Hamarosan meghallgatható lesz a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében arról lesz szó, hogy az aszály miatt tönkre ment idén 500 ezer hektáron a kukorica- és napraforgótermés, ezzel 400 milliárdos kár érte a hazai gazdákat. Az adás második részében pedig arról beszélünk majd, hogy az árstabilitáson és a forint árfolyamán túl, a kamatemelés milyen hatással lehet a fogyasztók életére a pénzügyi piacon.
Eddig mintegy 300 ezer hektárnyi kukorica és 200 ezer hektárnyi napraforgó ment tönkre a súlyos aszály miatt annyira, hogy ezeken a területeken semmiféle termés nem takarítható be. A régóta nem látott aszály ráadásul egy olyan évben viszi el a termés jelentős részét, amikor rendkívül magas árak vannak, vagyis a gazdák – normál körülmények között – kifejezetten jól kereshettek volna idén. Csak az említett két növénynél elképesztő összeg, mintegy 400 milliárd forint a kiesés, ráadásul a kalászos gabonák aratása sem hozott fényes eredményeket. Rontja a helyzetet az is, hogy nem csak a mennyiség, a minőség sem jó a döbbenetes csapadékhiány miatt.
Az árpa betakarítása a napokban fejeződik be, a búzát pedig most kezdték el, és a repce is még folyamatban van. Így a termés mennyiségét egyelőre nem látjuk, ugyanakkor az agrárminiszter szerint nem kell "jóstehetség ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy az egyik legrosszabb országos termésátlagra számíthatunk majd idén." Ha az elkövetkezendő napokban nem érkezik csapadék, akkor beláthatatlan következményekkel kell számolni a kukorica és a napraforgó esetében - mondta az M1 csatornának Nagy István.
Minden bizonnyal már senkinek nem okoz meglepetést, ha tavalyhoz képest magasabb árakkal találkozik egy-egy bevásárlás során. A háttérben a szálakat számos tényező mozgatja, például a termelői árak, amelyek jelentősen megszaladtak a zöldségek és gyümölcsök esetében is, az import dinnyéért többet kérnek tavalyhoz képest, ugyanakkor a kínálat bővülésével május végére a hazai termesztésű szamóca termelői ára mérséklődött. Brutális emelkedés tapasztalható a gabona- és ipari növényeknél is, ezzel párhuzamosan nőtt a hús feldolgozói értékesítési ára is.
A nagy márciusi drágulás után olcsóbb lett a nemzetközi élelmiszerkosár áprilisban, köszönhetően az árcsökkenésnek a növényi olajok és a gabonafélék piacán – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Tovább folytatódott a nyár közeledtével a termelői árak növekedése: áprilisra mintegy 80 százalékkal emelkedett napraforgómag termelői ára az előző évhez képest, továbbá nőtt repcemag tonnája is. Hiány nincs tojásból az orosz-ukrán fegyveres konfliktus miatt, azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a takarmányárak ugrásszerű növekedése csökkenti az árstabilitást. A zöldségek közül drágult a hazai termesztésű uborka, a spárga, ugyanakkor a magyar szamóca olcsóbb volt a Budapesti Nagybani Piac kínálata szerint. Márciusban emelkedett a nyerstej országos termelői ára, a legtöbb tejterméket is érinti ám a drágulás, amelyet a húsok sem úsznak meg.
A világ legnagyobb napraforgóolaj-iparával Ukrajna rendelkezik, az orosz invázió miatt azonban jelentős visszaesés tapasztalható az ültetésekben és az exportban - közölte a legnagyobb termelő.
Az agrár- és élelmiszeripari termékek előállítását jelenleg számos tényező nehezíti: az alapanyagok és energiaárak drágulása, az emelkedő bérköltségek mellett az ukrán-háború is jelentős hatással van a termelői árakra, amelyek az Agrárközgazdasági Intézet adatai alapján árnyomás alatt tartják az ársapkás élelmiszereket. A termelői ára azonban tavaly óta nemcsak ezen áruk, illetve alapanyagainak szállt el, hanem az árrobbanás tovább folytatódott a zöldségek és gyümölcsök piacán, és a további nem árstopos termékeket is érinti. Az AKI adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a külpiaci kaliforniai paprika ára egy év alatt 16 százalékkal 1060 forint/kilogrammra emelkedett március elejére. Az importált körték választékában 25 százalékkal emelkedett az Olaszországból származó Bosc kobak/Alexander körte heti átlagára. A belföldi torma ára 10 százalékkal, a gumós zeller ára 9 százalékkal volt magasabb 2022. első kilenc hetében, mint az előző év azonos időszakában.
A német szupermarketek napraforgóolaj-hiányról számoltak be, mivel a lakosság attól tart, hogy az ukrajnai háború miatt ellátási hiány léphet fel - számol be a hírről a The Guradian.
Az étolajok "tökéletes viharral" nézhetnek szembe - James Fry, az LMC International tanácsadó cég elnöke szerint a fekete-tengeri régió napraforgóolaj-exportjának akár 60 százaléka is késhet az idei gazdasági évben Oroszország ukrajnai inváziója miatt, ez a körülmény alaposan felhajthatja az árakat.
Ugrásszerű drágulás jöhet a méz árában – derül ki az RTL Híradó riportjából. A megkérdezett szakértő szerint az akácméz 5000 forintos ára is könnyen eljöhet, ha az akácfa virágzásakor is rossz időnk lesz.