máv

Hatalmas üzletbe kezdene a MÁV, 950 milliárd forint a tét

Hatalmas üzletbe kezdene a MÁV, 950 milliárd forint a tét

A MÁV egy csütörtök esti közleményében ismerte el: az utas- és utazásszám növekedése kihívást jelent a gördülőállomány biztosításában. A MÁV-Start ezt a helyzetet a meglévő flotta jobb rendelkezésre állásának biztosításával igyekszik kezelni, ennek érdekében piaci konzultációt ír ki 950 milliárd forint értékben.

Kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvarnál, több járat is késik

Kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvarnál, több járat is késik

A Mávinform hétfő reggel számos késésről, nem közlekedő járatról, valamint vonatpótlásról jelentett hétfő reggel. Ezt követően nem sokkal Vitézy Dávid Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy a késés oka az, hogy egy vonat kisiklott a pályaudvaron. Később a MÁV-csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt is reagált a történtekre, és elmondta, hogy egy csúcssín eltörése okozhatta a balesetet.

Fontos díjcsökkentést jelentett be a MÁV

Fontos díjcsökkentést jelentett be a MÁV

A MÁV jelentősen előkészített egy a vasúti pályadíjakra csökkentésről szóló döntést, ezzel ösztönözve a vasúti áruszállítást és enyhítve a szektor versenyképességi nehézségeit – jelentette be Urvald Krisztián, a a MÁV pályavasúti szolgáltatásokért felelős igaztója a Magyar Vasút 2024 konferencián. Az intézkedésre a fuvarozók és érdekképviseleteik hosszú ideje sürgető nyomására került sor.

Felfedték a MÁV késések elleni terveit

Felfedték a MÁV késések elleni terveit

A MÁV-csoport számára komoly kihívást jelent a menetrendszerűség javítása, amely az utóbbi időszak egyik legnagyobb problémájává vált. Bár némi előrelépés tapasztalható, a szeptemberi adatok szerint a vonatok csupán 75%-a érkezett pontosan, ami messze elmarad a kitűzött 90%-os céltól – mondta Hegyi Zsolt vezérigazgató a Magyar Vasút 2024 konferencián. Hegyi hangsúlyozta, hogy a késések csökkentése érdekében technológiai fejlesztésekre, új járművekre és infrastrukturális beruházásokra van szükség, miközben a munkatársak felelősségvállalása is kulcsszerepet kap.

Kisiklott egy tehervonat

Kisiklott egy tehervonat

Tehervonat ütközött egy, a vasúti pályára befordult munkagéppel az átépítés alatt álló Ferencváros-Soroksár vonalszakaszon, a Soroksári út és a Soroksár állomás között kedd délután, a tehervonat több kocsija kisiklott - közölte a MÁV kedden az MTI megkeresésére.

Árvíz: új helyzetről jelentett a MÁV

Árvíz: új helyzetről jelentett a MÁV

Szerda reggeltől fokozatosan újraindul a távolsági vonatok közlekedése is Budapest és Bécs között, az osztrák vasút azonban továbbra sem javasolja az utazást Ausztria felé. Bécs és Linz között a közlekedés továbbra is bizonytalan - közölte a MÁV.

Árvíz: nyilatkozott a MÁV is

Árvíz: nyilatkozott a MÁV is

Az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolságibusz-közlekedés az országban - jelentette ki a MÁV vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.

Árvíz: ellehetetlenül a vonatközlekedés

Árvíz: ellehetetlenül a vonatközlekedés

A GYSEV vonalán korlátozásokra kell számítani, Csehországban is korlátozzák a vasúti forgalmat az áradások miatt - közölte a Mávinform hétfőn az MTI-vel.

Leáll a vonatközlekedés Ausztria és Magyarország között

Leáll a vonatközlekedés Ausztria és Magyarország között

Nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint, vasárnap 18 órától várhatóan hétfő éjfélig az ÖBB leállítja a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között is, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség.

Kigyulladt egy mozdony, késnek a vonatok

Kigyulladt egy mozdony, késnek a vonatok

Kigyulladt a Debrecenből Füzesabonyba tartó vonat mozdonya kedden a tiszafüredi állomás közelében; az utasokat időben leszállították - közölte a Mávinform a honlapján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.