menekült

Orbán figyelmeztetett: Európának vége lehet

Ha nem védjük meg a határainkat, akkor újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken.

Veszélyben Schengen - De mit jelent ez?

Egyre több vezető uniós politikus részéről elhangzik az a kijelentés, hogy a mostani menekültügyi krízis veszélybe sodorta az egyik európai vívmányt, az állampolgárok szabad áramlását. Ez a kelet-európai országokat is rendkívül érzékenyen érintené, nem véletlen, hogy aggódnak emiatt a térség politikusai.

Orbán Viktor Brüsszelben elmagyarázta a magyar álláspontot

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön vezető uniós politikusokkal tárgyal a menekültválság ügyében. Az Európai Parlament elnökével folytatott megbeszélése után a sajtótájékoztatón a kormányfő kijelentette: Magyarország az európai szabályokat tartja be, ez ugyanis a kötelessége, ezért senki sem hagyhatja el az országot, amíg nem regisztrálták. Az Európai Unió külső határait meg kell védeni, elmondása szerint ezt teszi most Magyarország. Ha nem tenné, akkor az EU belső országaiban felvetődhet a határok ellenőrzése, vagyis most a schengeni rendszer került veszélybe.

Orbán Viktor szerint robbanás fenyeget (2.)

"Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) csütörtöki számában megjelenő vendégkommentárjában, amelyből a konzervatív német lap szerdán közölt részleteket online felületén.

Élő adásban foglalkozott Magyarországgal a CNBC (2.)

Szerda reggel fél 9-kor közel egy percben foglalkozott Magyarországgal a CNBC gazdasági hírcsatorna. Az élő műsorban a Keleti pályaudvaron tegnap zajló eseményekről vágtak be képsorokat.

Eurómilliárdokkal készül a menekültek fogadására Berlin

A német gazdaság lehetővé teszi, hogy az ország befogadja a menekülteket, de 2016-ban több milliárd eurót emészthet fel ennek költsége - mondta kedden a német munkaügyi miniszter. A becsült összeg többek között nyelvtanfolyamokra, szociális támogatásokra és az érintettek munkaerőpiaci integrációjára mehet el.

Magyarország lett külföldön a vezető címlapsztori

Hatalmas nemzetközi érdeklődést kapott, hogy Magyarország egy időre lezárta a Keleti pályaudvart, nem érkeztek ide és nem indultak innen vonatok. Majd a megnyitás után a menekülteket továbbra sem engedték be a pályaudvar területére.

Óriási dugó az osztrák határnál (3.)

Vasárnap az osztrák belügyminiszter bejelentette, hogy keleti határátkelőinél vasárnap estétől minden olyan járművet megállítanak, amely alkalmas lehet embercsempészetre. A vasárnap este indított osztrák közúti ellenőrzés oda vezetett, hogy az M1-es autópályán a határ felé reggel 20 kilométeres torlódás alakult ki, 9 órára ez már 30 kilométerre duzzadt és a többi határátkelőnél is feltorlódtak az autók. Nem a határellenőrzés visszaállításáról van tehát szó.

Valamire készülnek a németek menekültügyben

"Nagyon-nagyon intenzív" munka zajlik uniós szinten a menekültválság hatékonyabb kezelése érdekében, és az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői szükség esetén "készen állnak" egy rendkívüli uniós csúcstalálkozó megtartására - mondta a német kancellár pénteken Berlinben a dán kormányfővel folytatott megbeszélése után.

Eddig 30 milliárdot fordított a kormány a bevándorlás kezelésére

A migránsokkal kapcsolatos kiadásokra közel 30 milliárd forintot csoportosított át a kormány - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, egy háttérbeszélgetésen. Hozzátette, hogy ezt két kormányhatározat alapján hajtották végre.

Elképesztő számok a bevándorlókról

Idén júliusban háromszor annyi bevándorló lépett be az Európai Unió területére, mint egy évvel ezelőtt. Közben a görögök azt közölték, hogy egyetlen hét alatt 21 ezer menekült kötött ki szigeteiken.

Magyarország egyedül maradt az egész EU-ban

Rendkívüli ülést tartottak az Európai Unió belügyminiszterei az Európára nehezedő menekültügy kezeléséről. Itt arról döntöttek, hogy önkéntes alapon a tagállamok összesen a tervezett 20 ezer helyett 22 504 menekültet fogadnak be az unión kívülről, konfliktuszónákból, menekülttáborokból, Irakból, Szíriából, Eritreából és Szomáliából, viszont a tervezett 40 ezer helyett 32 256 menekültet fogadnak be Olaszországból és Görögországból. A 40 ezres célszám elérését az év végére halasztották. Az is eldőlt, hogy Magyarország lesz az egyetlen uniós tagállam, amelyik nem fogad be ennek keretében menekülteket, miután a másik különleges státuszt kapott ország, Bulgária önként bevállalt 450 főt. Közben Szijjártó Péter a BruxInfo tudósítása szerint azt mondta, hogy Budapest egy lépéssel közelebb került a nyugat-balkáni menekült-útvonalra nehezedő nyomás kezelését célzó miniszteri szintű konferencia megrendezéséhez.

Kulcsfontosságú lesz a jövő hétfő a magyar menekültügy történetében

Arról már néhány hete legfelső szinten már döntöttek az EU tagállamok, hogy 20+40 ezer menekültet befogadnak az EU területén, de most hétfőn kerül sor a belügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán arra, hogy ezen embertömeget önkéntes tagállami felajánlások alapján elosszák. A Bruxinfó azonban úgy tudja, hogy egyelőre nem jött össze a kellő számú tagállami felajánlás, így többek között a kelet-közép-európai országoktól is várják ezt. Magyarország azonban a legutóbbi uniós csúcstalálkozón kiharcolt különleges státuszára hivatkozva nem tenne felajánlást, mondván nálunk a legsúlyosabb a helyzet, hiszen idén unió-szerte nálunk nyújtották be a legtöbb (70 ezer) menedékkérelmet. A felajánlás helyett azonban Magyarország azért továbbra is lobbizik, hogy Budapestet jelöljék meg egy várhatóan októberben összeülő nyugat-balkáni menekültkonferencia helyszínének. Ez is most hétfőn dőlhet el egy külügyminiszteri találkozón - mutat rá a migrációs helyzetképre a Bruxinfo.

Merkel segítséget ígért a magyaroknak

Az Európai Unió segíteni fogja a nyugat-balkáni országokat és Magyarországot, hogy megoldást találjanak az illegális bevándorlás áradatára - közölte szerdán Belgrádban Angela Merkel német kancellár.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.