A nicaraguai parlament egyhangúlag megszavazta szerdán azt a javaslatot, amely visszavonja a helyi vöröskereszt alapításáról szóló, 1958-ban született rendeletet, megszüntetve ezzel a segélyszervezetet, amelyet egy állami intézmény vált fel.
Magyarország egymillió adag koronavírus-oltóanyagot szállít Nicaraguának a világjárvánnyal szembeni védekezés erősítése érdekében, ami a valaha volt legnagyobb vakcinaadomány hazánk történetében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolta meg a nicaraguai vezetést az ENSZ független szakértői csoportja csütörtökön Genfben közzétett jelentésében.
Az ENSZ Közgyűlése a tagállamok háromnegyedének támogatásával elfogadta az ukrajnai békét sürgető határozatot csütörtökön kétnapos vita után, Oroszország elutasította, India és Kína tartózkodott.
Meglepő fordulat történt nemrég a közép-amerikai Nicaraguában: 222 politikai foglyot engedtek szabadon, majd rögtön egy az Egyesült Államok felé tartó repülőgépre rakták őket. A diktatórikus módszerekkel kormányzó elnök, Daniel Ortega azt mondta, a haza ellenségeitől szabadultak meg, miközben Washington üdvözölte az elítéltek elengedését, és menedéket biztosított nekik. Két politikai fogoly nem élt az Egyesült Államokba távozás lehetőségével, egyikük Rolando Alvarez matagalpai püspök, akit visszavettek a börtönbe, ahol 26 éves büntetését kell letöltenie. A püspök érdekében maga Ferenc pápa is felszólalt.
A közép-amerikai Nicaraguában csütörtökön több mint 200 politikai foglyot engedtek szabadon és utasítottak ki az Egyesült Államokba, legnagyobb részük Daniel Ortega, az országot egyre diktatórikusabb módon vezető elnök kritikusa – írja a Reuters.
Összeesküvés miatt 10 év börtönre ítélt egy nicaraguai bíróság négy római katolikus papot, miután a kormány hosszú ideje azt állítja, hogy az egyház illegális, demokráciapárti tiltakozásokat támogat.
Magyarország 304 ezer adag Pfizer/Comirnaty koronavírus-vakcinát adományoz Nicaraguának, hogy a közép-amerikai országban is gyorsíthassák az oltási kampányt és felül tudjanak kerekedni a járványon – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Daniel Ortega, Nicaragua elnöke csütörtökön kijelentette, hogy az Egyesült Államok Managua ellen hozott újabb szankciói elhibázottak, mert miattuk megnő a migránsok száma az amerikai határon.
Nicaragua messze nem szerepel annyit a világsajtó címlapjain, mint Oroszország, Venezuela, Észak-Korea vagy Irán, hiszen egy mindössze 6,6 millió fős, gazdaságilag jelentéktelen országról van szó, amely érdemben nem tud beleszólni a nagy geopolitikai folyamatokba. Az egykori kommunista gerillából lett többszörös elnök, Daniel Ortega azonban egyre látványosabban hívja fel a világ figyelmét országára: összerúgta a port az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal és Hollandiával, eddig utolsó országként elismerte Pekinget, és hangosan kiáll Oroszország ukrajnai inváziója mellett. Eközben a diktatúra egyre elnyomóbbá válik: lényegében megsemmisítették az ellenzéket, a független médiát, legújabban pedig koncentrált támadást indítottak a katolikus egyház ellen a mélyen vallásos országban. Menekülő apácák, őrizetbe vett püspök, összeesküvésért letartóztatott papok – az egyházüldözés miatt már Ferenc pápának is meg kellett szólalnia.
Nicaragua megszakítja diplomáciai kapcsolatait Hollandiával - áll a közép-amerikai ország külügyminisztériumának közleményében.
Az Egyesült Királyság hírszerzése pénteken is elkészítette az ukrajnai konfliktussal foglalkozó elemzését. Véleményük szerint az Oroszországban tartott hadgyakorlatok nem érik el céljukat, és nem tudják felkészíteni az orosz csapatokat a valós harctéri körülményekre.
Nicaragua csütörtökön megszakította hosszan tartó diplomáciai kapcsolatait Tajvannal elismerve ezzel a pekingi vezetés egy Kína politikáját.
Nicaragua pénteken hivatalosan is benyújtotta kérelmét a kilépésre az Amerikai Államok Szervezetéből (OAS), miután a szervezet bírálta a november 7-i választások legitimitását, amelyeken Daniel Ortega elnököt egymást követő negyedik ciklusra újraválasztották
Az Egyesült Államok beutazási tilalmat rendelt el Daniel Ortega nicaraguai elnökkel és a kormányának tagjaival szemben a vitatott tisztaságú elnökválasztás nyomán - jelentette be kedden a Fehér Ház.
Panama nem tartja legitimnek a nicaraguai általános választást, és nem ismeri el az eredményét, a bolívári országok szövetsége (ALBA) viszont üdvözli Daniel Ortega hivatalban lévő államfő újabb, sorban immár negyedik választási győzelmét.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Lehetetlen elképzelés.
Több fontos adat is érkezett a nap folyamán, ezekre pozitívan reagáltak a befektetők.
Hogy kerülhetett be egy újságíró a titkos csoportba?
Számos létesítmény kapott védelmet.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.