Az Art Basel és a UBS műkincspiaci elemzése külön hangsúlyt helyez a globális vagyon és a gyűjtői nézőpont bemutatására a tavalyi év kihívásai közepette. A műtárgy.com ezúttal a felmérés egyik legizgalmasabb fejezetét részletezi.
Kortárs művekből és első alkalommal, kizárólag grafikákból álló, tematikus árveréseket rendez a Virág Judit Galéria április 23-án és 24-én. A művek teljes keresztmetszetét nyújtják a magyar művészet történetének, többek között Lotz Károly, Rippl-Rónai József, Victor Vasarely, ef. Zámbó István, Nádler István, Fiedler Ferenc és Maurer Dóra alkotásaira lehet licitálni online. Az aukciós kiállítás virtuálisan már elérhető, április 12. és 22. között pedig személyesen is megtekinthető a galériában.
Az Art Basel és az UBS idén is közös tanulmányt publikált a művészeti piac 2020-as eredményeiről. A következőkben számszerűsítve mutatjuk a különböző kutatási eredmények legfontosabb mutatóit – a műtárgy.com összefoglalója.
Az egész egy szivárványos, repülő macskás mémmel kezdődött, amit néhány hónapja 600 ezer dollárért adtak el, most pedig már ott tartunk, hogy 69 millió dollárt, vagyis 21 milliárd forintot adtak egy olyan digitális képért, amit bárki ingyen is megnézhet a neten. A két műalkotásban az a közös, hogy mindkettő eredetijét NFT-ként, vagyis blockchain technológiára épülő tokenként adták el, a hangsúly azonban itt az eredetin van, hiszen, mint ahogy a fizikai valójukban létező műalkotásoknál, úgy a digitális alkotásoknál is sokat érhet az, ha valaki az elsőt, az igazit birtokolja. A globális likviditásbőség egy újabb piacon, most az NFT-knél okoz őrületet, ahol sokak által értéktelennek tartott digitális termékek kelnek el vagyonokért, de amely hosszabb távon a művészek támogatásában és általában a kriptodevizák és a blockchain technológia elterjedésében is segíthet.
Március 23-án megdőlt az egy nyugati művész egy munkájáért a Távol-Keleten kifizetett legmagasabb árverési leütés rekordja. A Christie’s szakértői ezt az eredményt várták Jean-Michel Basquiat Warrior (Harcos) című képétől a cég március 23-án megrendezésre kerülő hongkongi árverésén, aminek pontos elnevezése We Are All Warriors – The Basquiat Auction (Mindannyian harcosok vagyunk – Basquiat-árverés) volt. A ház a tegnapi napon 41,8 millió amerikai dollárért adta el a festményt.
2020 komoly kihívás elé állította az aukciósházakat világszerte. Aki gyorsan reagált, jól járt, a magyar műtárgypiac például erősödött tavaly, az árverések online térbe kerülésével egyidejűleg pedig új vásárlói kör jelent meg. Az egyik legnagyobb hazai galéria, a Virág Judit Galéria és Aukciósház vezetőivel, Kelen Annával és Törő Istvánnal többek között arról beszélgettünk, vajon a nagy sikerű online árverések kiszorítják-e valaha az élő, offline aukciókat, nőhet-e még tovább a kortárs alkotók műtárgyainak értéke és hogy mire számítanak idén.
A Chritie’s első, kizárólag digitális műveket felsorakoztató árverésén az amerikai Beeple - eredeti nevén Mike Winkelmann - alkotása NFT-ként (nem helyettesíthető tokenként) került eladásra, amely átszámítva 69 millió dollárt jelent. Ez - a digitális művészetben - új rekordnak számító eladás Beeple-t napjaink top három legdrágább élő művésze közé emeli.
A Sotheby’s a 2019-ben, 85 éves korában elhunyt divattervező és lelkes műgyűjtő, Karl Lagerfeld otthonaiból összegyűjtött tárgyakat fogja elárverezni Monacóban az év második felében.
A Tokióban működő Mallet Japan aukciósház Murakami Harukihoz köthető műtárgyak gyűjteményét fogja 2021. március 20-án árverésre bocsátani. Az aukció során a híres japán író kézirataira is lehetőség lesz licitálni – adja hírül a műtárgy.com.
Új csúcsokon a világ tőzsdéi, a befektetők extrém kockázatokat bevállalva hajszolják a hozamokat. 50 ezer dollárról most nagyot esett a bitcoin, de szárnyalnak a kisbefektetők sztárpapírjai és üres cégekbe mennek eszement összegek a tőzsdén. Hol lesz ennek a vége? Erre is keressük a választ a Portfolio ma délutáni Private Investor Day 2021 online rendezvényén. Az eseményről élőben tudósítunk.
Hol eszement emelkedést, hol pedig csúnya esést mutat a bitcoin, ami bár fontos diverzifikációs elem lehet egy portfólióban, érdemes vele óvatosan bánni. A Portfolio Privte Investor Day 2021 online rendezvényén az alternatív befektetések kapcsán még elhangzott, melyek lehetnek jó befektetési lehetőségek a nyersanyagpiacon, és mire érdemes figyelnie annak, aki műtárgyba szeretne fektetni.
A korábbi évekhez hasonlóan a Larry’s List idén is összeállította az új generációs, 40 év alatti műgyűjtőket bemutató riportját (The Next Gen Art Collectors 2021), amely egyebek mellett vizsgálja a globális szintű változásokat és trendeket is – különösen a kortárs piacon. A több hónapos kutatómunka során olyan kérdésekre igyekeztek választ találni a gyűjtők azonosítására, mint például kik is ennek a generációnak a gyűjtői, kik az alapítói a legújabb múzeumoknak és kiállítótereknek vagy éppen kinek a véleménye fogja formálni a művészeti szcéna elkövetkező pár évét. Az ezek alapján készült, több mint 150 gyűjtőt felsorakoztató lista a műgyűjtők személyét, motivációját, gyűjteményét, illetve közösségi média felületeit mutatja be.
Míg a legtöbb ház falán és köztereken felbukkanó graffitira eltávolítás vár, Banksy alkotásától nem lenne szerencsés megszabadulni - kiváltképp, ha az ingatlan eladásra vár.
A koronavírus-járvány következtében bezárni kényszerült New York-i KGB múzeum eladja teljes gyűjteményét egy aukciós vásár keretein belül. A többek között kémkamerákból, méregtartókból és Lenint megörökítő művészeti tárgyakból álló gyűjtemény árverését a Julien’s Auctions vezeti.
Új csúcsokon a világ tőzsdéi, a befektetők extrém kockázatokat bevállalva hajszolják a hozamokat. 50 ezer dollár felett a bitcoin, szárnyalnak a kisbefektetők sztárpapírjai és üres cégekbe mennek eszement összegek a tőzsdén. Hol lesz ennek a vége? Igaza van azoknak, akik óvatosságra intenek vagy koránt sincs vége a tőzsdei őrületnek? Erre is keressük a választ a Portfolio jövő heti Private Investor Day 2021 online rendezvényén. Ne maradj le róla, jelentkezz még ma!
A Lux magazin havi rovatában Sophie Neuendorf, az artnet Stratégiai Partnerségének alelnöke megosztotta előrejelzéseit a 2021-es évre vonatkozóan és a művészetek világának legmarkánsabb fejlődési irányait illetően.
A 2020-as év Magyarországon egyértelműen a kortársak, azon belül is az élő művészek éve volt. A kereslet növekedésével az árak emelkedése is tovább folytatódott, bizonyos műalkotások ára az utóbbi években megtízszereződött. Kollmann Szilviával, a műtárgy.com alapítójával, az Art Advisory Budapest független művészeti tanácsadással foglalkozó cég igazgatójával többek között arról beszélgettünk, milyen hatása volt a járványhelyzetnek a hazai műtárgypiacra, mennyire számít jó befektetésnek a műtárgy manapság, milyen piaca van Magyarországon a műkereskedelemnek, és hogy honnan tudhatja egy gyűjtő, hogy valóban értékálló festményt vásárolt.
Áverésre bocsátja március 1-én a Christie's aukciósház New York-ban, Vincent van Gogh La Mousmé című rajzát, amely akár 10 millió dollárért is elkelhet az online aukción.