előkészítésének felgyorsításáról, összehangolásáról és az ukrán gabonaexport hathatósabb elősegítéséről állapodtak meg - tette közzé Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját, az új teherforgalmi folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között - közölte az innovációs és technológiai miniszter.
Ahogy januárban mi is beszámoltunk róla, egy 2 km hosszú libegő tervezésére írt ki közbeszerzést a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft., melynek végállomása a tokaji Kopasz-hegy lesz. Mostanra az is kiderült, ki lett a nyertes, vagyis ki tervezheti meg a beruházást - írja a Magyarépítők.
Lezárult az új Duna-híd úthálózatának pesti nyomvonalára vonatkozó társadalmi egyeztetés és hatásvizsgálat - osztotta meg Vitézy Dávid, közösségi oldalán. A beérkezett vélemények feldolgozása alapján két olyan változat van, amely a válaszadói csoportok körében mérlegelés tárgyát képezheti: az egyik, egy a Kiserdő szélén vezetett alagút megépítését, a másik, a Határ út mai nyomvonala alatt vezetett alagút megépítését jelenti.
A MÁV a Keleti és a Nyugati pályaudvarra érkező repülőtéri vasút tervét egyformán támogatja szakmailag - nyilatkozta pénteken Homolya Róbert, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója az MTI-nek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret a belvárossal összekötő kötöttpályás közlekedéssel kapcsolatban. A társaság véleménye szerint a kormány - budapesti fejpályaudvarok jövőjéről is szóló - döntéseitől függ majd, hogy melyik nyomvonal valósulhat meg.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Magyarázkodnak a politikusok.
Erős szavakat használt Boris Johnson.
Nem csak az árfolyam emelkedésére érdemes figyelni.
A külügyminiszter emellett a szankciók érvényben maradásáról is szót ejtett.
A hajó a kikötőben marad, amíg nem születik döntés a sorsáról.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?