Hibát követett el a Titkosszolgálat (Secret Service) a Donald Trump elleni merénylet kapcsán: a szervezet nem tett meg minden szükséges óvintézkedést annak érdekében, hogy biztosítsák a politikus biztonságát a rendezvényen, ahol rálőttek – idézi a hatóság szóvivőjét a CBS News.
Egy lvivi kórházban belehalt péntek esti fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő, a parlament (Verhovna Rada) egykori alelnöke.
Az elmúlt hét évtizedek óta nem látott felfordulással telt az amerikai politikában: miközben a demokraták az elnöki hivatalt elfoglaló párttársuk újraindulását igyekeztek megpuccsolni, mindent a feje tetejére állított a Donald Trump ellen szombaton megkísérelt merénylet híre. A hetek óta tartó nyomásgyakorlás a sajtóértesülések szerint az eddigi legközelebb járhat céljához, hiszen Joe Biden immáron Kamala Harris esélyeiről kérdezte tanácsadóit, és fontolgatja, hogy visszalépjen a párt 2024-es elnökjelöltségétől. Attól, amit 2020-as ellenfele épp csütörtökön fogadott el a republikánusok jelölőgyűlésén. De mit mondanak a számok, valóban ennyire tarthatatlan Biden helyzete a közvélemény-kutatások fényében? És kik indulhatnak a demokraták részéről a legnagyobb eséllyel? A nyilvános és kiszivárgott adatokat is szemügyre vettük.
John Hinckley Jr, aki 1981-ben meglőtte Ronald Reagan elnököt, elítélte a Donald Trump elleni merényletet.
Újabb információk jelentek meg a Donald Trump amerikai elnökjelölt ellen szombaton elkövetett merényletkísérletről. Mint kiderült, a hatóságok az első lövések előtt 19 perccel már észlelték a "gyanús férfit", akinek a telefonján mindkét párt vezető politikusairól találtak fényképeket - írja a CNN.
Vizsgálatot indított az amerikai belbiztonsági minisztérium szerdán az elnökök védelméért felelős Titkosszolgálatnál (Secret Service) a Donald Trump elleni merényletkísérlettel kapcsolatban.
Az Európai Parlament elvetette a Patrióták Európáért-frakció – melynek a Fidesz is tagja – azon kezdeményezését, hogy tartsanak vitát a Donald Trump elleni merényletről, illetve fogadjanak el határozatot az erőszak elítéléséről – írja a Politico.
Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok titkosszolgálata olyan értesülésekethez jutott, miszerint irániak összeesküvést szőttek Donald Trump meggyilkolására. A CNN úgy tudja, hogy az információk komoly aggodalmat keltettek a nemzetbiztonsági szervek körében.
Viktor Medvedcsuk Putyin-barát orosz oligarcha levelet írt Donald Trumpnak, melyben egy lehetséges ukrán szálra célozgatott a volt amerikai elnök ellen elkövetett szombati merénylet kapcsán – írja a TASZSZ orosz hírügynökség.
A hét elején a befektetők egyértelműen a Donald Trump elleni merénylet hatásait árazzák a piacokon: az elmúlt napok eseményeit követően egyre nagyobb az esélye annak, hogy a volt republikánus elnök kerül ki győztesen az őszi választásból. Éppen ezért most mutatunk néhány olyan befektetést, amelyekkel Trump esélyeinek növekedése miatt nagyot lehet profitálni.
Az FBI-nak mindössze két nappal a Donald Trump ellen elkövetett merényletkísérlet után sikerült hozzáférést szereznie a támadó mobiltelefonján tárolt adataihoz. Ez a gyorsaság a szakértők szerint arra utalhat, hogy fejlődtek a hatóságok telefonok feltörésére használt módszerei - írja a The Verge.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn kijelentette, hogy hiba volt nemrégiben célkeresztről beszélnie elnökjelölti riválisával, a republikánus Donald Trumppal kapcsolatban, aki ellen az elmúlt hétvégén merényletet kíséreltek meg. Az NBC televíziónak adott interjúban mindazonáltal Biden hozzátette, hogy a múlt hét elején használt kifejezéssel szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy Trump cselekedeteit szoros figyelemmel kell követni.
Csődöt mondott a biztonság a Donald Trump volt elnök elleni merényletnél a pennsylvaniai Butlerben - jelentette ki hétfőn Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter.
Szombaton kora este olyan eseménysorozat játszódott le az Egyesült Államokban, amire évtizedek óta nem volt példa. A Donald Trump elleni, csodával határos módon meghiúsult gyilkossági kísérlet a sikertelensége dacára újabb fejezetet nyit az amerikai politikai erőszak vastag szakirodalmában, ezzel párhuzamosan pedig gyakorlatilag újrakezdést jelenthet az idei elnökválasztási kampányban. Noha eddig a Joe Biden lecseréléséről szóló találgatásokkal voltak tele az újságok címlapjai, immár az öklét véres arccal égbe emelő Trump képe uralja azokat. Ezután valóban lejjebb csavarhatják a gyűlöletkeltést az amerikai politikában? És mit jelent mindez az elnökválasztási kampányra nézve?
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfő adása. A mai műsorban a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök – és hamarosan hivatalosan is a republikánusok jelöltjévé megválasztott politikus – ellen elkövetett merénylettel foglalkoztunk. Vendégünk volt Csizmazia Gábor Amerika szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársa, akit egyebek mellett arról kérdeztünk, hogy a merénylet milyen hatással lehet az elnökválasztási kampányra, és hogy növelte-e a republikánus politikus esélyét az újraválasztásra.
Július 13-án merényletet kíséreltek meg Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje ellen egy pennsylvaniai kampánygyűlésen. Az Egyesült Államok történetében sajnos nem egyszer fordult elő, hogy regnáló vagy már leköszönt elnök ellen merényletet kíséreltek meg. Eddig négy olyan elnök volt, aki merényletben vesztette életét, de több jeles amerikai vezetőt is megpróbálták megölni. Az esetek nagy részében magányos, mentálisan sérült ember volt az elkövető.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Kijev lenullázta Oroszország képességeit.
Csökkenteni kellene az árakat.
A háború legnépszerűbb fegyverét tették földdel egyenlővé.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.