Az Európai Unió belügyminiszterei több százezer migráns kiutasításáról szóló tervezetet fognak megvitatni Brüsszelben - adta hírül a The Times brit napilap internetes felületén a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva szerdán.
Németországban ezentúl Angela Merkel kancellár hivatalából irányítják a menekültválság kezelését, és meghatározatlan ideig valamennyi kormányülésen napirendre veszik a témát, minderről a kabinet szerdai ülésén hoznak döntést egy kedden nyilvánosságra került előterjesztés szerint.
Az Index információi szerint az Európai Bizottság levelet küldött a magyar kormánynak, amelyben a nemrég elfogadott menekültügyi módosításokkal kapcsolatban vár magyarázatra, valamint a röszkei katonai fellépés szükségességét is megkérdőjelezik.
"A migráció nem csak egy maroknyi EU-tagállam felelőssége, hanem egész Európáé. Szükséges a szolidaritás a tagállamok között a probléma megoldásához." - többek között ezt hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Marianne Thyssen a már több mint félmillió európai menekült kapcsán. Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős tagja rámutatott, hogy az uniós tagállamoknak legkésőbb kilenc hónapon belül lehetővé kell tenniük a menekültek számára a munkaerőpiaci hozzáférést. Az uniós biztos meggyőződése azonban az, hogy minél hamarabb történik ez meg, annál jobb mind a menekülteknek, mind a befogadó társadalomnak. Elmondása szerint sok a magasan képzett menekült, igaz szintén sok az olyan, akinek alapvető írás- és olvasási nehézségei vannak, amelyet mind-mind figyelembe kell venni az emberek integrálásakor. Írásos interjúnk egyszerre jelenik meg a Portfolio angol és magyar oldalán.
Akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati előrejelzés szerint - írta hétfőn a Bild című német lap.
Angela Merkel német kancellár soha nem vitatta, hogy Németország menekültügyi befogadóképessége korlátozott, az Európai Unió pedig nagyon gyorsan lépéseket tesz majd a menedékkérők beáramlásának korlátozásáért - jelentette ki Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban.
Orbán Viktor szerint Európa nem lesz képes egyedül viselni a migráció terheit, ezért arra sürgette az ENSZ főtitkárát, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a terhek globális megosztásáról, egyúttal világszintű kvótarendszer létrehozását javasolta.
Egyszeri felmentést kaphatnak jövőre az Európai Unió bizonyos költségvetési szabályai alól azok az országok, amelyeket a leginkább érint a menekültek beáramlása - írja az all-in.de. EU-s források szerint Magyarország is kért valamifajta mentességet.
A Ryanair ír diszkont légitársaság bejelentette, hogy a menekültek esetében a jövőben nem fogja ellenőrizni, rendelkeznek-e az Európai Unióba (EU) való beutazáshoz szükséges engedéllyel.
A Tesla gyakran idézett vezére, Elon Musk, néhány érdekes megjegyezést tett az európai menekültválságról és a Volkswagen-botrányról a német gazdasági és energiaügyi minisztériumban tartott beszédében. Szerinte a menekültválság csak "kóstoló" abból, amit a klímaváltozás hozhat és a Volkswagen-botrány is csak egy részlete egy sokkal komplexebb problémának - számol be a CleanTechnica .
A menekültáradat kezelésének megkönnyítése céljából Németországban automatikusan három év tartózkodási engedélyt adnának a szír menekülteknek, anélkül, hogy menekültügyi eljáráson mennének keresztül - értesült a Der Spiegel a német Szövetségi Kancellári Hivatal terveiről.
Szlovéniát meglepetésként érte a magyar-szlovén határon tegnap megkezdett kerítésépítés, a szlovén fél szerint a magyar kormány nem tájékoztatta előre Ljubljanát. Közben péntek reggel Orbán Viktor már Bécsben tárgyal osztrák kollégáival, ahol ott van vele Lázár János és a Szijjártó Péter is.
Rövid távon óriási megpróbáltatást jelent az európai kormányok számára a beérkező többszázezer menekült ellátása és elszállásolása, miközben a populisták még azzal is ijesztgetnek, hogy a migránsok negatív hatással lehetnek a helyi munkaerőpiacra. Sok közgazdász azonban úgy látja, a rövid távú nehézségeknél nagyobb előnyt jelentenek hosszú távon az újonnan érkezők, hiszen a kontinens legnagyobb problémáin, a lassú növekedésen és az elöregedésen is segíteni tudnak - írja a Financial Times.
Az esti EU-csúcs előtt megszólalt Orbán Viktor magyar kormányfő a menekültválsággal kapcsolatban. A miniszterelnök új javaslatokat tett a probléma kezelésére.
Az Európai Unió további egymilliárd eurót tervez felajánlani a menekültválság kezelésével foglalkozó ENSZ-szervezeteknek a szerdai EU-csúcsra készült nyilatkozattervezet alapján - jelentette az AFP hírügynökség.
A legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint eddig 700 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Európában idén, ami év végére akár a rekord magasságú egymilliót is elérheti - hívja fel a figyelmet az OECD által frissen közölt menekültügyi összefoglaló. Közülük körülbelül 350-450 ezer ember kaphat nemzetközi védelmet, vagyis többen, mint bármelyik európai menekültválság során a második világháború óta.
A keddi kulcsfontosságú uniós belügyminiszteri csúcson végül nem teljes egyetértéssel, de minősített többséggel megszavazták a menekültek elosztását. Magyarország mellett Csehország, Szlovákia és Románia szavazott nemmel a kérdésben.
A BBC szerint Orbán Viktor meglepetéssel készül a holnapi EU-csúcsra, a lap értesülései szerint sajátos és egyben költséges megoldást vázol majd fel a migránsügy megoldására.
2015 szeptemberét írjuk, és közben a hideg esőben menekültek ezrei alszanak Európa utcáin, amiért a történelem egyszer számon fogja kérni az illetékeseket - kezdte kemény hangú, olykor vicces megjegyzéseket is tartalmazó rövid előadását egy brüsszeli konferencián Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke hozzátette: "látunk olyan országokat, amelyek lezárják a határokat, bezárják szívüket", de leszögezte: "a határok lezárása nem jelent megoldást". Ezt azzal is indokolta: "olyan emberek, akiknek sikerült Asszad elől elmenekülnie, nem fognak megállni egy kerítés előtt". Hozzátette: "mindenkinek szolidaritást kell vállalnia, szolidaritást kell tanúsítania", de nem elég ezt csak szavakban hangoztatni, hanem tettekre van szükség.