Egyre több kutatás mutat rá, hogy az a vállalat, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalatirányításban, üzletileg is sikeresebbek. Emellett számos tanulmány erősíti meg, hogy a vegyes csapatok a vállalat minden szintjén jobb termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek. A Bosch idén tizenegyedik alkalommal, négy helyszínen engedett bepillantást az autóipari innováció és gyártás világába a Lányok Napján. A Bosch maklári telephelyén a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatalok a járműalkatrész-gyártással ismerkedhettek meg.
A Portfolio 2024-ben is megrendezi a GEN Z Festet: Pénzről. Bátran. Techről. Tudatosan. Jövőről. Őszintén. Május 9-én, az Akváriumban. Középiskolásoknak, egyetemistáknak, pályakezdőknek, annak, aki szeretne tudatosabb és magabiztosabb lenni a pénzügyei terén, és mindenkinek, aki kíváncsi a Z generáció igényeire, kérdéseire.
A Budapesti Corvinus Egyetem 2019-ben, az elsők között alakította át működését, és tért át az alapítványi finanszírozásra. Az új időszámítás első négy éve a nagy strukturális átalakítások végrehajtásáról szólt, amelyek tavaly lezárultak. A következő négyéves ciklusban az intézmény alapértékeinek erősítését és a stratégiai szempontból kiemelt területek fejlesztését az egyetem új Intézményfejlesztési Terve foglalja keretbe. A Portfolio a felsőoktatást érintő legfontosabb kihívásokról, a nemzetközi jelenlét fokozásáról, illetve a kutatási tevékenység erősítéséről Anthony Radevet, a Budapesti Corvinus Egyetem elnökét kérdezte.
Javaslatcsomagot dolgozott ki a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) a külföldön dolgozó magyarok hazahívására. A VOSZ szakértői szerint – többek között - célzott hazatérési támogatással lehetne ösztönözni a hiányszakmában dolgozó munkavállalók hazatérését, de az atipikus foglalkoztatási formák is lehetőséget jelentenek.
Óriási változások mennek végbe a munkaerőpiacon, egyszerre szorongat a munkaerőhiány és van munkaerőpazarlás, egyre nagyobb szükség van a IT szakemberekere és mérnökökre, de kékgalléros fizikai munkást viszont már alig találni. Az AI és a robotika azonban gyökeresen meg fogja változtatni a foglalkoztatás mikéntjét, teljesen új típusú kompetenciákra lesz szüksége a munkavállaóknak. Van azonban egy jó hír: Portfolio – MAGE Járműipar 2024 konferencia 3. szekciójába összes szakembere egyetértett abban, hogy emberekere továbbra is szükség lesz, igaz teljesen más értelemben.
Az autóipart olyan drasztikusan új kihívások érik, mint korábban sosem, az erőltetett elektrifikáció, a rohamosan szigorodó környezetvédelmi normák, és a kínai márkák előretörése is komoly versenyhelyzetet teremt a hagyományos szereplők számára. De hogyan tudnak megbirkózni ezekkel a szereplők, és milyen stratégiával lehet előnyt kovácsolni a piaci változásokból? Hogyan fordíthatják előnyükre a változásokat a hazai szereplők, lehet-e a kanyarban előzni? A Portfolio - MAGE 2024 rendezvényen mindez kiderül.
A Waberer’s a kelet-közép-európai régió meghatározó szereplőjeként tavaly készítette el fenntarthatósági stratégiáját, amelyben a környezeti hatások mérséklése mellett a munkavállalói sokszínűség és a női vezetők arányának növelése is célként szerepel. A fiatal munkavállalók és a megrendelők részéről tapasztalható egyre erősebb nyomás miatt a vállalatoknak egyre fontosabbá válik, hogy a fenntarthatósági kérdésekkel komolyabban is foglalkozzanak, ma már alig lehet egy olyan cég versenyképes, amely nem vesz figyelembe zöld szempontokat. A logisztikai iparág működéséből fakadóan kifejezetten nagy CO2 kibocsátó, amit a vállalat kisebb részben alternatív meghajtással működő járműparkkal, nagyobb részben pedig a multimodális kiszolgálási modell erősítésével csökkentene. A Waberer’s-t már évekkel ezelőtt elérte a fojtogató munkaerőhiány, amit ugyanakkor sikerrel kezel és folyamatosan diverzifikálja munkaerőpiaci jelenlétét. A Portfolio Patai Krisztinát, a Waberer’s ESG igazgatóját kérdezte a vállalat fenntarthatósági célkitűzéseiről, iparági trendekről és munkavállalói igényekről.
A Portfolio és a MAGE 2015 óta szervez sikeresen közös rendezvényeket, az idei Járműipar 2024 konferenciára a kecskeméti Sheraton Hotelben kerül sor március 20-21-én. A helyszínválasztás nem véletlen: az elmúlt évek egyik új járműipari központja épp Kecskeméten épült fel, amely jól példázza, hogy milyen gazdasági és társadalmi együttműködés szükséges a szektorban a hazai szerepvállalás erősítésére. A résztvevők elsőkézből szerezhetnek tapasztalatokat a hazai autóipar fejlődéséről, mivel a konferencia második napján több közeli gyáregység is meglátogatható. Egy biztos: lesz miről beszélni, hiszen – bár az elmúlt évek sem voltak eseménytelenek – az autóipart olyan drasztikusan új kihívások érik, mint a kínai márkák előretörése, és az erőltetett ütemű elektrifikáció. De hogyan tudnak megbirkózni ezekkel a szereplők, és milyen stratégiával lehet előnyt kovácsolni a piaci változásokból? Hogyan fordíthatják előnyükre a változásokat a hazai szereplők, lehet-e a kanyarban előzni? A rendezvényen mindez kiderül.
Az elmúlt évek folyamatosan újabbnál újabb kihívások elé állították a munkaerőpiac mind a két oldalát: az álláskeresőket és a munkaadókat is. A recruitment szakmában dolgozók nem unatkozhattak, és amelyik cég szeretné nyomonkövetni, sőt mi több sikeresen megugrani ezeket a nehézségeket, ott nyitottság és újfajta megoldások kellenek. Bába-Szabó Magda (Generali Biztosító - Chief HR Officer, Member of the Extended Board), Müllner Zoltán (Nestlé Hungária - Toborzási Csoportvezető), Steven Ehrlich (Radancy - Senior Vice President) és Csernák Barbara (recruiTECH - projekt manager) válaszait olvashatjuk a 2024-es év fókuszpontjairól és kihívásairól.
Az elkövetkezendő néhány év rendkívül nehéz lesz az építőipar számára, csak azok a cégek lesznek versenyképesek, amelyek innoválnak, új technológiákat vezetnek be és növelik a hatékonyságukat. A GLT Delta Kft. is erre az útra lépett, 3D szkenneléssel gyakorlatilag hiba- és anyagveszteség nélkül tudnak előreszerelt gépészeti rendszereket gyártani, amelyek helyszíni beüzemelése negyedannyi időt vesz igénybe, mint azt hagyományos eljárással megépíteni. A magyar piac lassulását ellensúlyozni lehetne a külföldi megjelenéssel, de a magyar cégek nem elég versenyképesek a külpiacokon, ráadásul a főbb célországok, mint Németország vagy Ausztria építőipara is nehéz helyzetben van. A hazai szakképzés alig-alig tudja lekövetni a technológiai fejlődés iramát, és bár a felsőoktatás képzett mérnököket, építészeket képez, a frissdiplomások soft skill-jein sokat kellene még fejleszteni. A fenntarthatósági szempontok egyelőre kevés szerepet kapnak egy-egy tender pályázati elbírálásában, de ez hamarosan gyökeresen változhat. A Portfolio Cserkúthy Andrást, a GLT Delta Kft. ügyvezető igazgatóját kérdezte a hazai és európai építőipar helyzetéről, innovációs készségeiről, versenyképességről és a várható piactisztulás gazdasági és társadalmi következményeiről.
Megtartották hétfőn, azaz február 12-én, az első hivatalos bértárgyalási fordulót az Audinál, és a két oldal bérelvárásai között egyelőre jelentősek a különbségek. A munkáltatói oldal 5,3%-os, a munkavállalói oldal 12%-os béremelést szeretne áprilistól, és további eltérések is vannak a két csomag között.
Huszonötödik alkalommal rendezik meg idén az Országos Esettanulmány Versenyt (OEV), Kelet-Közép-Európa legfontosabb esettanulmányi versenyét. A verseny célja, hogy a régió legkiemelkedőbb gazdasági egyetemeinek hallgatói valós gyakorlati problémák megoldása során bizonyítsák rátermettségüket nagynevű vállalatok képviselői előtt - tájékoztatták a szervezők a Portfolio-t.
Magyarországon növekszik az importált munkaerő, miközben évek óta probléma a magyar munkavállalók külföldre távozása. Gazsi Attila, a Vállalkozók és munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökhelyettese úgy látja, a folyamat célzott intézkedésekkel és forrásbevonással visszafordítható, addig azonban a hazai vállalkozások zavartalan működéséhez elengedhetetlen a vendégmunkások alkalmazása. A VOSZ rendszeresen részt vesz munkaerőpiaci kutatásokban, ennek legújabb mérföldköve a VOSZ Barométer, amelynek részletes eredményeit márciusban mutatják be. Az elnökhelyettes szerint több potenciális munkavállalói csoport is dinamizálható lenne jól szervezett intézkedésekkel és együttműködésekkel, például az 55 év feletti korosztály munkaerőpiaci jelenléte jelentősen növelhető. A VOSZ ezek megvalósítására tesz javaslatokat.
A napokban végrehajtott magyarországi pedagógusbér emelés nyomán szerdán kiadott egy közleményt az Európai Bizottság magyarországi képviselete, amelyben arra emlékeztetett, hogy a következő évekre vállalt béremelési programhoz 1,8 milliárd eurót, mintegy 700 milliárd forintot biztosítana a testület az Európai Szociális Alapból. Ahhoz azonban, hogy ezt a pénzt teljes egészében valóban le is tudja majd hívni a magyar kormány Brüsszelből az EFOP Plusz program keretében a pedagógusbérek emelésére, a Portfolio információi szerint van még két ügy, amit egy alku keretében idővel rendezni kell.
A kormánynak továbbra is az a célja, hogy a munkaerőpiaci aktivást és a foglalkoztatottak arányát növelje, ezért a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) terhére összesen több, mint 460 milliárd forintnyi forrást fog felhasználni 2030-ig, és ezen pályázatok nagy részét már idén meghirdetheti – jelezte szerda reggeli közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az ország minden óvónőjének januári bére már 32,2 százalékkal emelt bér lesz, a következő évben pedig további 21 százalékkal emelkedik a keresetük, így az előző évekkel együtt csaknem duplázódó bérekről beszélhetünk - jelezte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden a Nógrád vármegyei Vizslás községben.
Egy belügyminisztériumi összesítésből derült most derült ki, hogy már tavaly márciusban 17,5%-kal megemelték a tárcánál dolgozó államtitkárok, illetve a miniszter illetményét, így hiába kérdezett rá tavaly ősszel a lap, csak arról kapott körmönfont tájékoztatást a Miniszterelnöki Kabinetirodától, hogy július 1-től kezdve nem volt változás a fizetésekben – írja a 24.hu.
Franciaország szerint a bankoknak mentesülniük kellene az új uniós átvilágítási szabályok alól, mivel a követelmények ügyfeleikre való alkalmazása akadályozná a hitelezést - írta meg a Financial Times.
A Wells Fargo volt vezérigazgatója, Tim Sloan 34 millió dollárra perli a bankot, azt állítva, hogy a pénzintézet korábban visszatartotta a bónuszát és nem adta meg a részvényjuttatásait.