Romániában megkezdődik a nukleáris incidens esetére beszerzett harmincmillió jódtabletta kiosztása, miután a műveletet szabályozó miniszteri rendelet megjelent a hivatalos közlönyben - közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Oroszország bejelentette, hogy tesztelte a Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétáját, ami nukleáris arzenáljának új tagja és Vlagyimir Putyin szerint „elgondolkodtatja” Moszkva ellenségeit – írja a Reuters.
Volodimir Zelenszkij szerint a világ minden országának fel kell készülnie arra a lehetőségre, hogy Vlagyimir Putyin taktikai atomfegyvereket vet be az Ukrajna elleni háborúban - derül ki a CNN interjújából.
Magyarországon azonban nem kell attól tartani, hogy az ukrán nukleáris létesítményeket érő esetleges támadás esetén katasztrófa állna elő, a magyar mérőrendszer várhatóan érzékelni tudná a sugárzás egy részét, de ennek egészségügyi következménye a magyar lakosságra nem lenne - mondta el az Inforádió érdeklődésére válaszolva Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanára.
Országszerte hiánycikk lehet a jódtabletta, amelyre az Európában jelentős kereslet mutatkozik mióta az emberek attól tartanak, hogy Oroszország nukleáris támadást mér Ukrajnára. A Portfolio az ország különböző pontjain található gyógyszertáraknál érdeklődött arról, hogy van-e készleten még a termék, amely már csak elvétve kapható, és a jelek szerint nem is tudják beszerezni. Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója tájékoztatása szerint a gyógyszertárakban szabadon beszerezhető jódtartalmú készítmények nem arra szolgálnak, hogy nukleáris katasztrófa esetén pótolják a jódot. Dobson Szabolcs szakgyógyszerész is teljesen értelmetlennek tartja a jódtabletták felhalmozását, mivel annak indokolatlan szedése komoly egészségügyi mellékhatásokkal járhat. Szükség esetén a sugárvédelmi célokból alkalmazott készítményeket állami raktárakból és állami intézkedésre osztják szét.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma reggel friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról. A brit hírszerzés megerősítette, hogy "a sugárzási szintek a normális határokon belül maradtak" az ukrajnai Zaporizzsjai atomerőmű elleni támadást követően.
Az ukrán nukleáris energiaügynökség közlése szerint a szokásosnál magasabb gammasugárzási szintet észleltek a leállított csernobili atomerőmű közelében azt követően, hogy az orosz hadsereg elfoglalta azt – számol be a fejleményekről az AP hírügynökség.
A DeepMind kutatói egy új alkalmazási területet találtak a mesterséges intelligenciának. Az újonnan kifejlesztett szoftver egy kísérleti reaktor magfúziós folyamatait felügyeli és irányítja majd.
Az Európai Bizottság szerint a földgáz és a nukleáris energia eszköz lehet a túlnyomórészt megújuló energiaforrásokra történő átállás elősegítésében - közölte az uniós bizottság hétfőn.
Ausztrália saját nukleáris meghajtású tengeralattjáró fejlesztési projektet indít brit és amerikai segítséggel, hogy az indiai-csendes-óceáni térségben Kína katonai dominanciáját ellensúlyozzák. Az várható volt, hogy a projekt feldühíti Kínát, viszont Emmanuel Macron francia elnök is csalódott hangnemű közleményt adott ki, amiért a dealből kihagyták az általa vezetett európai országot. Az új, ausztrál tengeralattjárók várhatóan a 2040-es években állnak majd rendszerbe, várhatóan hasonlítani fognak több szempontból is az amerikai Virginia-osztályra és / vagy a brit Astute-osztályra is.
Irán bejelentette szombaton, hogy az atomprogramjáról szóló 2015-ös hathatalmi megállapodást szándékosan megsértve újabb, modernebb, ezáltal gyorsabb urándúsító centrifugákat helyezett üzembe.
Az Európai Unió aggodalommal veszi tudomásul Teherán azon döntését, hogy felfüggeszti az iráni atomprogrammal kapcsolatban kötött nemzetközi megállapodás (JCPOA) átláthatóságra vonatkozó rendelkezéseit kiegészítő jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazását - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az EU nevében kiadott nyilatkozatában csütörtökön.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium mai közleménye szerint a nukleáris iparban rejlő lehetőségek kiaknázásához a szakemberképzési és kutatás-fejlesztési kapacitások megerősítésére, rendszerbe foglalására van szükség. E folyamat kulcsszereplője lehet a Dunaújvárosi Egyetem, amelynek jövőképéről, fejlesztéséről egyeztettek a kormány képviselői az intézmény vezetőivel ma Dunaújvárosban.
A nukleáris fegyverkezés veszélyétől óvott pénteken António Guterres ENSZ-főtitkár, valamint sürgette az Egyesült Államok és Oroszország által megkötött, a nukleáris fegyverzet korlátozásáról szóló Új START-szerződés mihamarabbi meghosszabbítását.
Oroszország a nukleáris hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött START-3 egyezmény megmentésére szólította fel szombaton az Egyesült Államokat.
A Rolls-Royce nemcsak méregdrága autókat képes gyártani, hanem akár mini atomerőműveket is építhet a közeljövőben. Vannak előnyei és hátrányai az új technológiának, de a tömegtermelésnek köszönhetően az új találmánnyal sokkal olcsóbb lenne megépíteni egy atomerőművet.
Észak-Korea többé nem érzi kötelezve magát korábbi vállalásaira, így a nukleáris- és rakétatesztek felfüggesztésére, mert az Egyesült Államok nem tartotta be a Koreai-félsziget nukleáris leszereléséről szóló tárgyalások újraindítására vonatkozó tavaly év végi határidőt - közölte kedden Ju Jong Csol, az észak-koreai ENSZ-küldöttség egyik magas rangú diplomatája Genfben. Kijelentette: Észak-Korea ezért új lehetőségek után fog nézni. A diplomata ugyanakkor nem pontosította, mit ért ezen.
A franciák továbbra is komolyan támaszkodnának az atomenergiára, új nukleáris erőművek építését tervezi a többségben állami tulajdonban lévő EDF. Magyarország is hasonló úton jár, az atomenergia időjárás független, tervezhető zsinórtermelése biztos alapokra helyezheti a jövő energiaellátását.
Nem kizárt, hogy Kelet-Közép-Európa lesz a nemzetközi nukleáris fegyverkezési verseny egyik színtere és az is megtörténhet, hogy újratárgyalásra kerül az atomrakéták korlátozására született szerződés - mondta el Tálas Péter, a Nemzetközi közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója az Infostartnak.
A két új paksi atomerőművi blokk megépítésénél elsőbbséget élvez a nukleáris biztonság - mondta a két új blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter kedden Pakson, sajtótájékoztatón.